2024. július 31., szerda

Ahol a természet és a művészet kapcsolódik

A 44. TAKT-táborban készült alkotásokat októberben állítják ki Temerinben

Harminchat vajdasági, magyarországi és erdélyi résztvevője volt az idei TAKT képzőművészeti tábornak, amelyet hagyományosan a temerini Hevér-tanyán tartanak.

 – Voltak évek amikor többen vagy kevesebben voltunk, de az idei létszámmal elégedettek vagyunk. Fontos kiemelni azt, hogy ez nem egy oktatótábor, hanem inkább kísérletezőműhelynek hívhatnánk, ami arról szól, hogy nincsenek konkrét rajzórák vagy foglalkozások, hanem mindenki az adott témát dolgozza fel, úgy ahogyan szeretné, és egymástól tanulnak a résztvevők – mondta Varga Valentin, a tábor szervezője, a TAKT művészeti vezetője.

Varga Valentin (Albert Éva felvétele)

Varga Valentin (Albert Éva felvétele)

Az előző években számos témát dolgoztak fel a táborban, giccs, tabu, szén. Az idei tábor témájának a kéket választották, mivel a tavalyi test tematikájú alkotásokon alig szerepelt ez a szín. A résztvevők különbözőképpen mutatták be a témát, nemcsak színként, hanem formailag is. Volt aki szimbolikaként nyúlt hozzá, mások kifejezetten mint színre koncentráltak, különböző technikákkal dolgozva, rajzok, fotók, szobrok, installációk is készültek a táborban.

 – Körülbelül tizanhat évvel ezelőtt voltam először a TAKT-táborban, mint a KMV díjazottja. Nem hibába járok vissza, mert nagyon inspiratív az itteni közeg. Izgalmas azt látni, hogy ugyanazt a témát mennyi féleképpen lehet bemutatni. Én technikai narrációban gondolkodom az elmúlt időszakban. Ez azt jelenti, hogy különböző technikákon van a hangsúly és nem a formán és a képzőművészeti témán. Ezúttal kerékpárgumikat vittem fel sík felületre, hogy megnézzem, milyen művészeti értéket tud adni egy ilyen egyszerű dolog, mint a szemét – mesélte Vass Szabolcs kishegyesi képzőművész.

Vass Szabolcs (Albert Éva felvétele)

Vass Szabolcs (Albert Éva felvétele)

A résztvevők között képzőművészeti szakközépiskolások, egyetemisták, és már aktívan alkotó művészek is voltak.

 – Hatodik alkalommal jöttem el ebbe a táborba. Nagyon szeretek itt lenni. Itt kapcsolódik a természet és a művészet, és szabadon tudunk dolgozni. Én leginkább rendetlenségben szeretek alkotni, amikor mindent kipakolhatok, és senki nem szól. Először kicsit megijedtem a témától, mert a munkáim általában nagyon színesek szoktak lenni, de a kéket keveset használom – mondta Lara Zöldi Dobai, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának hallgatója, aki a táborra készülve, még a haját is kékes árnyalatúra festette.

Az elkészült alkotásokat a TAKT temerini kiállítótermében lehet majd megtekinteni októberben. A tervek szerint jövőre Zentán és Újvidéken is szerveznek egy kiállítást ezekből a művekből.

Lara Zöldi Dobai (Albert Éva felvétele)

Lara Zöldi Dobai (Albert Éva felvétele)

Nyitókép: Alkotás művészi rendetlenségben (Albert Éva felvétele)