Oberczián Géza dunakeszi írónak első ízben volt könyvbemutatója Vajdaságban. A tavaly megjelent Téridő című kötetébe az érdeklődők kedd este nyerhettek betekintést a szabadkai Népkör MMK-ban. A könyvbemutató társszervezője a Magyar Napló Kiadó, támogatója pedig a Magyar Írószövetség volt. A szerzővel Sándor Zoltán író, lapunk szerkesztője és újságírója beszélgetett.
A jó hangulatú és izgalmas beszélgetés során, először is megtudhattuk, hogy Oberczián Gézát kanyargós út vezette el az írói pályájára. Budapesten született, erdésznek készült, agrármérnök lett belőle, tudományos kutatással foglalkozott, dániai ösztöndíjat kapott, harminc évig vállalati tanácsadó volt, reklámügynökségnél dolgozott, mindeközben pedig érlelődött benne a vágy, hogy író legyen:
– Míg tanácsadó voltam, sok emberrel találkoztam, különösen a tréningek idején. Ilyenkor pedig nem csak szakmai dolgokról beszélgettünk. A közösen töltött szabadidőkben sok történet jött elő, ezek egyre csak gyűltek bennem, egy idő után pedig elkezdtek kikívánkozni belőlem. Késztetést éreztem, hogy ezeket szinte kiírjam magamból, de nem tudtam hozzáfogni. Nem tudtam, hogyan kezdjek el megírni egy novellát. Mivel felnőttképzéssel, tréningekkel foglalkoztam, és hiszek abban, hogy a felnőtteket lehet képezni, ezért elkezdtem keresni egy íróiskolát. Így akadtam rá a Magyar Írószövetség íróiskolájára, ahol kiváló mentorok voltak – tudtuk meg Oberczián Gézától, aki immár bő tíz éve publikál és öt kötete jelent meg, a Nógrádgárdonyi napló, az Áramlás, a Hátsó szoba, A küldöttek, valamint a legújabb, a Téridő című kisregény-trilógia.
A Téridőben az idővel kapcsolatos kérdések sejlenek fel. Ahogyan azt Sándor Zoltán a kötetről szóló recenziójában írja „észrevétlenül azok mozgatják a cselekményszálakat és irányítják a hús-vér szereplők tevékenységét és gondolatmenetét. A precíz műgonddal összeállított kötet filozófiai elképzelésre vall, a szerkezet bölcseleti háttere azonban nem nehezedik rá magukra a történetekre. Oberczián Géza kisregényfolyamját az idő három különböző dimenziója határozza meg: a Szingularitás a múlt idő, az Eseményhorizont a jelen idő, az Entrópia pedig a jövő idő. Mindhárom esetben a szerző mankó gyanánt a fizika tárgyából rövid szakismertetőt ad a címben szereplő jelenség mibenlétéről”. Mint azt még Sándor Zoltán hozzátette, a szerző sodró lendületű kötete hétköznapi emberek sorsáról szól, és érdekes stílusban íródott. Mindegyik kisregény kicsit más, másképpen meséli el a történteket, de valamilyen módon mindegyikben megjelenik az idő. „Oberczián Géza mindvégig játszik az idővel – szinte ugyanolyan ügyesen, mint ahogyan az idő játszik velünk.” Erről kérdezte a szerzőt is:
– Az idő iránt való érdeklődésem akkorra vezethető vissza, amikor elkezdtem írni. Addig nagyjából úgy voltam vele, mint bárki más. Épp csak nagyon szeretem az órákat, gyűjtő is vagyok. Az órák azt mutatják, hogy egyenletesen, szépen telik az idő. Így láttam én is, persze azt is, hogy néha nagyon lassan múlik, valamikor pedig szinte elrepül. Amikor viszont elkezdtem írni, azt vettem észre, hogy a szereplőim furcsán viselkednek. Elkezdenek valamit mondani a jelenben, közben annak kapcsán visszagondolnak valamire, és beszélnek a következményekről, a vélhető jövőről is, mindezt egy mondaton belül. Egyfajta időutazók lettek. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy ez mindannyiunknál így van, csak nem tudatosan – fejtette ki Oberczián Géza.
Az est folyamán Torok Orsolya lépett fel.
Nyitókép: Sándor Zoltán, Oberczián Géza és Torok Orsolya a könyvbemutatón / Lukács Melinda felvétele
