A Garden Quartet név hallatán a zenekedvelők felkapják a fejüket, és nem csak azért, mert színvonalas, igényes hangversenyek jellemzik őket. Sokszor feszegetik a komolyzene határait, kilépnek a koncertteremből, vagy épp házhoz viszik a klasszikus zenecsodákat. Születésnapi koncertjük a szabadkai városházán újból tartogatott meglepetéseket, vendégként ugyanis Goran Evetović dobost hívták meg, ütőhangszerrel kiegészített vonósnégyest pedig nem mindennap hall az ember.
Garden Quartet
Öt éve tehát annak, hogy a Zsiga Pál, Molnár Viktor, Slobodan Stefanović és Tóth Imre vonósnégyessé alakult. Ez alkalomból néztünk a dolgok mélyére Tóth Imrével.
Mi hozta össze a Garden Quartet vonósnégyest?
– Korábban is a terveim között szerepelt egy kamaraegyüttes létrehozása. A kilencvenes évek közepén alapítottam egy vonósnégyest. Nem túl sokszor léptünk fel, mert végzős középiskolások is voltak közöttünk, akik elmentek az akadémiára. Már annak az együttesnek is tagja volt Molnár Viktor, a csellósunk. Akkortájt, pontosabban 2006. február 26-án, Paskó Csaba egy operettgálát szervezett. Ebben az időszakban Szabadkán már egyetlen folyamatosan működő zenekar sem létezett. Ennek is van előtörténete. Régen a városnak operatársulata és nagy színházi zenekara is volt, aminek leépítése szerintem szisztematikusan és tudatosan történt. Először megszűnt az operatársulat, az állandó munkaviszonyban levő zenészekből álló zenekar pedig lassan kiöregedett, és nem történt utánpótlás. Ez a színházi zenekar képezte a szabadkai filharmónia magvát is. A leépítés a kilencvenes évek közepéig zajlott, mialatt a filharmónia teljesen megszűnt. Utána alkalmi zenekarok alakultak, ilyen volt a Paskó Csaba által szervezett operettgálán játszó is, amelynek mi négyen lettünk a szólamvezetői. A koncert utáni vacsorán egy asztalhoz kerültünk, és valójában Zsiga Pál mondta ki elsőnek, hogy alakítsunk egy olyan zenekart, amely folyamatosan dolgozik. Így ő lett az ötletgazda, én pedig az együttes körüli szervezési munkát vállaltam magamra.
Mit fogalmazott meg céljául az együttes?
– Többet célt is kitűztünk. Az első, hogy koncerteket tartsunk a városban és a városon kívül. A második, hogy egy nálunk még nem elterjedt szokást hozzunk be a köztudatba, ami a nyugati világban rendkívül népszerű. A filmekben is látni, hogy különböző összejöveteleken – például családi ünnepeken – vonósnégyes vagy kamaraegyüttes hangulatos komolyzenét játszik. Szabadkán eddig ilyen nem volt, de tudtommal Szerbiában sem. Felléptünk néhány összejövetelen városunkban, többek között Pásztor Bálint parlamenti képviselőnk esküvőjén, polgármester- és orvosbálon stb., de közben művelődési rendezvényeken is megjelentünk. Ezek a felkérések viszont legtöbb esetben cégeken, önkormányzaton vagy intézményeken keresztül történtek. Számítottunk ugyan arra is, hogy sikerül megfognunk egy olyan réteget, amely anyagilag megengedheti magának a vonósnégyesünk meghívását. Ez még nem jött be, de dolgozunk rajta. A harmadik célunkat anyagiak híján nem tudtuk megvalósítani, és ez elszomorít bennünket. Sajnos ez iránt nem volt érdeklődés a politikum részéről. Ez egy olyan projektum, amely óvodásoknak és kisiskolásoknak népszerűsítené a vonós hangszereket és a komolyzenét játékos zeneórákon keresztül. Ezt többek között azért tartottuk fontosnak, mert nincs utánpótlás a vonósoknál. Ugyanakkor komolyzenei koncerteken felháborít, amikor többtételes műveknél a közönség beletapsol egy zenemű tételeibe. Azt nem illik. Óráinkon többek között ezt is megtaníttattuk volna, úgy a diákokkal, mint a zenepedagógusokkal.
Öt év alatt sok helyen lépett fel az együttes?
– Szinte minden nagyobb vajdasági településen voltunk, de játszottunk Belgrádban és Kruševacon is. A néhai Nagy Ferenc főkonzul, Bodrogi Béla, Hajnal Jenő, a Népszínház Magyar Társulata és Goldschmied József több fellépést szervezett számunkra. Ezúttal utóbbinak hálájuk ezt meg egy oklevéllel. Neki köszönhetően felléptünk a budapesti Thália Színházban, a budapesti Biennálén, a Szent István-napi ünnepségen a budai várban, a MađArt fesztiválon. Dél-Szerbiában, Kruševacon is játszottunk, egy régi ortodox templom bejárata előtt. A pici dél-szerbiai roma gyerektől az ortodox klérusig mindenki jelen volt, és tátott szájjal hallgatták a koncertet. Ezt a magyar kormány pénzelte az Égtájak Irodán keresztül.
Kik voltak eddig a zenekar vendégei?
– Intézményekkel és személyekkel is együttműködtünk, például a Pro Musica kamarakórussal, a Juhász zenekarral, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Equus c. előadásában pedig Verebes Ernő művét játszottuk. A szabadkai közönség láthatott bennünket Póka Éva színésznővel, Baráth László klarinétművésszel, a nagykikindai nézők Marta Petković szopránénekessel, Bobány Rebeka szopránénekessel pedig Budapesten léptünk fel a Művészetek Palotájában, a szabadkai városi önkormányzat támogatásával.
A Garden Quartet és a Juhász zenekar
Hogyan lehet fenntartani egy vonósegyüttest?
– Ez a kérdés kicsit visszarepít a múltba: 2007-ben az akkori vezetőség a filharmónia újraalapítását vette tervbe, de szilárd meggyőződésem, hogy ehhez mi is hozzájárultunk. Baráth Lászlóval vonósnégyes és klarinét felállításban játszottunk 2006-ban, amivel a filharmónia hangzását hoztuk. Gyakran hangoztattuk, hogy a város zenei életében változásokra van szükség. Amikor megalakult a filharmónia, mi négyen szólamvezetők lettünk: Viktor a csellóknál, Zsiga az elsőhegedűknél, Slobodan a másodikoknál, jómagam pedig a brácsáknál. Bebizonyosodott, hogy lehet szabadkai zenészekből jó zenekart működtetni, mert a tagjai nem sok időre teszik le a hangszerüket. Tisztában vagyunk városunk és a világ anyagi helyzetével. Tudjuk, hogy nem lehet úgy fenntartani, hogy a zenészeknek munkahelyet jelentsen a filharmónia. Cél viszont, hogy Szabadkának is legyen egy állandó jellegű szimfonikus zenekara. Ennek finanszírozását más városokban úgy oldják meg, hogy a nagy zenekar magva színházi zenekar. Ilyen irányba szeretnénk mi is lépéseket tenni. Szabadka nem annyira kicsi, hogy ne lehetne egy kis (színházi) zenekara, amely folyamatosan dolgozik, és tagjainak a munkahelyüket jelenti, ahova hívni lehet zenészeket a zeneiskolából és vidékről. Sok jó zenész született Szabadkán és környékén, akik a középiskola után akadémiára mentek. Nem jöttek vissza, mert nem volt miért. Ideje ezen változtatni. Meggyőződésem, hogy 15–20 zenésznek lehetne munkahelyet biztosítani egy színház keretein belül. Ugyanakkor Szabadkán nincs megfelelő koncertterem sem. Az új színházi épület felépítésének még nem látni a végét, a Zsinagógában viszont tartottak régen koncerteket. Messze vidéken nem volt olyan jó akusztikájú terem. Erre is oda kellene figyelni, amikor a városrendezésről gondolkodunk.
Családos ember vagy. A gyermekeid fogékonyak a zenére?
– Johanna tizenkettő lesz, fest, rajzol, verseket ír, számos díjat nyert, Zsuzsanna pedig kilencéves, és zongorázik. Most bontogatja a szárnyait, de tehetséges. Márciusban Nagybecskerekről a fiatal tehetségek zongoraversenyéről első díjjal tértünk haza. Csodálatos feleségem pedig mindenben támogat bennünket.
Merre tart tovább a Garden Quartet?
– A vajdasági zeneszerzőkből összeállított őszi koncertünkön hangsúlyoztuk talán először, hogy mi négy különböző nemzet fiai vagyunk: roma, szerb, magyar és horvát. Mondják is rólunk, hogy mi Szabadka vagyunk kicsiben. Hangversenyünk repertoárja is ilyen gazdag, és jól fogadta a közönség. Ezzel a sokszínűséggel szépen tudjuk képviselni városunkat, és ezt szeretnénk eljuttatni más országokba is.
