2024. december 22., vasárnap

A gyermekek belső világa

Megőrzött nyomok címmel nyílt kiállítás a Szabadkai Kortárs Galériában

A Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Nevelési Központ az idén ünnepli fennállásának 70. évét, ebből az alkalomból pedig egy tárlat megszervezését kezdeményezték, amelynek a megnyitója csütörtökön este volt a Szabadkai Kortárs Galériában. A Megőrzött nyomok: Szabadka – a gyermeki művészi kreativitás városa című kiállítás voltaképpen a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Nevelési Központ hálája jeléül jött létre, tisztelgésként azon szabadkai művészetpedagógusok és tanítók előtt, akik kitörölhetetlen nyomot hagytak országunk művészeti oktatásának korszerűsítésében és fejlesztésében.

A tárlaton egy válogatást láthatunk az elmúlt évtizedekben készült kiemelkedő gyermekrajzaiból. Ahogyan azt a kiállítás leírásában hangsúlyozzák, ezt a műfajt mások mellett Boros György, Matlári Vera, Kisferenc Éva, Togyerás József, Újhelyi Mária, Mihaila Imreš és Keszég Erzsébet lendítette fel, akik a lelkesedést továbbadták újabb pedagógusoknak, a lista Malagurski Éva, Soós Hedvig, Szalai Eszter, Grubanov Martinek Emília, Vékony Lajos, Benes Eszter, Szalai Andrea, Szalma Viktória, Szemerédi Teréz, Petraković Andreja, Ksenija Kovačević, Faragó Gabriella, Toldi Anasztázia, Galambos Tünde és Marjana Nikić nevével folytatódik.

A kiállításmegnyitón az egybegyűlteket Szalma Viktória, a Szabadkai Kortárs Galéria igazgatója köszöntötte:

– A rajzolás fontosságának a kutatásával sok tanulmány foglalkozott, de mindegyik arra a megállapításra jutott, hogy a gyerekek a rajzok által azt prezentálják, amit megélnek. A pszichoterapeuták és a pszichológusok is úgy gondolják, a rajz egyfajta bejárat, egy ablak a gyermekek belső világába. A rajzolás lehetővé teszi az érzéseik és észleléseik kifejezését, továbbá csupa olyan készségeket fejleszt, amelyek az egész életükben hasznosak lehetnek – emelte ki Szalma Viktória.

Az érdeklődőkkel Ljubica Tankosić, a központ igazgatója is megosztotta a gondolatait:

– A legkorábbi munka, amely Szabadkáról érkezett, és amelyre rábukkantam, 1958-ból való. A központunk öt rajzpályázatot szervez évente, közülük négy országos szintű és verseny jellegű. Az intézményünkben megközelítőleg egymillió gyermekalkotás található a világ több mint száz országából, a rajzok nagy része Szabadkáról érkezett. Ehhez kapcsolódóan Boros Györgyöt emelném ki, akinek a tanári tevékenysége és a gyerekekkel való foglalkozása igazán példaértékű – fejtette ki Ljubica Tankosić, aki köszönetet mondott Máté Emesének is, amiért fontos részt vállalt a szervezésben.

A megnyitón egy alkalmi műsor keretében tanulók léptek fel, akik a produkcióikkal tették szebbé a rendezvényt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ljubica Tankosić és Szalma Viktória a kiállításmegnyitón (Lukács Melinda felvétele)