A Vajdasági magyar könyvillusztráció 1918–2000 című kiállítás csupán részecskéje egy nagy kiállításnak, amely a Magyarországon kívül eső magyar könyvillusztrációkat mutatta be: szlovéniai, erdélyi, kárpátaljai, csehországi és szlovákiai magyar illusztrátorok munkáiból válogatott a kiállítás rendezője. Ez a tárlat nagy utat tett meg, több országba is eljutott, vajdasági része pedig nemrég visszaérkezett hozzánk, Boros Györgynek köszönhetően a képeket kiállították Szabadkán. Az érdeklődők a nyár folyamán tekinthetik meg a Magyar Házban. A rendezvényre a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Ház Alapítvány szervezésében került sor.
Csernik Emese meseillusztrációja
A nagy tárlathoz és az ezzel kapcsolatos budapesti konferenciához kötődik az „Elsüllyedt jelek”, a 20. századi magyar könyvillusztrációk Magyarország határain kívül című, bibliográfiákat tartalmazó tanulmánykötet, amelynek vajdasági részét Ninkov K. Olga művészettörténész készítette. Vele beszélgettem a vajdasági tárlatról, a könyvről és a lázas kutatásról, amit ebben a témában végzett.
Mi indította el a kutatást?
– A Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaság kezdeményezésére dolgoztuk fel a Magyarországon kívül eső, 1918-tól 2000-ig tartó könyvillusztrációs tevékenységet. Erre a feladatra rajtam kívül mást is felkértek, de végül csak én vállaltam, így az egész anyag feldolgozása rám hárult. Bizonyára egyszerűbb lett volna, ha kettéosztjuk, például meghúzva a határt 1945-nél. Az ilyesmit másfelé is így szokás csinálni. Akárhogyan is, belevágtam a nagy kutatásba. Akkoriban Dévavári Zoltán rendelkezésemre bocsátotta hungarikumgyűjteményét, ami nekem nagyon sokat jelentett. Ennek a feldolgozásával kezdtem, utána átnéztem a szabadkai Városi Könyvtár anyagát és a már elkészült irodalmi bibliográfiákat, a Forum Könyvkiadóét, a Csáky Sörös Piroska által írtakat, településekét stb. Átlapoztam a könyveket, kerestem az illusztrációkat és megfigyeltem a fedőlapokat. Ez egy teljesen feldolgozatlan területnek számít, nem csak nálunk, hiszen még a módszert is mi találtuk ki.
Mit állapított meg elsőre?
– Azt, hogy legtöbbször feltüntetik az illusztrátorok nevét, de valamikor nem. Egyes könyvekre egyáltalán nem tudtam rábukkanni. Sajnálatomra Geréb Klára bizonyos könyveit nem láthattam, holott léteznek, és fedőlapot is készített. Megjegyzem, kutatásom időszakában még nem nagyon volt használatos az internet, a könyvtárakban pedig különösen nem, így sokat utazgattam.
Hol és mikor került prezentálásra a kutatás eredménye?
Boros György illusztrációja
– Egy konferencián 2001-ben, Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban, a könyv pedig 2003-ban jelent meg, dr.Szabó Lilla szerkesztésében, benne az általam készített könyvillusztrációs bibliográfiákkal. Nagyon sok vajdasági magyar illusztrátort említek, azokat is, akiktől csak egy könyvet találtam, például Gábor Zoltánt, aki Majtényi Mihály Lássuk a medvét című mesekötetének a címlapját készítette. Természetesen a kiadványban azok kaptak leginkább teret, akik nagyon sokat dolgoztak, például Maurits Ferenc, Kapitány László, Hangya András, Csernik Attila vagy Péter László, Szabó Csúzdi Erika, akik épp a könyvillusztrálásra specializálódtak. Említem Mirko Stojkovot is, aki ugyan nem magyar, viszont sok magyar nyelvű könyvet illusztrált.
A prezentálást kiállítás kísérte?
– Valójában a konferenciára készítettünk egy tárlatot is, amire elérhető illusztrátoroktól kértünk eredeti műveket, hogy úgymond ily módon illusztráljuk ezt a tevékenységet. Ennek egyik szegmense ez a vajdasági rész, ami most hazakerült, és Boros Györgynek köszönhetően a Magyar Házban is kiállították. Kiemelném tehát, hogy a hangsúly mindenképpen a kiadványon van, a kiállítás csak egy piciny része neki, és sokan hiányoznak róla, akik megérdemelnék, hogy részei legyenek. Nagyon örülök, hogy Boros György meghívott és megnyithattam a kiállítást. Számomra ez a kutatás nagyon szép munka volt, mert szeretem az irodalmat és a képzőművészetet.
Szalma László illusztrációja Dudás Károly Királytemetés című könyvéhez
A nehézségek ellenére is örömmel kutatott?
– Igen, mert öröm találkozni olyan könyvvel, amit kiegészít egy szép illusztráció. Nekem személyesen fontos, hogy vizuálisan is vonzzon a könyv. Ha nincs is benne illusztráció, de legalább a fedőterve megkapó legyen. Nálunk a könyvtervezés és -illusztrálás területén szép hagyomány alakult ki néhány fontos nyomdának és kiadónak köszönhetően, például a Forumnak, ahol munkaviszonyban is tartottak illusztrátorokat. Ez meglátszik a kiadványaikon, követhetők a különböző időszakok stílusai és problémái. Gyönyörű az, amikor a kor és az alkotó stílusjegyei találkoznak. Sokszor a munkákból az alkotók egyénisége is kiütközik, és felismerhetővé válnak az illusztrációik.
A könyvből tehát nyomon követhetjük a kiadók és a nyomdák hozzáállását az illusztrációkhoz?
– A kutatás során kirajzolódott azoknak a nyomdáknak, kiadóknak a sora, amelyek illusztrált könyveket adnak ki, ez ugyanis nem jellemző mindegyikre egyformán. A Forum 1957-től létezik Újvidéken, és gazdag tevékenységet fejtett ki. Itt találkozott a legtöbb illusztrátor, és foglalkoztattak is illusztrátorokat, könyvtervezőket. A Forumnál műtermek is léteztek, például Ács Józsefé is ott volt, aki a Magyar Szó képzőművészeti rovatát vezette. A Forum nagyban hozzájárult a vajdasági művészi élet regisztrálásához, ezáltal pedig a fejlődéséhez is. Képzőművészeti sorozatokat is megjelentettek. Itt tevékenykedett a már említett Ács József, továbbá Szombathy Bálint, Maurits Ferenc, Csernik Attila, Kapitány László, Nemes Farkas Zsuzsa, Nemes István, Szeles Károly, Kaupert Pál stb. Utóbbi a Magyar Szó első fizetett karikaturistája lett. Ez is fontos, mert ezzel megjelenik a karikatúra is mint illusztráció.
Penovác Endre illusztrációja Tolnai Ottó Rokokó című kötetéhez
Ezek szerint az is megfigyelhető, hogy milyen sokféle illusztrációt különböztethetünk meg?
– Az illusztrációk műfaja nagyon különböző: ahány művész, annyi fajta. Találunk fotóillusztrációkat, már a két világháború között is, azután karikatúrákat, például Léphaft Pálét. Szép számmal akadnak képzőművészek is, akik ugyan nem illusztrátorok, viszont az író vagy a kiadó jónak látta ilyen módon megjelentetni a műveiket. Érdekes kapcsolatrendszereket figyelhetünk meg, hogy melyik író kinek a könyvét illusztrálja.
Milyen érdekességekkel találkozott még a kutatás során?
– Nagy felfedezés volt számomra B.Szabó György illusztrációi, mert egészen másmilyenek voltak, mint a kiállításokra készített művei. Csernik Attila Topolyán illusztrációs tábort tartott gyerekeknek. Az ő története is érdekes. Több évvel ezelőtt önálló tárlatot állítottam fel neki Zentán, és többek között kiállítottam az illusztrációit is. Akkor ő azt mondta, hogy azokat vegyük le, mert az egy külön műfaj: az illusztrációknak könyvekben a helyük, nem a falon. Ennek ellenére ragaszkodtunk hozzá, hogy bemutassuk a gazdag illusztrátori tevékenységét, és valóban kiderült, mennyire elválasztható a kettő. Érdekes Hangya András példája is, aki 1947-ben Szabadkáról Zágrábba telepedett át, de intenzív kapcsolatot tartott a vajdasági művészvilággal, és az illusztrációi sokszor szerepeltek, sőt még a halála után is jelentek meg művei. Azután megfigyelhetők az írók által illusztrált könyvek is, például Kontra Ferencnél vagy Tari Istvánnál, aki kitűnő fotómontázsokat készített. Több író működik képzőművészként is, például Deák Ferenc drámaíróról, költőről kevesen tudják, hogy először képzőművészeti iskolát fejezett be Újvidéken. Azután figyelemre méltó Nemes Fekete Edit keramikus példája, hiszen az ő műveit is felhasználták illusztrációként, vagyis a műveiről készült fotókat. Szabadka kapcsán külön kiemelném az Életjel Kiadót, amely szintén nagy figyelmet fordított az illusztrációkra és a fiatal tehetségekre, az utánpótlás felkutatására is. Egyébként Szabadkán is kialakult egy kis illusztrátori kör, ide tartozik Boros György, Szajkó István és Szalma László, akit a Hét Nap foglalkoztatott. Hozzá kapcsolódóan elmondhatjuk, hogy léteznek olyan illusztrációk, amelyek nem könyvhöz, hanem napilapokhoz, folyóiratokhoz kötődnek, de ezt még nem dolgozta fel senki sem.
Kanyó Ervin illusztrációja
Ez tehát lehetne akár egy jövőbeli kutatás témája?
– Mindenképpen megérné, hogy foglalkozzunk vele, akárcsak a 2000-től a mostani időkig megjelentetett vajdasági magyar illusztrációkkal. A kutatás alatt persze az is kiderült, hogy milyen sok tehetséges illusztrátor elment a háború és az anyagi krízis miatt, például Péter László és Csúzdi Szabó Erika. Péter László akkoriban újszerű illusztrációival hívta fel magára a figyelmet, úgyhogy távozásával a vajdasági magyar művészvilág szegényebb lett. Az anyagi válság hozta azt is, hogy sok kiadó nem tartotta fontosnak az illusztrációk megjelenését, vagy nem bírtak díjat fizetni az alkotóknak.
Leszögezhetjük-e, hogy érdemes figyelmet fordítani az illusztrációkra?
– Nagyon is, mert ahogyan az író ért a betűk nyelvén, úgy a képzőművész a képek nyelvén. A képeikkel üzennek is, ezért nem mindegy, hogy a könyv mint örök érték milyen „ruhában” van, milyen képeket közöl, és mit üzen. Az internet és a technika fejlődése megoldott néhány problémát, de még így is akadnak kiadók, amelyek nem tartják fontosnak az illusztrációkat, és elbagatellizálják ezt a műfajt. Azt hiszik, hogy bárki készíthet fedőlapot, könyvtervet, illusztrációt, de ez nem így van. Érdemes erre igazi művészt felkeresni, ehhez viszont nem árt követni a művészeti életet. Többek között ezért vannak kiállítások, díjkiosztók, amelyekre a média is odafigyel. Akik ugyanis könyvkiadással foglalkoznak, azoknak nélkülözhetetlen a művészeti élet követése.
Léphaft Pál: A hörcsögkirály
