A harcos értékőrző

„Egy vállalat valódi értéke nem mérhető úgy anyagi javakban, drága gépekben vagy berendezésekben, mintsem a munkatársak hozzáállásában, akik annak a vállalatnak az erejét, a lelkét adják” – hangzott el a Magyar Szó ünnepségén az Év munkatársa díj átadása előtt felcsengő méltatásban. Krezić Anikó pénzügyi segédigazgató szavai Pupavac Erzsihez szóltak: a szakszolgálat ugyanis személyében látja „a valódi értékek magasztos hordozóját”. Így van ez már 15 éve, amióta Erzsi a Magyar Szó alkalmazottja.

– 2008-ban kezdtem el a cégben dolgozni, az akkori pénzügyi igazgató titkárnőjeként. Az első munkaévem végén már kaptam új feladatokat, és ezt követően járódtam be a pénztár vezetésébe. Ezt a munkát néhány éven át a kolléganőmmel együtt végeztük, majd miután ő nyugdíjba vonult, akkor magam láttam el pénztárhoz kapcsolódó feladatokat. Emellett elsajátítottam a banki átutalások kezelését is, így a pénzintézetekkel is kapcsolatot tartottam: főként a problémák megoldásában segítettem. Öt évvel ezelőtt átvettem a Magyar Szó épületében helyiségeket bérlőkhöz kapcsolódó pénzügyeket is: számolom a rezsiköltségeket és számlázom a bérleti díjakat. Egy időben vezettem a telefonlistákat is, azaz készítettem a munkások telefonszámláinak elszámolását, bonyolítottam a készülékek beszerzését, és kapcsolatot tartottam a szerződött szolgáltatóval. Nagyon sok olyan feladat van, amely kívülről nem olyan szembetűnő, mégsem kerülhető el egy ekkora munkaközösségben. 

Ön jelenleg általános ügyekkel megbízott referensként dolgozik: mit jelent ez a feladatkör a mindennapokban?

– Tavaly kaptam azt az új feladatot, hogy az évi szabadságokról „vezessek gondot”. Ez nagy kihívás volt számomra, hisz valójában majdnem kétszáz munkásról kellett pontos és áttekinthető rendszert készítenem. Egyenként át kellett számolnom, hogy kinek mennyi munkaéve van, milyen egyéb kritériumok alapján járnak neki szabadnapok, és hogy mindennek alapján hány szabadnap jár összesen az adott munkásnak a törvény szerint, de a kérelmeket is rendeznem kellett. Elég nagy feladat volt, hisz abban az időben még a pénzügyi osztályon is dolgoztam, így párhuzamosan végeztem a két megbízatást. Emellett a mai napig vezetem a bérlőkhöz kapcsolódó pénzügyeket. Januártól e téren is újdonság várt ránk, hisz mindezt e-számla formájában kell immár rendezni. Az erre való felkészülés is hosszadalmas folyamat volt, hisz az említett új megbízatás mellett ezzel kapcsolatban is képzésekre jártunk annak érdekében, hogy újévtől zökkenőmentesen tudjuk használni a rendszert.

Leszögezhetjük hát, hogy a mai napig a folyamatos fejlődés jellemzi az Ön munkáját…

– Ötvenöt évesen is úgy gondolom, hogy állandóan tanulni kell. Rá kell dolgozni arra, hogy az ember megtartsa a munkahelyét. Olyan gyorsan fejlődik minden, hogy ha kimarad valamiből, akkor már lehetetlen követni és végigkísérni a feladatait. Igyekszem tehát lépést tartani azokkal a fejlesztésekkel, amelyek szükségesek a munkafeladataim elvégzéséhez.

A pályafutásunk folyamán mindannyiunknak vannak olyan munkafeladataik, amelyeket szívesebben végzünk, és vannak olyanok is, amelyeket kevésbé. Ön melyik két végletet emelné ki?

– A korábbi munkaadóimnál akadtak olyan feladatok, amelyeket nem szívesen teljesítettem. A Magyar Szónál azonban eddig nem volt olyan, amit nehezemre esett volna elvégeznem. Inkább nehézségeim voltak, de ezeket a mai napig kihívásként élem meg: igyekszem minél hatékonyabban és gyorsabban megoldani a problémákat, hogy aztán jól érezzem magam. Nagyon féltem például akkor, amikor a kolléganőm nyugdíjba vonult: mégiscsak pénzzel dolgozom, és folyamatosan ügyelni kell arra, hogy ne ejtsek hibát. Tudatosan dolgoztam azon, hogy olyan munkamódszert dolgozzak ki saját magam számára, ami a hibalehetőségeket a minimumra csökkenti. Úgy érzem, hogy ez sikerült is. Valóban elmondhatom hát, hogy eddig még bevált minden, amivel megbíztak, és tényleg szeretettel végzem itt a munkámat. Most különösen élvezem az új munkakörömet, hisz tavaly óta már bejáródott minden. Immár sokkal jobban átlátom a szerkesztőségek és a nyomda munkamenetét is. A legszebb pedig az, hogy lehetőségem lett megismerni azokat a munkatársakat is, akikkel korábban kevésbé, vagy egyáltalán nem volt személyes kapcsolatom.

A munkájának ezen részét kiemelték akkor is, amikor decemberben átvette az Év munkása díjat. Mit érzett abban a pillanatban?

– Nagyon boldog voltam. Sokat jelent számomra a díj, hisz a munkatársaim elismerését tükrözi. Ugyanakkor megerősít abban, hogy továbbra is odaadással végezzem a munkámat. A beszélgetésünk ideje alatt gondoltam bele abba, hogy már csak tíz évem van a nyugdíjig: olyan gyorsan repül az idő, egy pillanatnak tűnik az elmúlt tizenöt év is. Igyekszem tartani a tempót a fiatalokkal, ők ugyanis sokkal gyorsabban képesek fejlődni. Sokat tanulok tőlük, törekszem lépést tartani velük. Kisegítjük egymást, közösen oldjuk meg a gondokat, és támaszkodunk egymás tapasztalataira. Nagyon jó csapatmunka folyik, így nincs megoldhatatlan probléma.

Bár Erzsi a kreativitásával nem szokott kérkedni, mégis el kell mondanunk, hogy a szabadidejében készített alkotásai az irodákat épp oly magasztosan díszítik, mint ahogyan a munkatársai otthonát is. Karácsony táján pedig közel ezer mézeskalácsot és guráblit sütött ki, amelyből több mint száz gyermek és felnőtt lakott jól a Magyar Szó ünnepi hetén. Ő az az ember, akinek valóban fontosak a hagyományok, és tudja, mi az életben az igazán fontos  – vallják a munkatársai. Méltatója szerint Erzsi „lány, anya, feleség, s már nagymama is: ő az, aki összetartja a családot, ő egy igazi harcos”.