A brit Trevor Watts (szakszofon) – Veryan Weston (zongora) duó
Csütörtökön kezdődött és szombaton zárult a 19. magyarkanizsai Jazz Fesztivál. Az első nap történéseiről szombati számunkban már beszámoltunk, az alábbiakban a második és harmadik nap eseményeit foglaljuk össze.
A 19. Magyarkanizsai Jazz Fesztivál második napja
Köszöntjük kedves olvasóinkat. Eljött az ideje, hogy a 19. Magyarkanizsai Jazz Fesztivál második napjáról is egy rövidebb beszámolóval szolgáljunk Önöknek. Lássuk csak, mi volt a terítéken!
A színpadot elsőnek a brit Trevor Watts (szakszofon) – Veryan Weston (zongora) duó vette birtokába. Két ősz kócos zenészt láthattunk a pódiumon, akik hangszereikkel a szabad dzsessz nevében egy jó órás dialógust folytattak sok hosszú, elkalandozó menettel. Weston zongorajátéka sokkal megnyerőbb volt e sorok írójának, mert Watts olyan metafizikai következtetésekig juttatott el, hogy egyszer és mindenkorra rájöjjek, nem vagyok túlzottan a magas hangok pártján, főleg, ha azok úgy szólnak, ahogy Watts hangszeréből: kiszámíthatatlanul, fülsértően, az agyamat lassú szikemozdulatokkal salátává szétszabdalva. A koncert ennek köszönhetően adott egy kis enyhe zenei lobotómia fejzsibogást.
Összesítve, ha fejemben összeraktam a zongorajátékot és az első napi Hamid Drake dobolást, már létre is jött a dzsesszfeszt tökéletes koncertje.
A Watts–Weston-páros támadást a Mezei Szilárd Septet követte a következő felállásban: Mezei Szilárd – brácsa, Andrea Berendika – fuvola, altfuvola, Bogdan Ranković – alt szaxofon, basszusklarinét, Branislav Aksin – harsona, Pozsár Máté – zongora, Hock Ernő – nagybőgő, Csík István – dobok, ütőhangszerek. A képlet és a hozzáállás nem különbözött sokban a Watts–Weston-duójétól. Igaz, a Mezei szeptett esetében a többhangszeres megszólalás színesebb spektrumú zenei élményt adott, kerekebb dalokat lehetett hallani, néhol egy népzenei motívumból kiindulva nyújtottak egy változatos dzsesszélményt.
Összesítve dióhéjban annyit lehet elmondani, hogy a fesztivál első két napja inkább a szabad dzsessz kedvelőinek járt a kedvében. Pont. A szervezők kitettek magukért mind a kísérőprogramokat tekintve (fotókiállítás, Woyzeck-darab), a hangosítás is tiszta volt, illetve a minimalista, de annál hatásosabb színpadkép – hangulatos megvilágítás, a szépséges idei plakáttal a háttérben – is emelte az élményt.
szerző: VÍGI László
Egy szelet cseh bohémság és egy csipet energikus magyar dzsessz
A magyarkanizsai fesztivál csütörtökön Nagy József fotogram-kiállításával vette kezdetét, és szombaton a budapesti Grencsó Collevtive Celebration fellépésével zárult.
Grencsó István zenészt a formai változtatások mestereként jellemezték, a ’80-as évektől Szabados György partnereként lépett fel, akire ma is gyakran hivatkozik. A Grencsó Collective Celebration részben megújulva, fiatal tagokkal lépett fel.
– Az együttes felállása változó, az itt jelen lévők képezik nagyjából a magot. A mi zenénk nagyon nyitott, sok improvizációs elemet tartalmaz. Ez egy rétegzene, amely igazán sosem volt elfogadott, bankot nem lehet rá alapítani, de azért a fű alatt ezek a kísérleti zenét szerzők mindig megtalálták a helyüket. Erre jó példa Szabados György, aki nagyon nehéz körülmények között működött. Mi nem a tömegigény kielégítésére törekszünk. 20 éve voltunk itt a Kollektívával, és nagy megtiszteltetés, hogy most megint itt lehetünk.
Együttesük játékát olyan mértékű energikusság jellemezte az est során, amelynek talán csakis az improvizatív zene tud teret adni, s hangzásban sem maradt alul, s nem űzte ki a közönséget a nézőtérről.
A háromnapos rendezvény zenei kínálata a szervezők véleménye szerint az előző évek hagyományait követte, egyetlen újításként a záróest világhírű fellépőjét emelték ki.
– A dzsesszfesztivál utolsó estéjén az idén a szokástól eltérően a Mississippi folyó felől érkező hangok helyett Prága zenéje csendült fel a közönség előtt – hallottuk Dejan Vujinovićtól, a fesztivál művészeti vezetőjétől.
S valóban a fellépők a világhírű Miroslav Vitouš és Jiři Stivin előadásáról az általam eddig irodalmi művekből tapasztalt bohém attitűd jutott elsőként eszembe. A cseh duó zeneileg és egyéniségükben is érdekes kompozíciót alkotott. Vitouš nagybőgőn játszott, ő volt a komolyabb zenei figura, Stivin pedig az elmaradhatatlan Gatsby sapkájában fúvós hangszereket szólaltatott meg – az előadás egy pontján az orrlyukán keresztül. Sylvain Chomet rajzfilmjébe illő karakterekként, Stivin komikus megnyilvánulásain kívül zenéjük is egyöntetűen elnyerte a dzsesszfesztivál közönségének tetszését. A szombat esti program harmadik felvonása is a kötetlenebb formájú free sessionnel folytatódott az Art Caféban.
szerző: KOZMA Rita
