A Pataki-gyűrű díj jelöltjei (II.)

Hagyományosan október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján adják át a Pataki-gyűrű díjat. A gálaest csütörtökön este fél nyolckor kezdődik Szabadkán, a Jadran színpadon, akkor hozzák nyilvánosságra, hogy az öt jelölt közül ki a Pataki-gyűrű díj idei kitüntetettje. Három jelöltet – Mészáros Gábort, Crnkovity Gabriellát és Krizsán Szilviát – csütörtöki számunkban mutattunk be, ez alkalommal a Béres Mártával és Mezei Zoltánnal készült beszélgetést közöljük.

,,Jó, HOGY EZEK A SZEREPEK IS MEGTALÁLTAK"

Béres Márta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésznője, a Pataki-gyűrűre az Andrej Boka rendezésében készült Csend és a Kovács Frigyes által színpadra álmodott Liliom című előadásban nyújtott szerepeiért jelölték.

 Ez az ötödik Pataki-gyűrű díj-jelölésed. Hogyan fogadtad a hírt?

– Örültem neki, hiszen mindkét előadás nagyon meghatározó a pályámon, nagyon a szívemhez nőttek. Mind a kettőt nagyon szeretem, és azt éreztem, milyen jó, hogy ezek a szerepek is megtaláltak ebben az időszakban. Két nagyon különböző nőről van szó, Julikáról, illetve a bántalmazott kislányról, mindkettőhöz nagyon magas fokú empatikus érzésekre volt szükség ahhoz, hogy meg lehessen őket jeleníteni. Nagyon jó volt, hogy úgy dolgozhattam, hogy az én személyem teljesen a háttérbe szorul, és valaki mást engedek át magamon. Tehát nekem gyakorlatilag csak médiumként jelen kellett lennem. Ha párhuzamot akarunk keresni a két produkció között, közös dolognak az alázatos alárendeltséget tekinthetjük, a Csend esetében abszolút áldozati alárendeltségről, a Liliom esetében pedig az önként vállalt alárendeltségről beszélhetünk.

 Várandós vagy, pár hónap múlva megérkezik a kis jövevény az életedbe, ebből kifolyólag immár szülési szabadságodat töltöd, a Csendben és a Liliomban játszott szereped a Kosztolányi színházban ebben a szezonban a teátrum frissen szerződtetett színésznője, Nagy Abonyi Emese veszi át. Láttad már valamelyik előadást kívülről? Milyen érzés mást látni a saját szerepeidben?

– A Csendet már láttam is Emesével a szerepemben, Julika szerepét pedig novembertől játssza majd ő. Kicsit tartottam egyébként a dologtól, mert mikor megtudtam, hogy babát várok, akkor úgy éreztem, hogy egyik szerepet se olyan nehéz lerakni, mint ezt a kettőt, mert egyrészt nagyon frissek, másrészt mindkét előadás rendkívül közel áll a szívemhez. Nagyon sokat dolgoztunk Emesével kettesben, hogy szó szerint átadjam neki a szerepet, és felemelő érzés volt, hogy az ő személye is segített abban, hogy ne legyen nehéz ezeket a karaktereket letenni. Hasonlóan gondolkodunk, örülök neki, hogy egy ilyen embernek adhattam a kedvenc szerepeim, mert úgy érzem, hogy jó kezekben vannak.

 Hogy érzed, a közönség mikor láthat legközelebb?
– Majd ahogy a baba érzi. Ha majd úgy érzi, hogy visszaad engem a színháznak, akkor is ismét színpadra lépek. Számomra teljesen más ez az állapot, mint ahogy valaha is elképzeltem. Valahogy én most azt érzem, hogy semmiből nem maradok ki. Most annyira erről szól minden egyes napom, minden egyes órám, hogy teljességében ki akarom élvezni ezt az élményt. A színház meg majd úgyis folytatódik azon a napon, amikor már úgy érzem majd, hogy lehet folytatni.

,,MAGÁVAL RAGAD AZ ELŐADÁS LENDÜLETE"

Mezei Zoltánt, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Sebestyén Aba által rendezett Bolondok táncában Iván Habarovics kormányzó szerepéért jelölték Pataki-gyűrű díjra.

Az indoklásban az áll, hogy tested-lelked beleadtad ebbe a szerepbe. Mi hozta ezt ki belőled?

– Sebestyén Aba rendező. Nagyon jó érzéssel, határozottan tolt előre. Alapvetően hálás ez a szerep, mert úgymond végigsöpör az egész előadáson. Magával ragad az előadás lendülete, visz mint egy orkán, repülni tudok vele. Ez a kormányzó eszközöket nem válogatva mindent elkövet azért, hogy a látszatot fenntartsa. Ha szétnézünk akár a vajdasági magyar közéletben, akár szélesebb körben, ezt bőségesen tapasztaljuk. Ezt műveli a kormányzó is, a maga szélhámosságával és huncutságával. Minden eszközt megragad, hogy egy bizonyos látszatot, a saját jólétének biztosítását fenntartsa. Annak látszatát, hogy ő adekvát és helyénvaló kormányzó. Semmi sem riasztja vissza.

 Új előadásban is láthatunk, az Édes Annában, ahol viszont egy egészen másmilyen karaktert formálsz meg, Patikárius Jánost...

– …egy csábítót. Kicsit fura, hogy 42 évesen egy huszonéves ficsúrt játszok, aki keresi a helyét a világban. Túl sokat nem törődik a világ dolgaival, csak a sajátjával. Önző, hajtja a maga élvezeteit, végigsöpör Vizyék házán, ahol Annával találkozik, majd egy gyors egymásba szeretés után jön a gyors kiábrándulás és a továbbállás a hódító részéről, ami Annát igencsak megrázza. Létezik párhuzam közöttem és a karakter között. Bennem is van némi szélhámosság. Élvezem is ezt a szerepet. Némi gyerekes infantilizmussal is meg van fűszerezve, ami érdekes összképet alkot a korommal, mert nem vagyok fiatalossá sminkelve. A rendező szándéka eleve az volt, hogy a karaktereket az előadás folyamán eltorzítja. Egyre torzabbak, ahogyan Anna szemével látjuk őket. Furcsa torzságot hoz az is, hogy egy már láthatóan nem siheder korú ficsúr, olyan, mint egy öreg legény, mégis ostobán és infantilisen viselkedik.

 Színpadon szerepelsz, Pataki-gyűrű díjra lettél jelölve, és a feleségeddel gyermeket vártok. Arra tudok gondolni, hogy izgalmas időszakot élsz...

– Lényegesen könnyebbnek érzem magamat, amióta nem vagyok társulatigazgató. Ez talán egyfajta visszavonulás, de most ismét színész lehetek, ami az eredeti hivatásom. Nyilván sor kerül majd újabb lehetőségekre a színházon kívül is. Azt már tapasztaltam, hogy ez előbb-utóbb kibújik belőlem. Lehetne fejtegetni, hogy nem vagyok eléggé fanatikus abban, amit csinálok, talán ezért buggyannak ki más dolgok is a színház mellett. Nagyon fontos számomra a Szab-Way színházi szervezet, amit jó fél évvel ezelőtt elindítottunk, ilyen a Gaudeamus Igitur előadásunk, a könyvbemutatók, a kArc irodalmi kávéház is. Ezekkel is elfoglalt vagyok. Szeptemberben három helyen szerepeltünk a Gaudeamussal, Halason, Topolyán és Adán. Az előző évad végén szintén voltak vendégszerepléseink. Novemberben ismét lesz kArc, könyvbemutató és előadás. Mindeközben próbálok, és feleségemmel várjuk a harmadik gyermekünket. Más dolgok kerültek az társulatigazgatóság helyére. Ez egyfajta érési folyamat számomra. Társulatigazgatóként egy őrült mókuskerékbe kerültem, naponta kellett problémákat megoldani, az évadok csak úgy elrepültek. Ez nem adott időt elmélyedni, gondolkodni, csak a hajtás volt, legalábbis én így éltem meg. Most jutottam el egy olyan periódushoz, amikor leülhetek gondolkodni, akár a próbán, amikor nézem a kollégákat. Bevillan, hogy mikor reagáltam jól, és mikor nem. Az elmúlt nyolc év ülepedése, újraértékelése ez. Ez hozhat egy előrelépést, amikor a végén kiderül, mi hasznos számomra, mit használhatok fel a jövő lépéseihez.

 Bizonyít számodra valamit a Pataki-gyűrű díjra való jelölés?

– Nagyon jóleső érzés. Évekig azon dolgoztunk, hogy a Pataki-gyűrű díj rendezvény létrejöjjön, megmaradjon. Sok munka és vesződés volt vele. Olyan jó a másik oldalon állni, ráadásul jelölt is lettem. Nem játszottam túl sokat a Népszínházban, a nyolc év alatt pedig végképp nem. Néhány kollégám annyi díjat kapott, hogy nem férnek el a polcaikon. Nekem csak egy színészi díjam van. Nem vagyok elhalmozva, nem mintha ez frusztrálna. Nem a díjak számítanak, de őszintén megmondom, hogy ez a jelölés most jólesett a lelkemnek. Ami számomra nagyon fontos, hogy Tolnai Szabolcs jelölt, akit egy nagyon jó szemű alkotóembernek tartok, akire felnézek.