Az újvidéki Isidor Bajić Zeneiskola volt diákja egyetemi tanulmányai során az újvidéki Művészeti Akadémia történetének legfiatalabb hegedűseként, a híres Dejan Mihailović pedagógus növendékeként diplomázott alap- és mesterképzésen, majd a zürichi Művészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Megkapta a svájci Lyra Alapítvány legtehetségesebb zenészeknek szánt ösztöndíját. A bécsi Zenei és Előadói Művészetek Egyetemén sikeresen együttműködik Julian Rachlin litván virtuóz hegedűs-brácsással, doktori értekezését írja mentora, Roman Simović útmutatása alapján, és reménye szerint jövőre befejezi és sikeresen megvédi.
A kiváló szólista és kamarazenész koncertkarrierjét többek között olaszországi, spanyolországi, svájci, ausztriai, németországi, norvégiai, izraeli, egyesült államokbeli, görögországi, törökországi, romániai, horvátországi, montenegrói és hazai fellépéseivel építette és építi. Szóló hegedűművészként számos rangos külföldi és hazai szimfonikus zenekarral, filharmóniával lépett fel.
Ön számos nemzetközi és hazai versenyen első díjat kapott, különösen jelentős spanyolországi, Pamplona város Pablo de Sarasate-díja.
– A Lakatos vezetéknév ismert a zene világában, emiatt néha kellemetlen helyzetek is adódnak. A spanyolországi verseny után például megjelent egy londoni lapban a hír: Robi Lakatos fia győzött Spanyolországban, a Pablo de Sarasate-versenyen. Robi Lakatos csak a névrokonom, én Robert Lakatoš vagyok. Az én édesapám Lakatos Imre, aki 30 évig koncertmester volt a Szerb Nemzeti Színházban és a Szimfonikus Zenekarban, 1991-től pedig tanár az újvidéki Művészeti Akadémián.
A New York-i Mary Smart és más díjak után mit jelent az Ön számára a Kultúra Szikrái elismerés?
– Senki sem próféta a maga hazájában, ezért örömömre szolgál és megköszönöm, hogy felismerve eddigi sikereimet kitüntettek ezzel a szép díjjal.
Gyermekkorától kezdve mi mindenről kellett lemondania, hogy 26 évesen ilyen sikeres karrierje legyen?
– Erre nem úgy tekintek, mint lemondásra, mert minden tevékenységem arra irányult, amit a családom és a barátnőm mellett legjobban szeretek: a zenére és a hegedűre. Ez nem lemondás volt, hanem más út volt, mint a kortársaimé. Igen, voltak nehéz pillanataim, de a családom, amely kiegyensúlyozott, támasz utamon, mindig megfelelő tanácsot tudott adni nekem, és szépen áthidaltuk a nehézségeket. Mindig könnyen alkalmazkodtam, így sok barátom volt. Előnyömre vált az, hogy előbb értem meg. A menedzserekkel való kommunikációhoz szükséges nagyfokú érettségem hozzájárult az eddigi szép sikerhez. A külföldi levelezésben nagy támaszom a web-dizájnnal foglalkozó nővérem, aki édesapám által és én általam igen jól ismeri a zenészek világát, és segít, amikor szükséges.
A Marina étteremben beszélgetünk.
– Amikor megszülettem, a szüleim ide költöztek a Fiatal párok terére. Később a legalkalmasabb volt itt találkozni, kávé mellett beszélgetni a kollégákkal. Sajnos, én nem beszélek magyarul, csak az édesapám és hat évvel idősebb nővérem beszél. Szeretnék én is megtanulni magyarul. Amíg édesapám a színházban dolgozott, sok időt töltöttem Mirjana édesanyámmal, aki ma is mindnyájunk számára támaszt jelent. Vele és az osztálytársakkal a közeli Branko Radičević Általános Iskolában szerb nyelven értekeztem.
Előadóművészként, szólistaként mi a legfontosabb az Ön számára?
– Nemcsak anyagi szempontból törekszem arra, hogy minél több koncertem legyen, hanem mert meg akarom osztani a zenémet minél több emberrel, hogy együtt élvezzünk. Ez a vezérfonala az életemnek. A fiatal nemzedékeknek javaslom, bátorkodjanak eljönni klasszikus zenei koncertre, néha kellemesen meg fognak lepődni. A zene megnemesíti az embert. Hegedűművészként sajátos látásmódommal, érzelmeimmel, játékommal be szeretném mutatni a közönségnek Bach, Beethoven, Mozart és még sok más zeneszerző csodálatos zenei hagyatékát.
Milyen egy munkanapja?
– Igen gyakran utazom. Izgalmas új zenészeket, új városokat, új koncerttermeket megismerni. Amikor Újvidéken vagyok, mindennap találkozom a családommal, a kedves személyekkel, a napom legnagyobb részét azonban igen gyakran sok órás gyakorlás tölti ki, hiszen a nemzetközi koncertek megkövetelik a színvonalas szereplést. Nagyon pingpongozok a barátaimmal, így pihenek a kottáktól, a hegedüléstől. Sok órát szentelek a zenének, nemcsak amikor gyakorolok, hanem a koncertre való felkészülés során a művek elemzésekor. Az e-mailek írása és a levelekre válaszolás is sok időt, energiát igényel. A svájci egyetemista éveimnek köszönhetően azonban szervezettebbé, pontosabbá váltam.
Ki határozza meg, hogy hol milyen programmal lép fel?
– Az egyetemi tanulmányaim kezdetétől folyamatosan, komolyan bővítettem a repertoáromat. Így manapság, amikor felkérnek egy meghatározott mű előadására, nekem az már el van készítve. A repertoáromat az igen komoly, külföldi, egyetemi tanulmányaimnak köszönhetem. Az új zeneszámokra vonatkozó kívánságokat, felkéréseket is, amelyek hosszabb előkészületi időt igényelnek, örömmel elfogadom. A menedzsereknek tetszik a gazdag repertoárom, a zenei előadói minőségeim mellett ennek köszönhetően érkeznek meghívások a fellépésekre.
Mi segíti, hogy fellépéskor összeszedett legyen?
– A nagyfokú biztonság, magabiztosság segít fellépéskor, ez pedig az előkészületből ered. Mindig van idegesség, de a sok koncert tapasztalata segít, hogy azt pozitív irányba tereljem. Az emberek különféle lelkiállapotban jönnek a hangversenyre: ki szomorúan, ki boldogan. Az én misszióm pedig, hogy jó kedvre derítsem őket, hogy boldognak érezzék magukat.
Legnagyobb kívánsága?
– Három-négy évvel ezelőtt sok kívánságom volt, jelenleg azokat élem. Elégedett vagyok a pályafutásom alakulásával. Manapság nagyon nehéz kis városból, mint amilyen Újvidék, kapcsolatot kialakítani a világgal, bekerülni a rengeteg kiváló zenész közé. Nemcsak nagyfokú professzionalizmus, hanem szerencse is szükséges, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen az ember.
2013 óta negyedik alkalommal lép fel szólistaként a Vajdasági Szimfonikus Zenekarral. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban vasárnap, december 24-én, 20 órakor az újévi gálakoncerten láthatjuk, hallhatjuk.
– A legnagyobb felelősséget érzem, amikor a szülővárosomban lépek fel azok előtt az emberek előtt, akik gyerekkorom óta ismernek és az előző alkalommal hallottak alapján már bizonyos elvárásokkal jönnek a hangversenyemre. Még jobb kell, hogy legyek! A zenésznek egész életében fejlődnie kell, életének különböző szakaszai pedig gazdagítják a csodálatos zeneművek személyes interpretációját.
