„A felnőttben megőrzött gyermeki én” – többször is elhangzott szombaton a Lázárervinösszes című előadás bemutatóján, a Szabadkai Gyermekszínházban. A produkció azt üzeni, hogy felnőttkorban sem szabad elfelejteni mindazt, ami az ifjúkort jellemzi: a játékosságot, a kíváncsiságot és a kreativitást.
A tantermi előadásban Kőműves Csaba Bence egyedüli színészként nem csupán a tanárt alakítja, hanem Lázár Ervin összes karakterét. Minden pillanatban újabb és újabb szerepekbe bújik. A szigorú tanárt, aki eddig száraz tananyagot diktált irodalomórán, most egy teljesen új oldaláról ismerhették meg. Lelkessé, élénkké válik, és egy olyan játékos óra veszi kezdetét, ahol nemcsak a tudás megszerzése, hanem az élvezet is helyet kap. Az előadást Maróthy Anna Zorka rendezte.
A produkció végén a tanár úr letette asztalára Lázár Ervin összes meséjét sok-sok példányban kinyomtatva, motiválva az iskolásokat, hogy vigyék haza az alkotásokat, és olvassanak.
Ez volt az első monodráma, amelyben Kőműves Csaba Bence szerepelt. A próbafolyamatokat rendkívül élvezte, mert a rendező egy majdnem kész szöveggel érkezett, így a színész bátran alakíthatott, legyen szó a tér, a bábuk vagy a szöveg formálásáról. Elmondása szerint nem voltak bizalmi problémák a rendezővel, ami különösen fontos, hiszen egy szólóelőadás során „kettőn áll a válság”.
– Ma telefonon olvas mindenki. Lényeges, hogy az ifjú generációk tagjainak fizikailag a kezükbe adjunk egy papírt, könyvet. Ha a gyerek elszánt, és van kedve, akkor ez arra motiválja, hogy Lázár Ervin-mesét olvasson, amit nem biztos, hogy megtett volna magától. Számomra érdekesek a karakterek, a történetek, mert könnyű megjegyezni őket. Az utolsó mesében például az üzenet egészen egyszerű: miért szereted? – taglalta Kőműves Csaba Bence.
Maróthy Anna Zorka először rendezett egyetlen szereplős színjátékot. Elmondta, hogy nem volt nehéz kitalálni a cselekményt, mert Lázár Ervin mesterien keverte a humort és a komoly tartalmat. Egy olyan rendszert próbáltak kialakítani, amelyben az író történetei valóban életre kelhetnek.
– Nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos műsort szerettünk volna létrehozni. Utánanéztem, hogy mi szerepel az általános iskolák kötelező tantervében. Olyasmit akartam bemutatni, amivel a diákok már találkoztak, és szép gesztus lenne feleleveníteni, ebből építkezni. Szempont volt, hogy felnőttként a játék szeretetét újraélesszük. Hozzám Lázár Ervin áll a legközelebb: játékosságban, nyelvben és történetvezetésileg is. Szeretek ilyen világokkal sakkozni – tette hozzá Maróthy Anna Zorka.
Az előadáshoz Búbos Dávid és Ágyas Ádám készítették a hangeffekteket. Mezei Gresák Lea asszisztensként „igazította” a színész mozdulataihoz a hangokat. Ljiljana Bačlija segédkezett a textilmunkákban, míg Takács TiborFaki és Dušan Pilipović a gyártásért volt felelős. A plakátot Mészáros Katus készítette, Mészáros Elza hangja felcsendült a rádiós énekben, és külön köszönet illeti még Salamon Lunát is.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele