A szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös produkciója a Vörös, a vérviharos 1944/45-ös bácskai eseményeket eleveníti fel, és mindkét színház színészei játszanak benne. Többek között Kovács Lehel is, aki, miután Magyarországon folytatta tanulmányait, a budapesti Katona József Színház színésze lett, de színházi tevékenysége mellett ismert filmekben is szerepelt, például az Intim fejlövésben és a Made In Hungáriában, sőt számos filmben szinkronizált. Az új előadáson túl tehát arról is beszélgettünk, hogy mindez milyen kihívásokat hozott számára.
Mikor kezdted azt érezni, hogy vonz a színészet?
– Horgoson működött a Pöttöm Színpad, ami azért fontos, mert ott már lehet ismerkedni a színpaddal. Ez vonzott engem is, valamint együtt lenni velem hasonló korúakkal és hasonló gondolkodásúakkal. A színészet mindjobban érdekelt, a következő lépés tehát a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata volt. Akkoriban azt gondoltam, ha már ez érdekel, akkor ezzel foglalkozok, és nem teszek kitérőt. Ezt valamelyest bánom már, mert egy szakma nem ártott volna, még akkor se, ha nem vagyok rászorulva. Nagyon jó négy év után felvételiztem Budapestre a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahova nem vettek fel elsőre. Akkor persze nem örültem neki, de ma már azt mondom, hála az égnek, mivel másodszori próbálkozásomra Lukáts Andor osztályába kerültem, ahol nagyon élveztem az elkövetkező négy évet.
Ez akár egy jó példa lehet arra is, hogy nem kell azonnal összeomlani, ha valami nem sikerül elsőre...
– Semmiképp sem kell feladni, főleg, ha valaki kedvet érez hozzá, mert az fontos. Sok múlhat a tehetségen és a szerencsén is, de a kedv és az erő azok, amik igazán számítanak, mert ezek megkopnak. Idővel egyre durvább anyagú lesz az élet, a lelkesedés pedig alábbhagy. Érdemes kihasználni, amíg van. Ezt éreztem én is, amikor elhívtak gyakorlatozni a budapesti Katona József Színházba, és azóta úgymond ott ragadtam.
Közben szinkronszínészként is tevékenykedsz. Ez egy egészen másfajta tapasztalatot jelent?
– Magyarországon fontos a pluszkereset miatt. Egyébként nem vagyok híve, szerintem a nyelvérzékem attól jobb, hogy nem szinkronizált filmeken nőttem fel, fülembe másztak az idegen nyelvek. A színészeknek viszont jól jön, a pluszkereset mellett azért is, mert a szinkronizálás során lehet igazán megtanulni használni a hangunkat. A színpad is jó, de a szinkronizálás esetében csak a hangra támaszkodhatunk, nem áll rendelkezésünkre más eszköz.
Mi a helyzet a filmszerepekkel?
– Megint csak teljesen más. Szerintem a legjobb kaland egy színész életében, de egy filmszerephez hozzájutni többször a szerencsén múlik. A filmrendezők ugyanis nem járnak színházba, legalábbis ez volt az én tapasztalatom hét-nyolc évvel ezelőtt, a pályám elején. Ma ez megváltozni látszik, de korábban a filmrendezők egymás filmjeit nézték és onnan választották a színészeket.
Kedvenc szereped?
– Nincs, mindegyik másmilyen kaland, azután várom a következőt. Nálam még nem jött el a nosztalgia időszaka, ha valamit letudtam, másra vágyok.
Most mire vágysz?
– Gárdos Péter tervezett készíteni egy filmet, abban lenne egy jelentős szerepem. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy kútba esett tervről van szó, de még vágyok rá. Sok más vágyam is van, ezért nem bocsátkoznék a felsorolásukba.
Mit jelent számodra, hogy Szabadkán próbálhatsz?
– Gyakrabban láthatom a szüleimet, ami nagyon jó. Olyan közegbe jövök vissza, amit ismerek. Nekem jó az, hogy török kávét iszok reggel. A kollégáim erről talán másképp vélekednek. Szakmailag is jó kiszakadni abból a közegből, amiben eddig voltam. Örülök, hogy ezt a kollégáim is megtapasztalhatják, és olyan nagyszerű színészekkel játszhatnak, mint amilyenek a szabadkaiak.
Hogyan vélekedsz az új előadásotokról, és arról, hogy egy súlyos témát boncol?
– Számomra fontos ez a téma. Az előadásunkat nem tartom politizálónak, mert ezek a szörnyűségek megtörténtek, csak a felszín alatt maradtak. Ez a téma ilyen szempontból is lényeges.
Általában megoszlanak a vélemények a színház szerepéről, hogy inkább szórakoztató, vagy elgondolkodtató előadásokat kellene játszani. Mi erről a te véleményed?
– Megoszlanak, mert mindenki a saját álláspontját védi. Aki szórakoztat, azt mondja, a közönség igényeit teljesíti, míg a mély művészet képviselői lenézik a szórakoztató tartalmakat. Holott valahol minden a nézőkért van. Szerintem arányba lehet hozni a kettőt. Erre jó példa a Katona József Színház A mi osztályunk című előadása, amit nagyon jó színpadi műnek tartok. Szívbemarkoló, borzasztó téma, nem szokványos humorral. Szórakoztat, de nem felhőtlen módon. A közönség szereti, gyorsan elkelnek rá a jegyek. Nagyon jó, hogy a nézők olyan előadásokat is szeretnek, amelyek úgymond nevelnek is. Ettől mindig egy kicsit boldogabb leszek.
