Az egyik településen falunap, a másikban főzőverseny, a harmadikban valamilyen termény betakarításához kötődő ünnep és mind tömeges. Mi a titkuk ezeknek a rendezvényeknek? – tehetjük fel a kérdést, pláne, hogy az események szinte egyidőben zajlanak egymás melletti falvakban, kistelepülésken, amelyek kapcsán rendre azt állapítjuk meg, hogy fogy a lakosságuk. Mi élteti, mi mozgatja ezeket a kis költségvetésű helyi és nagyon egyszerű össznépi megmozdulásokat?
A válasz nem egyszerű, de azt hiszem, valahol az összetartozás élményében, a hazajárás boldogságában, a szülőföldhöz való kötődésben keresendő. Ha egy kicsit kérdezősködünk és körbenézünk egy falunapon, azt tapasztaljuk, hogy szinte mindenki helybéli, onnan elszármazott, esetleg a szomszédos településről való, vagyis olyan személyek, akik valamilyen oknál fogva kötődnek oda. Nem a felkínált programok, a neves fellépők vonzzák őket, hanem sokkal inkább a valaki ismerőssel való találkozás, a külföldre költözöttekkel való viszontlátás esélye, az együtt töltött idő lehetősége. Elég csak tenni egy sétát a helyszínen, a testtartásokból, az ölelésekből kiolvasni, a sörözgető társaságok hangviteléből hallani, hogy nem most ismerkednek, hanem végre újra találkoznak, és annak örülnek ilyen nagyon. Lépten-nyomon érezni, hogy a népünnepély sikerességéért az adott település jelentős része heteken át dolgozott, vagyis szívüket, lelküket beletették abba, hogy a legfontosabb rendezvényükön mindenki jól érezze magát.
Újabban divat szalmából vendégköszöntő, tájékozódást segítő figurákat készíteni, hogy az esetleg messziről jöttek már a falu határában tudják, merre kell majd menniük, hol látják őket szívesen. Az oromhegyesi traktorfesztiválra így készültek henger alakú szalmabálából traktorok, vagy legutóbb az Oromiak Világtalálkozóján így fogadta a vendégeket Rozi és Pisti, a két szalmabábú, és azok szintén szalmából megformázott gyermekei. Volt, aki kitalálta őket, volt, aki szalmát adott hozzá, voltak lelkes asszonyok, akik ruhát varrtak nekik, volt, aki felöltöztette, a helyére tette őket, vagyis összefogásban születtek ők. Falunapokon a helyszínt is mindig közösen díszítik fel, már napokkal előtte elkezdik a színpad, a kocsmasátrak, az asztalok, a padok felállítását, rend szerint valahol a falu központjában, vagy a futballpályán. Olyankor a helyi közösségek, a kézimunkacsoportok, a népdalcsoportok, az ilyen-olyan helybéli egyesületek mind hozzátesznek valamit a rendezvényhez, hiszen közös a céljuk, mégpedig, hogy mindenki jól érezze magát náluk, vagyis, hogy kiváló házigazdák legyenek és a hírüket messzire vigyék. Főleg saját maguknak, a saját örömükre, a falujuk lakosságának akarnak kedveskedni, szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget adni, de mindig akadnak máshonnan érkezők is. Egy-egy falunapon, fokhagyma- vagy tökfesztiválon, szárma, vagy halászléfőző versenyen nem is az a lényeg, hogy kik lesznek majd a fellépők, vagyis, hogy milyen programmal csalogatják a vendégeket, hanem az, hogy találkozni lehet a falu minden korosztályával. Egyeseket majd a sörsátrak vonzanak, mások a fellépőkre kíváncsiak, a kicsiket meg majd biztos a körhintánál és a cukrossátraknál lehet megtalálni. Mindenhol azt is remélik, és nem alaptalanul, hogy az ilyen események hazacsalogatják a messzire költözötteket. Így is, úgy is jönnének a nyáron, de ha már van egy olyan népünnepély, amelyen szinte mindenkit egy helyen meg lehet találni, akkor sokan most már ahhoz igazítják a hazalátogatásukat.
Tudják, hogy hajnalokig lehet majd beszélgetni, iszogatni a régi ismerősökkel, meg lehet látni, milyen művelődési csoportok működnek a faluban, hiszen úgyis fellépnek, és végre tényleg ki lehet kapcsolódni. Fel lehet majd eleveníteni a régi csínytevéseket, el lehet mesélni, kinek hogy alakult az élete, mi történt az elmúlt időszakban. A helyben maradottaknak ugyanúgy nagy élmény a falunap. Őket abban erősíti meg, hogy közös erővel mindenre képesek, hogy elegen vannak ahhoz, hogy összefogással olyan rendezvényt hozzanak létre szinte a semmiből, amely hónapokig lelki táplálék lesz majd mindannyiuknak. Pontosan tudják a szorgos asszonyok, hogy a nagy gonddal elkészített vendégváró süteményeik, kalácsaik ízére még sokáig emlékeznek majd a résztvevők, és a férfiak méltán lehetnek büszkék arra, mennyit pakoltak, fúrtak, faragtak, mire minden készen állt az ünnepre.
Fotó: Molnár Edvárd
A varázslatot, azt hiszem, az együttlét adja. A falunapok, a kis helyi megmozdulások azt üzenik, élet van a településen, erő van az ottani közösségben, és hogy egy parányi faluban is lehet kiválóan szórakozni, szórakoztatni.
