Itt vagyunk. Magyarcsernyén. Próbáltam megfogalmazni a hangulatot, hogy az olvasók is értsék és érezzék, de egy kedves ismerősömnek gyorsabban és jobban ment. Így az ő szavaival élek: „Pont időben érünk Csernyére, ahol egy új, de némileg ismerős világba érkezünk. Zizeg minden. Szikrázik a levegő és folyik a szervezés. Bal fülembe befolyik a kiflikoordináció, hogy hány kifi van még és, hogy mennyit süttessenek délutánra. Jobb fülem pedig a délutáni ebédszervezés menetét csípi el. A szervezőcsapat együtt él és dolgozik. Mindezt azért, hogy recsegjen, nyikorogjon a színpad deszkája, hogy a színész reflektorfénybe álljon és játsszon, majd izzadjon, meghaljon, s hogy mi könnyezzünk, nevessünk – hogy színház lehessen.” – mondta Vígi László.
A XXI. Találkozó szakmai zsűrije G. Erdélyi Hermina, a Szabadkai Népszínház színművésze, Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színhát színművésze és Perényi Balázs, budapesti drámatanár.
Szombat a második nap volt. Négy előadást láthattunk. A bezdániak sajnos egészségügyi okok miatt nem tudtak rész venni a Találkozón. Előtte természetesen a magyarcsernyei házigazdáké volt a főszerep a megnyitón. Előadásukon nevettünk, mert megteremtették a légkört, s akkor is csak mosolyogtunk, amikor a színfalak mögött a súgójuk hangosabban hallatszott, mint a színjátszó, mert látszott rajtuk az igyekezet, és mert azon felül, hogy házigazdaként is helyt kell álniuk, ez volt a bemutatójuk is.
Szombaton négy nagyon erős előadást láthattunk. Voltak olyan pillanatok mind a négy előadásnál, amely megállta volna a helyét egy hivatásos előadásban is. Vegyük például a Gondolat-Jel Társulat Rómeó és Júliáját, mely Shakespeare egyik nagy klasszikusa legkevésbé klasszikusként tálalva. Nádasdy Ádám fordítása nem is lehet „klasszikus”. De mint kiderült helyenként azért csempésztek Kosztolányitól is, s saját átírások is helyet kaptak. A zsűri kifejtette, hogy az Oláh Tamás rendezte előadás finom humorral kommunikál. A rendező majdnem hibátlan dramaturgiai munkát végzett, a játszók lendületesen mesélik el a történetet, követhető, de nincs túlbeszélve. Egy erős formakultúrával dolgozó rendező, jó színészvezetéssel dolgozott, s egészen kivételes dolgok jöttek létre ennek köszönhetően. Nagy erénye az előadásnak az anyaság kétféle arcát egy színészben megmutató megoldás.
A tóbaiak két előadással is szerepeltek. A lónak hitt menyasszony és a Viaszkvirág került bemutatásra. Ugyanazt a frissességet, színpadi könnyedséget, görcs nélküliséget hozták, amit tavaly. A mostoha körülmények között próbáló csapat így is állta a sarat. Az ember azt gondolná, hogy a színpadra való kiállásnál semmi sem egyszerűbb: kijönni, ránézni a közönségre és megszólalni, csupán ennyiből áll. Mégsem ennyire egyszerű a színpadon a valódi kapcsolattartás, kommunikáció. Nagyszerű lendülettel ment végig az egész előadás. Irigylésre méltó a bátorság, a felszabadultság, ahogyan komédiázott a társaság. Az a műfaj, amit elénk tártak, valóban olyan, ahogyan ők azt megmutatták: ha verekedés van, akkor valóban verekedés van, nem csak egymás mímelt ütése, símogatása.
A szombati napot a nagykikindaiak előadása zárta. A szövegválasztásuk igen érdekes volt. Regős János: Piroska c. tragikus bohózatát adták elő, mely családi hisztériákról szól. A szövegválasztás azért is érdekes, mert kortárs darabról van szó, amit eddig egyszer, maga a szerző rendezett meg. A zsűri általánosan dícsérte az előadást, majd kitértek egy-egy szereplő karakterének elmélyítési lehetőségeire.
Aki bővebben szeretne tájékozódni az előadásokról és a találkozóról, annak figyelmébe ajánlom az általunk szerkesztett Súgó c. színlapot, mely a találkozó ideje alatt naponta megjelenik, s mely tartalmazza a helyi eseményeket. Online is olvasható a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján.
