Mindig izgalmas betekinteni más tájegység népművészeti, kézműves tevékenységébe, párhuzamokat vonni. A Vajdasági Magyar Folklórközpont szabadkai székházában szeptember 24–30. között tekinthettük meg a Pest megyében, azon belül a Zsámbéki-medencében működő Iharos Népművészeti Egyesület kiállítását. Az egyesület 1996-ban alakult, céljuk pedig a nemzeti kultúra részét képező népművészeti hagyományok ápolása, a népi mesterségek és a hagyományos kézműves tevékenységek tovább éltetése. Csodálatos, sokszínű kiállítást láthattunk, nem csupán egy szakág kiemelését, hanem ízelítőt a szervezetben folyó sokrétű munkából. Ezúttal Raj Rozáliát, a Vajdasági Magyar Folklórközpont titkárát kérdeztem arról, hogy mint a szervezetük egyik irányítója, mire figyelt fel az Iharos Népművészeti Egyesület kiállításával kapcsolatban:
– Egy egészen más működési formára, ami a tagságuk összetételéből is érződik. Nálunk a kézművesek túlnyomórészt saját kedvtelésükre készítik a népi tárgyakat, vagy magánvállalkozók, és hasznosítani szeretnék ezeket. Nincs irány és szakmai felügyelet sem, ellentétben a magyarországi példával. Ezen sem kell csodálkozni, hiszen Magyarországon már az ötvenes években voltak népművészeti és háziipari szövetkezetek, megyénként akár több is, ahol szakmai felügyelettel működtek a kézművesek, és odafigyeltek azokra a sajátosságokra, amelyeket korábban a falu közösségének ízlése formált. Természetesen manapság már nem várható el, hogy egy-egy falu ízlése domináljon, mert ez a paraszti társadalom felbomlásával szinte megszűnt. Közösségi ízlésről tehát már nem beszélhetünk úgy, mint a harmincas, negyvenes vagy ötvenes években. Még olyan hagyományápoló közösségekben sem, mint amilyen például Kupuszina, Gombos vagy Doroszló, ahol a hatvanas évekig az íratlan szabályokat is számon tartották. Az Iharos Népművészeti Egyesület kiállításán tehát jól látszott, hogy nekik nem az oktatás a fő tevékenységük, hanem érezhető a tapasztalt kézművesség, apa-fia vagy anyja-lánya munkáin. Mi viszont kénytelenek vagyunk először kézműveseket kinevelni egy-egy szakágakon belül, akik majd megfelelő komolysággal nyúlnak az anyaghoz, és utána magas szinten produkálnak – mondta összehasonlításként Raj Rozália, majd mesélt a kiállításról is.
– A kiállítás igen sokrétű volt. Rengeteg dolgot megfigyelhettünk, a házi készítésű szappantól kezdve a levendula dísztárgyakig, hiszen a levendula nem csak molyirtásra kiváló anyag. Különböző furulyákat is láthattunk, készítési módjával ugyanis érdemes tájegységeként foglalkozni. A Kárpát-medence magyarságában gondolkodó kézművesek odafigyelnek a távolabbi vidékek kultúrájára is. Két dús hímzésű, sajátos csángó bőrmellényt is megcsodálhattunk, egy restauráltat és egy újabb darabot, továbbá díszes bőrtáskákat és hímzéseket Gömör vidékéről. Ament Éva, az Iharos egyesület elnöke pedig a bútorfestés új irányával hozta közelebb ezt a mesterséget a ma emberéhez, ő ugyanis gyógynövényeket is fest a tárgyakra. A szőttesek esetében is érdekes számunkra, hogy milyen sok módja van a festékes újraértelmezésnek. A látogatók számára meglepetés volt az acélsodronyból készült harci öltözet kiegészítője is. Készítője sajnos nem jött el, pedig bizonyára tőle megtudtuk volna, hogy manapság hol mutatkozik igény ezekre a nem mindennapi darabokra. Amivel viszont tovább csigázza az érdeklődést, hogy ezzel a technikával fülbevalókat, nyakba való ékszereket és egyéb tárgyakat is készít. Tojásírásra is láthattunk példát. A tojásokon is a népi irányzat mutatkozik meg. A kovácsoltvas tárgyak pedig valamennyi egy-egy remekmű, és szinte ismeretlen a vidék embere számára mára. A kiállításról tehát elmondható, hogy minden darabja hosszú évek tapasztalatának, kitartásnak és sok munkának az eredménye. Elkészítésük sok tanulást igényel, a különböző technikák ismeretét és mindenképpen olyan gondolkodást, ami a népi kézművesség értékeinek hosszú távon történő tovább éltetését szorgalmazza. Hozzátenném, hogy ez természetesen értékesítéssel is járhat – mondta Raj Rozália, aki azt is megosztotta velünk, hogy időközben a Vajdasági Magyar Folklórközpont kézművesei Erdőkertesen, Szekszárdon, hamarosan pedig Budapesten állítanak ki, de még ebben az évben négy dél-szerbiai kiállításra is sor kerül, Veliko Gradištén, Kladovón, Negotinban és Zaječarban.
