(Folytatás a Hétvége melléklet előző számából.)
Kuba fővárosában, Havannában kétségtelenül igen izgalmas tapasztalatokkal jár a különféle vendéglátóipari létesítmények, köztük az éttermek, a kávézók és a kocsmák felfedezése, igaz, nem annyira az elfogyasztott ételek és italok minősége, mintsem inkább a kiszolgálás milyensége miatt, ami az esetek túlnyomó többségében kifejezetten jó volt. Egy helyen azonban előfordult például az is, hogy szinte egy teljes órát kellett várnunk az ételre, ráadásul nem a nagy forgalom miatt, hiszen rajtunk kívül senki más nem volt az étteremben, hanem inkább a személyzet hozzáállása miatt. Persze, számíthattunk volna rá, hiszen azt már akkor is tudtuk, hogy Kubában bármi megtörténhet, sőt az útvezetőnk külön felhívta a figyelmünket arra is, hogy ne idegeskedjünk, ha a munkaidő kezdetekor még nem dolgoznak azon a helyen, ahova be szeretnénk térni, vagy ha a pincérek lassan végzik a munkájukat, esetleg megfeledkeznek rólunk, netán a megszokottnál többet kell várnunk arra, hogy kiszolgáljanak bennünket, csak hát az elmélet mindig más, mint a gyakorlat, az utóbbiban ugyanis az ember, ha éppen éhes vagy szomjas, aligha tud megértő és türelmes lenni, és ez bizony ránk is érvényes volt. Mindez azonban kirívó esetnek számított, csupán az egyik előkelőbb étteremre vonatkozott, néhány méterrel odébb, a szomszédos étteremben már szerencsére mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat, finom ételekkel, hideg italokkal és hangulatos zenével is kedveskedtek nekünk meg persze a többi vendégnek is. Nem csoda, hogy a hely folyamatosan zsúfolásig telve volt.
Az árak között viszonylag nagy eltéréseket tapasztaltunk, ahogyan a limonádék meg a különféle koktélok összetétele között is. Az egyik olyan kávézó például, ahol ingyenes internettel csalogatják be a vendégeket, ami valóságos kuriózumnak számít arrafelé, dupla vagy tripla áron kínálta az ételeket és az italokat, mint a környező hasonló helyek, ilyen módon kísérelve meg megfizettetni az „ingyenes” szolgáltatást. A tapasztalatok azonban összességében sokkal inkább pozitívak, mintsem negatívak, a vendéglátásban dolgozók általában igyekeznek lesni a vendégek minden kívánságát annak érdekében, hogy pozitív élményekkel távozzanak tőlük, sőt ha lehet, vissza is térjenek hozzájuk. Jó példa volt erre, hogy a városközpontban elhelyezkedő impozáns szálloda, ahova azért tértünk be, hogy a hosszas sétálgatás után a rekkenő hőségben megpróbáljuk oltani a szomjunkat, ami sikerült is, igaz, nem az általunk kért Coca Colával, hanem annak helyi változatával, Tucolával, ám abban a pillanatban az is a világ legfinomabb nedűjének tűnt, igaz, más körülmények között valószínűleg aligha tűnt volna annak, ez azonban mit sem vont le a szálloda egyik munkatársának gesztusából, aki miután megkérdeztük tőle, van-e a környéken taxiállomás, felajánlotta, hogy hív nekünk taxit, ne sétálgassunk a nagy hőségben, majd be is tartotta az ígéretét.
Az Atlanti-óceán különleges világa valósággal elvarázsolja a látogatót (Máriás Endre felvétele)
Az egyik legpozitívabb meglepetés a vendéglátóipari létesítmények tekintetében az az elsősorban a helyiek számára fenntartott kifőzdeszerűség volt, amelyet a tengerparton álló egykori gyárépületben alakítottak ki, és igen kedvező áron kínált finom falatokat a betérőknek, igaz, nem nagy választékban, csupán kétféle étel és kétféle ital közül lehetett választani, mégis rengetegen megfordultak ott, az óriási tér ellenére igazi zsibongó méhkassá varázsolva az egyébként is különleges hangulatú helyet.
Ami némiképp beárnyékolta az éttermek és kávézók nyújtotta élmények felhőtlen kiélvezésének lehetőségét, az a sok kéregető személy volt, akik közül egyesek tapintatosabban, mások viszont kifejezetten agresszívan próbáltak némi apróhoz jutni, és az utóbbi – ahogyan a világ minden táján – ott is igencsak zavaró volt, ennek ellenére természetesen próbáltunk benne maradni a messziről jött, kedves turisták szerepében, akiknek az néhány száz pezó igazán nem számít, ilyen módon előzve meg a „népharag” ránk zúdulását.
A havannai mindennapoknak fontos részét képezi a zene is (Máriás Endre felvétele)
A havannai mindennapok fontos részét képezi a zene is, legyen szó a kávézókról, az éttermekről, az utcáról vagy akár a strandról, mindenütt találkozhatunk olyan zenészekkel, akik alkalmi produkciókkal igyekeznek szórakoztatni a körülöttük lévőket, még különlegesebbé téve ezzel az általuk megélt pillanatokat. Az útvezetőnknek köszönhetően mindemellett egy igen látványos zenés-táncos show-ra is sikerült eljutnunk, ahol valódi összművészeti kavalkádnak lehettünk szem- és fültanúi, ízelítőt kapva abból a sokszínű zenei világból és abból a színpompás kultúrából, ami Kubát és az egész Karibi-térséget jellemzi.
A Havannában eltöltött napok után már nagy várakozásokkal utaztunk Varaderóba, az útvezetőnk ugyanis napokon át arról beszélt, hogy Havannához képest Varadero egy egészen más világ, azt is mondhatnám, valóságos földi paradicsomként festette le a helyet, ami nyilvánvalóan nem véletlenül számít a turisták kedvencének arrafelé. Az Atlanti-óceán ugyanis olyan csodálatos élményt nyújt az embernek, ami minden kétséget kizáróan örökké emlékezetes marad számára, hiszen a varázslatos fehér homokos part meg a szemet gyönyörködtető türkizkék víz már pusztán a látványa miatt is lenyűgöző, ha viszont valakinek lehetősége van arra, hogy ki is próbálja, vagy esetleg naphosszat lubickoljon benne, akkor azt egészen biztos, hogy még erőteljesebben elvarázsolja. Olyannyira, hogy még a tenyérnyi nagyságú halak sem zavarják, sőt, mondhatni, még élményszerűbbé teszik számára a természet csodájával való találkozást.
Varadero igazi turistaparadicsomnak számít arrafelé (Máriás Endre felvétele)
Egy érdekes incidensre azonban ezen az idilli helyszínen is sor került, igaz, annak szerencsére nem elszenvedői, csupán megfigyelői voltunk. Az történt ugyanis, hogy már ottlétünk első napján felfigyeltünk azokra a helyi fiatalemberekre, akik az óceán partján flangálva különféle árucikkeket, elsősorban rumot és szivart kínáltak a fürdőzőknek, illetve tengeri csillagokat, kagylókat és egyebeket, sőt még gondolkodóba is estünk, hogy megpróbáljunk-e velük üzletelni, ám mivel a megengedett mennyiséget addigra már rumból is meg szivarból is beszereztük, a többi árucikk esetében pedig nem voltunk meggyőződve arról, hogy legálisan kihozhatók-e az országból, vagy sem, eltekintettünk ettől. S milyen jól tettük! Másnap ugyanis megjelentek az óceánparton a rend őrei, akik addig üldözték a seftelőket, amíg el nem kapták őket. Hogy pontosan mi lett a sorsuk, azt persze máig sem sikerült megtudnunk, hiszen ilyesmiről arrafelé nemigen szokás beszélni. Pláne nem turistaként. Mindenesetre harmadnap újra megjelentek az árusok, igaz, nem ugyanazok, akik korábban, hanem mások, csak jóval felkészültebben érkeztek, mint a társaik, búvárruhában, a víz felől, hogy szükség esetén bármikor el tudjanak tűnni az óceán messzeségében.
Varadero esetében egyébként már nem igazán mondható el, hogy az embernek olyan érzése lenne, mintha időutazáson venne részt, ugyanis minden korszerű, szépen karbantartott, a legmagasabb igényeket kielégítő, legalábbis ami a felszínt illeti. Éppen ezért valahogy hiányzik belőle az az autentikusság, ami Havannát annyira különlegessé teszi. A szálloda, amelyben elszállásoltak bennünket, valóban pazar, óriási területen elhelyezkedő épületkomplexum volt, a főépület mellett több kisebb apartmanházzal, medencékkel, éttermekkel, kávézókkal, sportpályákkal, sőt színházzal és számos egyéb szórakozási lehetőséget kínáló létesítménnyel, csak hát ennek a nagy területnek az egyik hátulütője a rengeteg séta, amit bizony a kényelemhez szokott turista nem mindig visel kitörő örömmel, még akkor sem, ha golfautók szállítják az embereket A pontból B pontba, hiszen azok jellemző módon soha nem akkor jönnek, amikor éppen szeretnénk, illetve soha nem oda tartanak, ahova éppen szeretnénk.
A másik sarkalatos pont az ellátás minősége volt, na, nem a személyzetre gondolok, az mindenkor profi módon tette a dolgát, inkább arra, hogy az all inclusive ellátás mind a választék gazdagságát, mind annak minőségét illetően eltér attól, amihez hozzászoktunk, nem beszélve az italkínálatról, amely elsősorban a nemzetközi üdítők ottani változatát ölelte fel, valamivel alacsonyabb élvezeti értékkel. A szálloda területén egyéb italok vásárlására sajnos nem volt lehetőség, vagy legalábbis nekünk nem sikerült felfedeznünk azokat a helyeket, ahol igen. A gasztronómiánál maradva, igen élményszerűre sikeredett a komplexum területén található japán étteremben tett látogatásunk, igaz, nem annyira az izgalmas ízek, mintsem inkább a különleges látvány miatt, ugyanis a megrendelt ételek egy igazi látványkonyhában készültek el, magát a folyamatot pedig ráadásként izgalmas show-elemekkel is gazdagították a séfek, a vendégek nem kis örömére.
A koktélok valamivel kevésbé nyűgöztek le bennünket, leszámítva talán az elsőt, az ún. welcome drinket, amelyet azután többször is elkészíttettünk, általában azonban az volt a jellemző, hogy egyrészt nem minőségi alapanyagokból készültek, másrészt gyakran előfordult az is, hogy egy-egy összetevőt kihagytak belőlük. Ilyen szempontból csupán egyetlen esetben voltam teljesen megértő, akkor, amikor az egyik medencében elhelyezkedő bárban elfogyott az arrafelé igen nagy népszerűségnek örvendő koktél egyik alapanyaga, és azt egy egészen másfélével helyettesítették, ami még csak távolról sem hasonlított az eredetire, a végeredmény mégis egészen vállalható lett, talán még valamivel jobb is, mint az eredeti. Azért csak talán, mert ilyen messzemenő következtetést egyetlen kóstolás után aligha szabad teljes meggyőződéssel levonni, hiszen joggal merülhet fel a kérdés, hogy a rekkenő hőségben, a medencében ülve vajon milyen hűsítő ital nem esne jól szegény strandolónak?
Jólesik neki ugyanakkor minden apró figyelmesség is. Pontosan tudták ezt a személyzet tagjai is, akik minden téren igyekeztek a kedvünkben járni, különös tekintettel a takarítónőkre, akik mindennap kedves üzenetekkel, virágokkal, törölközőkből hajtogatott állatkákkal és egyéb figyelmességekkel próbáltak mosolyt csalni az arcunkra, ami természetesen sikerült is nekik. Azt, hogy mindezt valóban csupán figyelmességből tették-e, vagy némi borravalót remélve, nem tudom, de talán a lényeg szempontjából nem is annyira fontos, hiszen ugyanúgy, ahogyan bárki más, ők is megérdemelték, hogy cserébe lehetőségeinkhez mérten mi is meglepjük, pontosabban megjutalmazzuk őket.
Az emberek jelentős része igen nehéz körülmények között él (Máriás Endre felvétele)
A személyes élmények taglalása mellett azonban azt is le kell szögezni, Kubára nem véletlenül mondják, hogy sokarcú, az a része ugyanis, amit a turisták látnak belőle, valóban magával ragadó, olyan, ami után sokan vágyódunk. Azok az életkörülmények viszont, amelyek között az emberek egy része – megkockáztatom, jelentős része – él, aligha tekinthetők irigylésre méltóknak. Még akkor sem, ha nem elsősorban azok határozzák meg azt az életérzést, ami jellemzi őket. Valamennyien emlékezhetünk a kilencvenes évek embargós időszakára, amikor a boltok polcai finoman szólva sem roskadoztak az árutól, amikor sorba kellett állnunk az alapvető élelmiszerekért, amikor órákon át szobroztunk a pénzintézetek előtt, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz. Valami hasonló tapasztalható ott is. Egyes külvárosi részeken ráadásul sokaknak csupán a legfontosabb berendezési tárgyakkal rendelkező, szakszerűtlenül összetákolt viskók jelentik az otthont. Az otthont, ami ott talán valami más, mint itt, ugyanis oda csak ritkán húzódnak be az emberek a magányuk minél teljesebb megélése érdekében, helyette inkább megélik az együttlét örömét, dominóznak, kártyáznak, beszélgetnek, énekelnek, nyilván rumoznak meg szivaroznak is, és mindeközben örülnek a pillanatnak, amit együtt tölthetnek másokkal.
Hogy ez lenne-e a titok, amit meg kellene tanulnunk tőlük, nem tudom, ám lehet, hogy mindezzel kapcsolatban nem is kell semmiféle általános következtetést levonni, hiszen előfordulhat, hogy éppen az a jó, ha mindenkinek lehet saját olvasata, amit a saját értékrendje és értékítélete alapján alakít ki, ugyanis ahogyan Kubára, úgy ránk, emberekre sem feltétlenül kell, hogy igaz legyen bármiféle általánosítás. Sőt olykor akár még jó is lehet az, ha valahol vagy valakivel bármi megtörténhet, ugyanúgy, ahogyan annak az ellenkezője is.
