Plakett díjjal a legalább tizenöt éves tevékenységet kívánják elismerni, s olyan, a Vajdaságban élő személyek, valamint a Vajdaság területén működő kulturális, közművelődési és civil szervezetek, szakosztályok részesülhetnek benne, akik, ill. amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a délvidéki magyar nemzeti közösség kultúrájának, művészetének, közművelődésének gazdagításához. Az e díjjal elismert eddigi életpályák példaként is szolgálhatnak – főként a felnövekvő generációk számára –, hiszen megmutatják, hogy szülőföldön szakmai tudásuk legjavát adva miként és milyen mértékben tehetnek saját nemzeti közösségükért.
Az idén Plakett díjban részesült a 2000 óta működő szabadkai Juhász zenekar is. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség díját a vajdasági magyar kulturális élet egyik meghatározó zenekara a magyar kultúra napja Zentán megtartott délvidéki központi ünnepségén vehette át.
Juhász Gáborral beszélgettünk.
Amikor visszatekintesz a mögöttetek álló 15 évre, mit emelnél ki mérföldkövekként a zenekar életéből?
– A megalakulásunk természetesen az első ilyen jelentős lépés. Előtte is már tevékenykedtünk a Népkör MMK-ban, muzsikáltunk, majd 2000-ben a Népkör akkori vezetősége felkért minket, hogy lennénk-e a tánccsoport kísérőzenekara, mivel a Népkörnek akkor már évek óta nem volt állandó kísérőzenekara. Juhász Gyula, Szabó Ottó és én alkottuk meg a zenekart. Ennek gyorsan híre is ment, hiszen egész Vajdaságban nagyon kevés ilyen típusú zenekar volt, és bár alakulnak a zenekarok, de még mindig kevés van. Sokfelé hívtak bennünket, és így egyre inkább megismertek minket. Ma már sokat járunk Magyarországra is, főleg Csongrád és Békés megyébe tánccsoportokat kísérni. A második mérföldkő a 2005-ös első önálló koncertünk. Előtte valóban csak tánccsoportokat kísértünk. Utána az első lemezünk megjelenését említeném, ez 2007-ben történt A juhászok így élnek címmel. Azóta már öt lemezünk jelent meg, köztük gyermeklemez is. A gyerekekkel való foglalkozást is fontosnak tartjuk. Sokat járunk óvodákba, gyermektáncházakat tartunk főleg Magyarkanizsán. A pedagógusok is vevők erre, és fontos is, hogy a népdalok az oktatásban is helyet kapjanak.
Kísérőzenekarként is jelen vagytok, és önálló koncertet adó együttesként is. Gondolom, ez a két különböző megjelenési forma különböző fajta zenélést, hozzáállást is kíván meg.
– Igen, ez így van. Másképp is kell, hogy működjünk. Három különböző színtér van: a táncegyüttes-kísérés, a koncertezés és a táncházakban való muzsikálás. Azt szoktam mondani, hogy kísérőzenekarként a mottónk, hogy szolgálunk és védünk. A színpadi produkciót kell szolgálnunk. Kiszolgálni a táncososokat és úgymond védeni is őket a színpadon, tehát a tempót a lábuk alá muzsikálni és a nekik megfelelő hangnemet megtalálni. Ezt a munkát szerencsére egyre jobban megbecsülik. Koncertezéskor maga a zenekar a színpadi produkció. Akkor nekünk kell a közönségnek olyat mutatni, amit jó eséllyel szeretni fog, könnyen magáévá tud tenni. A táncházakban pedig táncrendeket kell játszani, és az improvizáció is nagy szerepet kap.
Amikor valakiket ennyire ismer egy közösség, mint titeket, és ennyire a kulturális életünk részei vagytok, akkor ez egyfajta felelősséget is helyez a vállatokra, hiszen el kell döntenetek, hogy milyen közönségnek mit játszotok, mit mutattok meg a népdalkincsből, kiknek milyen kapukat és hogyan nyittok ki. Ez pedig már a zenei nevelés témaköre.
– Tudnunk kell azt, hogy milyen közösségben milyen fajta műsorral jelenjünk meg. Úgy kell alakítani a repertoárt, hogy az megérintse a közönséget, miközben valóban fontos a zenei nevelés is. Először olyan dalokkal csalogatni a népzene felé, amelyeket valószínűleg ismer a közönség, ismertebb népdalokkal, utána evezhetünk a kevésbé ismert népdalok felé. Én fontosnak tartom, hogy a koncerteken meséljünk is, mondjunk néhány szót a dalokról. A gyerekeknek és felnőtteknek is meséljünk egyaránt. Tavalytól táborokat is szervezünk, gyerekeket, fiatalokat is oktatunk. Igyekszünk átadni a tudásunkat. Palicson népzenei fesztivált is szervezünk, ahol a vajdasági előadóknak, az itteni zenészeknek próbálunk fellépési lehetőséget biztosítani.
Az évek során azt is megtapasztalhattátok, hogy fogadnak benneteket külföldön. Jól sejtem, hogy a teljesen más zenei kultúrájú közönség is rajong a magyar népzenéért?
– Valóban így van, hiszen a magyar népzene a világ egyik legattraktívabb zenéje. Jó hangzású, ritmusos és látványos is, ugyanis amikor táncosok is vannak, akkor a hangzás mellett a szép népviseletek is élményt adnak. Azt látjuk, hogy értékelik a mi zenéinket, táncainkat.
Most mivel foglalkozik a zenekar?
– Most fogjuk felvenni az aradi vértanúkról szóló táncelőadás (a békéscsabai Tabán együttes, az Aradi Kamaraszínház és a szabadkai Juhász zenekar közös produkciója) zenei anyagát, ebből készül egy lemez. A Tabán táncegyüttessel készülünk új színházi bemutatóra is. A szenttamási Őseink zenéjére is készülünk, de saját koncertjeink is lesznek. Legtöbb munkánk pedig továbbra is a táncegyüttesekkel van. És ha minden a tervek szerint alakul, akkor idén még egy Juhász zenekar lemez is elkészülhet.
A Juhász zenekar jelenlegi tagjai
Juhász Gábor: hegedű, prímtambura, ének
Juhász Gyula: 3, 4 húros brácsa, tamburakontra
Vas Endre – Pasi: hegedű
Ölveczky Tamás: klarinét, tárogató, szaxofon, harmonika, furulya
Dvorácskó Szebasztián: nagybőgő, ütőgardon, dob, kanna
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
