Mint arról beszámoltunk, sikeres koncertet adott Szabadkán, az Avilai Szent Teréz-székesegyházban a Magyar Nemzeti Énekkar. Repertoárjukon Liszt, Bartók, Kodály, továbbá Orbán György és Csemiczky Miklós, valamint Rachmanyinov művei szerepeltek. A fellépés előtt Antal Mátyás beszélt lapunknak az énekkarról, a turnéról, valamint korábbi sikereikről:
– A magyar zenei életben énekkarunk kifejezetten fiatal együttesnek tekinthető, hiszen 1985-ben alakult. Egy annak idején váratlan kultúrpolitikai döntés során, az akkor profilt változtató Állami Népi Együttes énekkarát leválasztották a tánckarról és a zenekarról, majd létrehozták az akkor még Állami Énekkart, ami találkozott azzal az igénnyel is, hogy az akkori Állami Hangversenyzenekarhoz, a mai Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz tartozzon egy énekkar, amely állandó partnere lehet a zenekarnak. Ilyen módon jött létre az énekkar, amelyet 1998-ban „nemzetire” változtatta a nevét, akárcsak a zenekar is.
A turné első állomása Szabadka. Milyen érzésekkel indultak a körútra?
– Évekkel ezelőtt a Rádió Énekkar tett hasonló turnét. Irigykedve szemléltük, és vágytunk rá, hogy nekünk is ilyen utazásban legyen részünk. Tavaly a Nemzeti Filharmonikusok is tettek ehhez hasonló körutat, fantasztikus élményekről számoltak be, szívélyes fogadtatásról, sikerről, szeretetről, úgyhogy ezek után nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy az énekkarunk is utazhat. Szabadka után, Beregszászba megyünk Ukrajnába, utána Dunaszerdahelyre Szlovákiába, majd Lendvára Szlovéniába, a végén pedig Erdély magyarlakta területeire látogatunk.
Mi alapján állt össze a repertoár?
– Úgy gondolom, hogy a mi igazi büszkeségeink Liszt, Bartók és Kodály. Liszttől és Kodálytól orgonás műveket választottam, amelyek a magyar egyházzene különleges, magasztos és felemelő alkotásai. Bartók Magyar népdalok feldolgozása szerintem alapmű, továbbá választottam két kortárs zeneszerzőt is, a középkorú generáció képviselőit, Orbán Györgyöt és Csemiczky Miklóst, akik mind az egyházzene, mind a népdal vonulatába is erőteljesen beletartoznak. A Rachmanyinov vecsernyékből négy tételt választottam, ezeket szintén alapműnek érzem, és remélhetőleg az ortodox hatásával a közönségnek azt a részét is megszólítjuk, akik ebből az érzületből és hitből jönnek a koncertünkre.
Az énekkar az előző években távoli helyekre is eljutott. Milyen élményekkel gazdagodtak?
– Izgalmas utakat tudunk magunk mögött. Jártunk Brüsszelben, háromszor Japánban, eljutottunk a Kanári-szigetekre, két ízben pedig Vatikánba. Egyszer az ezeréves államalapítás évforduló keretében II. János Pál meghívására, következőleg pedig 2011-ben XVI. Benedek jelenlétében léphettünk fel.
Másmilyen volt Vatikánban fellépni?
– Megfoghatatlanul felemelő. Nehéz akármelyik másik hangversennyel rangsorolni, valami egészen különös élmény.
Vágynak-e arra, hogy Ferenc pápa előtt is énekeljenek?
– Nehéz ez a kérdés, mert Ferenc pápa azt mondta, ő nem egy reneszánsz herceg, aki hangversenyeken szeret ülni, úgyhogy ennek realitását nem érzem túl közelinek. Az biztos, hogy nagyon izgalmas lenne vele is ily módon megismerkedni.
Tapasztalatai szerint mely korosztály jár el komolyzenei hangversenyekre?
– Divat ma azt mondani, hogy a komolyzenei koncertek közönsége öregszik, de ez nem így van. A Nemzeti Filharmonikusok programja némileg rendhagyónak mondható, és a fiatalabbakat is megcélozza. Sok a nívós kortárs vagy klasszikus kortárs repertoárból választott mű. Minden korosztály szívesen hallgat bennünket, az oratórium pedig örök érvényű.
Kovács Géza, a Magyar Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója elmondta lapunknak, hogy szeretné, ha jövőre ismét a zenekarral jöhetnének Szabadkára, következő évben pedig újból az énekkarral. Visszaemlékezett a tavalyi turnéra is:
– Tavaly kiderült, hogy valamivel több pénzt kapunk a kormánytól. Egy bonyolult szervezésű kínai koncertet terveztünk, ehelyett inkább határon túli körút mellett döntöttünk. Nemzeti alapintézmény vagyunk, a névváltozásra is azért került sor, mert talán kifejezi a küldetésünket és funkciónkat, miszerint nem csak a határon belül van feladatunk. Rendszeresen járunk szomszédos országokba is. Azon gondolkodtam, hogy nem mindenhol békés az egymás mellett élés, mindig vannak, akik gerjesztik a konfliktusokat. A 20. század legnagyobb magyar géniusza jutott eszembe, Bartók Béla, aki egész életművével azt bizonyította, hogy a népeknek együtt kell harmóniában élniük, és a népzene kincs. Ebből kiindulva a nehéz időkben, 1938-ban írt gondolatát – „az én vezéreszmém a népek testvéré válásának eszméje” – választottam a turné mottójául, de nehogy félreértés essék, minden fogadó ország nagyobb nemzeti kultúrájához tartozó nevesebb szerző művét is előadtuk. A mindenkori magyar kormány célja nyilván az, hogy a magyar kisebbségek sorsát segítsék ott, ahol élnek. Úgy gondoltam, hogy nincs ehhez jobb eszköz a muzsikánál. A határon túli magyarok tiszta forrásvízként isszák Bartók, Kodály és Liszt műveit, büszkék lehetnek rájuk. Tavalyi turnénkat Szabadkán fejeztük be, azután kiderült, hogy az idén itt kezdhetjük. Az énekkar nagy örömmel jött – mondta.
