Blaskó Árpád az újvidéki Művészeti Akadémián tanult, és tanul most is mesterképzésen tervezőgrafikus szakon. A beszélgetésünk apropóját azt adta, hogy idén ő készítette a szabadkai Desiré színházi fesztivál plakátjait, szórólapjait, és valószínűleg nem utoljára láttuk a keze nyomát a Kosztolányi Dezső Színház plakátjain.
Milyen úton jutottál el a tervezőgrafikáig?
– Eredetileg az építészet irányába indultam. Végül is nem áll messze egymástól a kettő, főleg, hogy belsőépítészetet szerettem volna tanulni. Aztán végül másként alakult. Amikor hallottam arról, hogy Újvidéken az akadémián van ilyen grafikai szak, akkor elkezdtem érdeklődni iránta. Az akadémián ez az egyedüli iparművészeti ág.
Vonzó a MOME, azaz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az itteni akadémia magyarországi megfelelője, de Újvidéken éltem már, szerettem is ott élni. Kúlaiként a szerb nyelvvel sem volt gondom, és a képzéssel is elégedett voltam, vagyok. Bár a képzés az akadémián eléggé tanárfüggő, volt, amelyik tanáromat nagyon szerettem, volt, amelyiket kevésbé, de összességében véve elégedett voltam. Kevés hallgatóval foglalkoznak, így mindenkire jut idő. És azt is hallottam már, hogy az újvidéki akadémia jobban felszerelt, mint a belgrádi. Bár a felszereltség tekintetében a magyarországi egyetemeket biztosan előnyben részesíteném, itt, az újvidéki akadémián minden felszerelésünket magunknak kellett biztosítani.
Már dolgozol is. Mivel foglalkozol?
– Tavaly novemberben költöztem Szabadkára. Nem vettek fel akkor mesterképzésre, és kaptam egy állásajánlatot Szabadkán. Egy cég dizájnrészlegén dolgozom. Ez a kommersz dizájn, és közben meg bekerültem a színházi körökbe is, először szórólapot csináltam a Kosztolányi színháznak, utána pedig felkérést kaptam a Desiré fesztivál kapcsán. Ha lehet így mondani, akkor a cégben a kommersz dizájnnal foglalkozom, a művészivel meg a színházban.
Ez azt jelenti, hogy a kommersz dizájn terén többé-kevésbé meg van határozva, hogy mit kell csinálnod, a színházi plakátok esetében pedig szabad kezet kaptál?
– A cégben a megrendeléseket teljesítjük, a megrendelőtől függ, hogy mennyi szabadságot ad a tervezőnek. Volt olyan megrendelő is már, aki teljesen rám bízta magát, a cég logójának tervezését is teljesen rám bízta, mások pedig konkrét elképzelésekkel jönnek. A színházban szabad kezet kaptam, jól együttműködtem a színházzal.
Gondolom, hogy a dizájnerek is, amikor saját elképzeléseiket valósíthatják meg, akkor igyekeznek kialakítani maguknak egy csak rájuk jellemző, felismerhető stílust.
– Én úgy érzem, hogy még nem nagyon ismerem fel a saját vonásaimat, amiről azt érezném, hogy az szinte már sablon.
De a sablon meg a sajátos jegyek között azért különbség van, bár a határ biztosan nagyon vékony...
– Igen, persze. Úgy kell alakítani a sajátos jegyeket, hogy ne váljon sablonná. A desirés anyag tükrözi, hogy milyen színeket szoktam általában használni: szürke, piros, fekete. Digitális kollázs, amit csinálok, és talán ezáltal lehetek én felismerhető.
Én mindig azt mondtam, hogy az egyik csúcs a sok közül a színházi plakát tervezése. Az, hogy sikerült a színházi fesztivál anyagát – szórólapok, plakátok, programcsík – terveznem, fantasztikus.
