„A képekkel tudom megmutatni, hogyan látom a világot”

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége idén az Év Pályakezdő Újságírója díjat Szarapka Szabolcsnak, a Pannon RTV operatőrének ítélte oda. A szakmában nyolc éve tevékenykedő fiatalember méltán érdemelte ki a rangos elismerést, hiszen az általa megalkotott képi világ mindig hűen tükrözi az adott téma egészét. Alkotásvágya töretlen, kreativitása pedig kimeríthetetlen. Akár egy egyszerű szántóföldről is képes olyan felvételeket készíteni, amelyek mesélnek nekünk.

Sokan azt gondolják, hogy a kamera egészen egyszerű módon működik, csupán végzi a dolgát és bárki kezében képes tökéleteset alkotni. Ez azonban egyáltalán nem így van. Ahogyan egy fotósnak, úgy egy operatőrnek is különleges tehetséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy meglássa a lehetőséget az adott eseményen, a kellő szöget egy jó felvétel rögzítéséhez, közben ügyeljen a fények játékára és nem utolsósorban a kamera technikai beállításaira, a hangra és a kép teljes koncepciójára. Szarapka Szabolcs eddigi pályafutása során könnyedén vette azokat az akadályokat, amelyeket a tanulási folyamat megkívánt tőle. Az évek viszont múlnak, és a szakmai fejlődése mellett lassan apává is érett. Így a munkaszeretete mellé a család kiemelt fontossága társult, amikor megszületett pici fia, Ákos. Az Év Pályakezdő Újságírója díj kapcsán Szarapka Szabolccsal eddigi pályafutásának legmeghatározóbb momentumairól és a terveiről beszélgettünk.

Hogyan emlékszel vissza, mikor és hol jutott először kifejezésre az életedben a képi világ iránti különleges érdeklődés?

– Úgy fogalmaznék, hogy mindig is ott volt, ám sokáig nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Mindig érdekelt, ugyanakkor nem volt rá lehetőségem, hogy kipróbáljam magam benne. Egy idő után azonban úgy éreztem, tudatosan szeretnék foglalkozni vele. Először a Pannon Televízióban ismerkedtem meg ezzel a szakmával, főleg a mozgóképpel. Ez 2016 őszén volt. Akkor hallottam, hogy operatőrt, illetve vágót keresnek, és úgy döntöttem, jelentkezem az operatőri álláshirdetésre. Rövid időn belül felhívtak, és két nap múlva már mentem is a megbeszélésre. Először egy hónapra szóló próbaszerződést kaptam. Az előző munkahelyemen természetesen azonnal felmondtam, hogy minél többet járhassak be a televízióba, és minél hamarabb megtanulhassam kezelni a kamerát. Az elején nagyon összetettnek tűnt az egész, később azonban abból adódóan, hogy sok időt szántam rá, hiszen egész délelőtt bent voltam, sőt ha kellett, délután is, minden a helyére került. Sok terepi munkára mentem a kollégákkal, akik nagyon segítőkészek voltak, elmagyarázták a tudnivalókat, rengeteget foglalkoztak velem, így egy hónap után fel is vettek, és akkorra már kezdtem kicsit közelebb érezni magam a témához.

A tanulmányaid csak szóban kapcsolódnak ehhez a szakághoz, tervezel esetleg továbbtanulni? Hogyan látod, elegendő fejlődési lehetőséget kínál a tapasztalat?

– Itt rengeteg fejlődési lehetőség van, és ahogyan fejlődik a technika, a fotósnak vagy a videósnak is vele együtt kell fejlődnie. A tanulmányaim tényleg minimális szinten kapcsolódnak az operatőrködéshez, mert a középiskolát a Műszaki Iskolában fejeztem, multimédia-elektronika szakon. Már akkor megtetszett ez a szak, amikor nyolcadik osztályban a középiskolai tájékoztatóra mentünk, hiszen volt audiotechnika és videotechnika tantárgy, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. A tanárok mondták is akkor, hogy ezzel el lehet helyezkedni a televízióban is. Később gyakorlati órákra jöttünk a Pannon RTV-be, ahol bemutatták a televízió működését. Már régóta tervezem, hogy elvégezzek egy operatőri iskolát, ami talán még közelebb hozhat ehhez a szakmához. Jelenleg azonban igyekszem a lehető legtöbb szabadidőmet a családnak szentelni. A fejlődés ugyanakkor valóban nagyon fontos számomra, hiszen annyira gyorsan fejlődik a technika, hogy az ember nagyon le tud maradni, ha nincs eléggé résen. Emellett tudásban is folyamatosan fejleszteni kell magunkat, mert kreatívnak kell lenni, figyelni kell arra, hogy egy-egy nagyobb produkció milyen technikákat használ, hogy ott tudjunk lenni a nyomukban. A mi szakmánkban rendkívül fontos a folyamatos fejlődés, de talán éppen ez az, ami még szebbé, változatosabbá és izgalmasabbá teszi azt a mindennapokban is.

Mivel annak idején kollégák voltunk a Pannon Televízióban, tudom, hogy általában mindenkinek van legalább egy olyan téma, amit különösen kedvel. Téged mi az, ami a legjobban éltet az operatőrködésben? A munkának melyik szegmense ad erőt, ösztönöz alkotásra?

– Nekem az tetszik a leginkább ebben az egészben, hogy a képekkel ki tudom mutatni az érzelmeket, meg tudom mutatni, én hogyan látom a világot, vagy az adott helyszínt, ahol éppen vagyok. Szavak nélkül is megmutathatom a látásmódomat, és ez jó esetben tetszik is az embereknek. Talán ez az, ami a legfontosabb számomra, vagy ha úgy tetszik, ami igazán éltet ebben a munkában.

Vannak olyan napok, amikor úgy mész be dolgozni, hogy nem érzel motivációt? Vagy magában a munkában nap mint nap megtalálod azt, ami motivál?

– Alapvetően nagyon ritkán fordul elő velem az, hogy motiváció híján menjek dolgozni. Ha mégis, akkor az nyilvánvalóan valamiféle külső tényező miatt történik meg, nem azért, mert nincs kedvem videózni vagy fényképezni. Összességében tehát nem nagyon szokott ilyen lenni. Ha mégis előfordul, akkor általában az a jellemző rám, hogy miután elkezdek dolgozni, és egyre inkább átadom magam az adott feladatnak, gyorsan megtalálom a motivációt is, onnan kezdve pedig már szinte élvezet a munka.

Mivel mindkettőt műveled, melyik áll közelebb a szívedhez, a videó vagy a kép?

– Képeket inkább csupán hobbi szinten készítek, bár mostanában egyre gyakrabban előfordul, mert abban is érzek kihívást. A videó az más, az a munkám. A televízióban videózok, készítünk dokumentumfilmeket, emellett esküvőkre is járok, szintén kamerázni. Mostanában megesik az is, mint nemrégen egy eseményen, egy birkahúsfőző versenyen, hogy elvittem a fényképezőgépemet, mert tudtam, hogy lesz egy pici szabadidőm a nap folyamán, és lesz alkalmam egy kicsit játszani vele. A fényképezést inkább a magam szórakoztatása érdekében űzöm, a videózást viszont főállásban, ezért nehéz lenne rangsorolni őket, inkább talán azt mondanám, hogy a kettő kiválóan kiegészíti egymást.

Van kedvenc műfajod? Melyik az az irányzat, amiben a legjobban ki tudod magad fejezni, vagy amiben a legjobban ki tudod magad élni?

– Ami a legaktuálisabb, az most a dokumentumfilm és a portréfilm. Az elmúlt 3–4 évben elég sok dokumentumfilmben kaptam lehetőséget, amelyek fontos témájúak voltak, érdekes történetekkel. Ez nagyon megtetszett. Szeretnék minél többet dolgozni ebben a műfajban. A másik örök kedvenc a természet. Oda azonban már inkább csak szabadnapokon szeretek kimenni, kamera nélkül. Régebben mindig videóztam, fényképeztem, drónoztam kint a Ludasi-tavon, ma viszont már inkább otthon hagyom a gépet, és a kisfiamat viszem magammal, hogy együtt élvezzük a természetet.

Melyik munkáidra vagy a legbüszkébb?

– A Pannon berkein belül a Herczeg Zsolt rendezésében készült Antika című portréfilmre, amellyel nagyon sok díjat bezsebeltünk, illetve az egyik fesztiválon a közönségdíjat is elnyertük. A Pannonon kívül pedig A kapus halála című filmre, amit Siflis Zoltán rendezett. Ez utóbbival kapcsolatban nagyon örültem, amikor a rendező megkeresett és felajánlotta a lehetőséget, hogy vele dolgozhassak, hiszen tudjuk, hogy ő egy elismert dokumentumfilmes szakember, és rendkívül sokat tanultam tőle a forgatások alatt. Remélem, hogy lesz még alkalmunk együtt dolgozni! A másik nagy büszkeségem a Lavró Ferenccel készült közös filmünk, a 42/44 a Vajdaságban című dokumentumfilm. Ez is egy nagyon lényeges témájú, hiánypótló film, amivel úgy érzem, hogy a filmesek tartoztak a vajdasági embereknek, mert erről a témáról nem sokat tanultunk az általános iskolában. Sok dologról én is a forgatások alatt hallottam először, köztük olyanokról is, amelyekkel előtte nem találkoztam. Ez a téma meg is érintett.

Otthon mennyire használod ki a tehetségedet? Vagy ott elsősorban apuka vagy, és igyekszel félretenni a kamerát meg a fényképezőgépet?

– Teljes mértékben kihasználom, mondhatni már-már szokásommá vált mindez. Amikor a nővéremnek megszületett az első kislánya, akkor kezdtem el azt, hogy egy éven keresztül, amikor csak elmentem hozzájuk, mindig vittem a kamerát és lekameráztam őt. Majd az összegyűlt nyersanyagból összevágtam egy emlékvideót az első szülinapjára. Miután megszületett a másik kislánya, neki is ugyanígy készítettem egy videós emléket. Majd jött Ákos, a fiam, akit születésétől kezdve kamerázok, az első fürdetést, az első fogmosást, az első lépését, mindent. Ha már ilyen gyorsan múlik az idő, megpróbálom videókban, képekben megörökíteni, és időről időre visszahozni ezeket a szép pillanatokat. Sokat videózom a családomat. Valahogy úgy érzem, hogy néha kissé nehezen viselem az idő múlását, nehezen élem meg, hogy ez is elmúlt, az is elmúlt, már megint eltelt egy év, és ilyen módon próbálom megörökíteni az emlékezetes pillanatokat, hogy azután újra meg újra átélhessem azokat.

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy te kaptad meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az Év Pályakezdő Újságírója díját?

– Egy nap az egyik kollégánktól kaptam egy üzenetet, hogy: „Gratulálok, te pályakezdő!”. Azt se tudtam, miről van szó. Éppen az autóban ültem, amikor láttam, hogy ezt írta. Először nem is válaszoltam, csak később kérdeztem rá, hogy miről van szó. Akkor mondta, hogy a másnapi Magyar Szóban benne lesz. Így elsőként tőle tudtam meg, nem sokkal később azonban a testvérem is szólt, aki részletesebben elmagyarázta az egészet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden vajdasági médiumban az adott kategóriára felterjeszt egy személyt. Így jöttem én a képbe, mivel a pályakezdő kategóriában engem jelölt a Pannon RTV. Majd a VMÚE elnöksége szavaz, miután megnézték a referenciaanyagokat, és aki a legtöbb szavazatot kapja, abban az évben ő nyeri el annak a kategóriának a díját. Nekem nagyon jólesett, hogy rám szavaztak, mert azok a személyek, akik odaítélték a díjat, a vajdasági médiumok kiemelkedő szaktekintélyei, ezért nagyon megtisztelő számomra, hogy pozitívan értékelték és elismerték a munkámat.

Magabiztosabban tudsz majd ezután dolgozni, vagy mi az, ami változni fog?

– Inkább még jobban meg akarom majd mutatni, hogy mire vagyok képes. Motivál, hogy még jobb munkákat készítsek. Valamilyen szinten viszont súlyt is rak rám, hogy megpróbáljam újra meg újra felülmúlni önmagamat, hogy egyre magasabb szintre lépjek, illetve akár valamiféle komolyabb projektekben kezdjek el gondolkodni, vagy esetleg azokon kezdjek el munkálkodni.