2024. október 28., hétfő

Hogyan bánjanak a fiatalok tudatosan a pénzünkkel?

Szakértői és szülői tanácsok a felelős és céltudatos gazdálkodáshoz

A két hete megjelent hétvégi Magyar Szóban részletesen foglalkoztunk a gyerekek pénzhez való viszonyával és pénzügyi tudatosságukkal. Az írásban Pap Ágota pszichológus a gyakorlati tanácsok mellett kifejtette, hogyan alakul ki már gyerekkorban az anyagiakkal kapcsolatos attitűd, és milyen tényezők befolyásolják a fiatalok pénzügyi szokásait, de szó esett az anyagi nehézségek okozta kihívásokról is. Ez alkalommal az érem másik oldalát is megvizsgáltuk, és közvetlenül a fiatalokat kérdeztük meg erről a témáról. Emellett megszólítottuk Lukács Csabát, az OTP Bank egyik szabadkai fiókjának vezetőjét, akivel a bankok szerepéről és szolgáltatásaikról beszélgettünk, míg Zombori Imrét, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola igazgatóját a fiatalok pénzügyi neveléséről kérdeztük.

Lukács Csaba kifejtette, a pénzügyi szektor egyre inkább a digitalizáció irányába halad, így a bankok feladata, hogy reagáljanak a változásokra, és olyan szolgáltatásokat kínáljanak, amelyek egyszerűsítik a pénzügyi tranzakciókat és támogatják a fiatalok pénzügyi tudatosságát.

– Az internet és a közösségi média térhódítása új fogyasztási szokásokat hozott, amelyek hatással vannak a pénzügyi ágazatokra is. A modern, gyors életmód, valamint a kényelmes és egyszerű megoldások iránti igény arra késztette a bankokat, hogy rugalmas, felhasználóbarát szolgáltatásokat kínáljanak. A fiatalok ma már egyre inkább a készpénzmentes fizetés felé fordulnak, a digitális pénzügyi megoldások, mint például a Google Pay, az Apple Pay és más elektronikus pénztárcák tehát gyorsan népszerűvé váltak körükben. Az OTP Bank kiemelt figyelmet fordít a fiatalok igényeire. Célunk, hogy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal támogassuk őket a pénzügyi folyamatok megértésében. Ezt oktatási intézményekkel való együttműködés és különféle akciók révén valósítjuk meg, de edukációs programokkal és a social médiában megjelenő tartalmakkal is segítjük a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését – hangsúlyozta beszélgetőtársunk, majd a felelősségteljesebb költekezésről a következőket nyilatkozta: – Egyre többen kezdik felismerni a hosszú távú pénzügyi biztonság fontosságát, különösen, ha egyszerű, gyakorlatias megoldásokkal motiválják őket. Az OTP Bank m-bank applikációja ebben nyújt nagy segítséget, hiszen lehetővé teszi a konkrét pénzügyi célok kitűzését, ezáltal rendszeres megtakarításra ösztönzi annak felhasználóját. Az alkalmazás segít abban is, hogy a felhasználók kategóriánként kövessék költségeiket, és megtalálják azokat a területeket, ahol takarékoskodni tudnak, így jobban átlátják a pénzügyi szokásaikat, és fokozatosan megtanulják a tudatos pénzkezelést. Egyre több szülő dönt úgy, hogy takarék- vagy célszámlát nyit gyermekeik számára, amelyeket hosszú távú célokra, például külföldi tanulmányok finanszírozására vagy ingatlanvásárlásra használnak fel. Ezek a számlák lehetőséget adnak a szülőknek arra, hogy biztonságos helyen tartsák megtakarításaikat, amelyek kamatoznak, és szükség esetén bármikor felbonthatók – mondta Lukács Csaba, akitől megtudtuk, az OTP Bank jelenleg két fő csomagot kínál a fiataloknak.

Lukács Csaba, az OTP Bank egyik szabadkai fiókjának vezető (Lukács Csaba archívuma)

Lukács Csaba, az OTP Bank egyik szabadkai fiókjának vezető (Lukács Csaba archívuma)

Zombori Imre, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola igazgató (Gergely Árpád felvétele)

Zombori Imre, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola igazgató (Gergely Árpád felvétele)

– Az ingyenesen nyitható Fluo csomag az egyetemistáknak, illetve a 27 év alattiaknak szól, és számos kedvező szolgáltatást kínál. Az OTP Junior kártya pedig a 11 és 18 év közötti fiatalok számára érhető el, amivel alapvető pénzügyi tranzakciókat, például pénzfelvételt, fizetést vagy átutalásokat végezhetnek. Ez a megoldás segít a felhasználóknak fokozatosan megismerni a pénzügyi világ alapjait, míg a szülők számára lehetőséget biztosít, hogy nyomon követhessék gyermekeik pénzügyi tevékenységeit – zárta gondolatait az OTP Bank egyik szabadkai fiókjának vezetője.

Zombori Imre hangsúlyozta, a fiataloknak meg kell tanulniuk, hogyan hozzanak racionális döntéseket a vásárlásaikkal kapcsolatban, hiszen ez a tudás nemcsak a mindennapi életben, hanem a jövőjük szempontjából is elengedhetetlen.

– A fiatalok körében az online vásárlás egyre népszerűbb. Itt felfedezhetik a különböző fizetési módokat, amelyek ma már sokkal szélesebb választékot kínálnak, mint valaha. Egyre több szolgáltatás és termék válik elérhetővé, de nem szabad elfelejteni, hogy a digitális tér bővelkedik kihívásokban is. A visszaélések elkerülése érdekében a biztonságos adatkezelésre és a tranzakciók védelmére ajánlott nagy figyelmet fordítani. A modern fogyasztói magatartás egyik legnagyobb kihívása az impulzusvásárlás, amely során a fiatalok hirtelen és átgondolatlan döntéseket hozhatnak, ezért érdemes több időt szánniuk a vásárlási döntéseikre, alaposan mérlegelve a lehetőségeiket. A szülőknek is fontos szerepük van abban, hogy segítsenek gyermekeiknek a zsebpénz vagy diákmunkából származó bevételeik kezelésében. Egy fogyasztási terv készítése vagy költségvetési napló vezetése kiváló módszer lehet. Amennyiben rendszeresen elemzik és dokumentálják gyermekeik kiadásait, vásárlási szokásait, olyan következtetéseket vonhatnak le, amelyből a fiatalok rengeteget tanulhatnak a pénzkezelésről – mondta Zombori Imre.

A csantavéri hetedik osztályos Német Regina fiatal kora ellenére rendkívül tudatos és takarékos. Elmondása szerint szülei nevelték arra, hogy értékelje a pénz jelentőségét, így igyekszik felelősségteljesen gazdálkodni vele.

– A pénzről azt tanultam, hogy vigyázni kell rá, mert nagy érték. Én általában ünnepnapokon kapok pénzt, amit azonnal félreteszek a kis dobozomba. Ott őrzöm addig, amíg össze nem gyűlik annyi, hogy meg tudjam venni azt, amit igazán szeretnék. Megtanultam, hogy érdemes spórolni, és nem muszáj rögtön megvenni mindent, amire éppen vágyom. A szüleim arra neveltek, hogy mindig gondoljam át, mire van valóban szükségem. Mostanában az uzsonnámat is otthon készítjük el, és azt viszem magammal az iskolába, így is spórolok – hallottuk Reginától.

Német Balog Hajnalka és lánya, Német Regina (Dér Dianna felvétele)

Német Balog Hajnalka és lánya, Német Regina (Dér Dianna felvétele)

A csantavéri Német Balog Hajnalka elmondásából megtudhatjuk, hogyan tanítja kislányát a tudatos vásárlásra és mértékletességre a mindennapokban.

– Bár a pénzről nem beszéltünk részletesen a kislányommal, de óvodás korában már akadtak alkalmak, amikor a vásárlás során szóba került. A családdal csak azokat a szükséges árucikkeket vesszük meg, amelyeket előre elterveztünk. Nálunk sosem volt divat a pazarlás. Ezt a gondolkodásmódot szeretnénk átadni. Fontosnak tartjuk a mértékletességet, és nem engedélyezzük, hogy gyermekünket elragadja a sokszínű kínálat. Például nem lehet hatféle édességet megvásárolnia, választani kell egyet, amelyik a legkedvesebb számára. Így tanulja meg a választás felelősségét, és hogy a döntéseinek következményei vannak. Amikor ajándék- vagy zsebpénzt kap, hangsúlyozzuk, hogy előbb gondolja át, mire van valóban szüksége, utána döntsön. Meglepően jól kezeli a helyzetet: ahelyett, hogy azonnal elköltené a kapott összeget, inkább gyűjtöget, hogy majd egyszer egy kívánt tárgyra fordítsa. Tavaly a kislányunk a télikabátját például a saját megtakarításából vásárolta, hogy megtapasztalja, milyen érzés, amikor valamit a saját erejéből szerez meg. Tudjuk, hogy ezek a tapasztalatok hosszú távon segítenek neki a pénzügyi döntései során. Elmondtuk neki azt is, hogy nem minden feladatért jár jutalom, hiszen apa és anya is sokat dolgozik a családért ellenszolgáltatás nélkül. Meg kell értenie, hogy bizonyos dolgokat a közös jólétért teszünk, nem pénzért. Reméljük, hogy felnőttként is követni fogja ezt az utat, és a pénzzel épp olyan tudatosan bánik majd, mint most gyerekként – emelte ki Hajnalka.

Hódi Lúcia (Hódi Lúcia archívuma)

Hódi Lúcia (Hódi Lúcia archívuma)

Az óbecsei Hódi Lúcia, a szabadkai Zeneiskola és a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium másodikos diákja számára a takarékosság nem csupán természetes, hanem tudatos döntés is.

– Már gyerekkoromban arra neveltek, hogy a pénz nemcsak arra való, hogy elköltsem, hanem eszköz a jövőm építéséhez. Hetente 3000 dinár zsebpénzt kapok, amit mindig igyekszem ügyesen beosztani. Mivel kollégiumban lakom, az étkezésem biztosított, ami a napi szükségleteim nagy részét lefedi. Természetesen időnként elmegyek a barátaimmal enni vagy meginni valamit, de figyelek arra, hogy ne költsek sokat. Néha engem is elcsábít egy kirakatban látott divatos ruhadarab vagy egy izgalmas online ajánlat, de mindig mérlegelek, hogy tényleg szükségem van-e rá. A tervezett döntéseim segítenek abban, hogy ne szórjam el feleslegesen a pénzemet olyan árucikkekre, amelyek később talán nem is hoznak tartós örömöt. A szüleim azt tanították, hogy a pénz egy olyan erőforrás, amit okosan kell használni. Hiszem, hogy a tudatos spórolás kifizetődő, és sokkal nagyobb megelégedést és értéket hoz, amikor egy saját erőből megtakarított pénzből valósítok, vagy szerzek meg valamit – fogalmazott Lúcia.

Kolter László (Dobó Krisztián felvétele)

Kolter László (Dobó Krisztián felvétele)

A szabadkai Kolter László, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar harmadéves hallgatója szerint a pénz a mindennapi biztonságot adja meg, és lehetőséget arra, hogy valóra váltsuk az álmainkat és élményekkel gazdagítsuk az életünket.

– A szüleim arra tanítottak, hogy a pénzzel ügyesen kell bánni, hiszen ez ad alapot a jövőnk biztonságának és a nyugodt életnek. Nyilván én is néha beleesek abba a csapdába, hogy felesleges dolgokat vásárolok, de mindennapjaimban azért próbálok arra törekedni, hogy a keretemnek megfelelően költsek, tudatosan vásároljak. Amikor sikerül pénzt félretennem, azt sikerélményként élem meg. Nyugalmat és boldogságot ad. Igyekszem rendszeresen spórolni, mert később olyan dolgokra költhetek, amik valóban fontosak és örömet okoznak. Például idén nyáron, a megtakarításaimnak köszönhetően, jutottam el a tengerhez, sőt Németországba és Ausztriába is elutazhattam. Az egyetemi éveim alatt különösen fontos a pénz megfelelő beosztása, hiszen ilyenkor az ember még nem rendelkezik stabil jövedelemmel. Szerencsés vagyok, hogy még otthon lakhatom, ami jelentősen csökkenti a költségeimet, ezért nagyon hálás vagyok a szüleimnek. Természetesen igyekszem viszonozni ezt azzal, hogy anyagilag hozzájárulok a családi kasszához, vagy házimunkával segítek – hangsúlyozta László.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pixabay.com