A múlt megértése kulcsfontosságú a jelen és a jövő szempontjából

Szedlár Rudolf neve már összeforrt Csantavér múltjával és jelenével – a falu krónikásaként páratlan helytörténeti tudással bír. Aligha akad nála avatottabb ismerője a település történetének, hiszen évtizedek óta fáradhatatlanul kutatja és dokumentálja annak múltját. Fél évszázados elhivatottsága példaértékű, munkája pedig felbecsülhetetlen értékű örökség a közösség számára. Elhivatottságának köszönhetően évtizedeken át dokumentálta Csantavér változásait, épületeit és jelentős eseményeit. Különleges fényképdokumentumai megőrizték olyan csantavéri épületek képét, amelyeket az idő és a modernizáció eltüntetett. Helytörténeti munkásságának eredménye számos publikáció, nemcsak könyvek, hanem folyóiratok, újságok hasábjain is. Kutatási eredményeit rendszeresen megosztja a helyi közösséggel is, hozzájárulva ezzel a település történeti tudatosságának erősítéséhez. A népességfogyás árnyékában különösen fontosnak tartja a helyi ismeretek megőrzését és továbbadását. Munkássága hozzájárul a csantavéri identitás megőrzéséhez is, kutatásai pedig segítenek feltárni a helyi történelem eddig kevésbé ismert részleteit, ezáltal is gazdagítva a következő generációk tudását.

1998-ban dr. Vékony Lászlóval, Nikolić Antonnal, Szabó József újságíróval és Özvegy Károly nyomdatulajdonossal közösen megalapították a Csantavéri Újságot. A lap immár 27 éve működik, és az évek során mintegy 200 helytörténeti írást, tanulmányt publikált benne. Emellett 1999 óta a Bácsország honismereti folyóiratban is megjelent körülbelül 30 helytörténeti írása. 2010-ben alapító tagja lett a Bajmokon létrejött Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak, amelynek évkönyveiben rendszeresen publikál Csantavér történetéről. A társaság kétszer is elismerte munkáját: 2015-ben Csókán a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöksége Szabó József-díjjal tüntette ki az előző év legjobb helytörténeti munkájáért, majd a 2022. évi tavaszi helytörténész tanácskozáson Bajsán, Kalapis Zoltán-díjjal jutalmazták. Nemrégiben pedig példaadó munkásságáért a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság vezetősége, a Csantavéri Újság szerkesztősége, valamint a csantavéri Mendicus Művészeti Központ vezetősége és tagsága által a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjával ismerték el. Szedlár Rudolffal egyebek mellett a kezdetekről, múltbéli történetekről, élményekről, Csantavérről és a helytörténeti kutatásról beszélgettünk.

 Hogyan kezdődött a kutatás iránti szenvedélye?

– A fényképezés világán keresztül és a történelem iránti szeretetből. Középiskolásként Szabadkán fényképészetet, valamint grafikus- és nyomdász szakmát tanultam, majd 1971-ben fiatal iparosként megnyitottam saját fényképészüzletemet műteremmel együtt. Ezzel párhuzamosan csatlakoztam a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesülethez, és ekkor kezdtem el dokumentálni a falu életét: megörökítettem annak változásait, neves személyiségeit, épületeit, műemlékeit, valamint a lerombolt házak és műemlékek eltűnését. Nem csupán dokumentáltam a változásokat, hanem meg akartam érteni azok hátterét is. Beszélgettem az idősebb generáció tagjaival, jegyzeteltem, kutattam, és ekkor kezdődött el az a mély kapcsolat, amely azóta is összeköt a helytörténettel. Az évek során egy hatalmas fotóarchívum jött létre, amely túlmutat a képek egyszerű gyűjtésén, mindegyik fotó egy történetet mesél el. Az első nagyobb kutatásomat a csantavéri templomépítés múltjáról végeztem. Ahogy egyre mélyebbre ástam a forrásokban, egyre inkább magával ragadott ez a világ. A helytörténeti kutatás megfertőzött. Ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni.

 Mitől lesz valaki jó helytörténész? Hogyan kutat?

– A helytörténeti munka nem csupán könyvtárak polcain lévő iratok böngészését jelenti. Ez egy izgalmas nyomozás, amely folyamatos kíváncsiságot és elkötelezettséget igényel. Bejártam már számtalan intézményt: az Országos Széchényi Könyvtártól kezdve a Hadtörténelmi Levéltáron és a Szabadkai Városi Könyvtáron át a Szabadkai Történelmi Levéltárakig, utóbbi helyen már szinte hazajárónak számítok. A dokumentumok azonban önmagukban nem mindig elégségesek. Sok esetben az emberi kapcsolatokon, személyes beszélgetéseken keresztül lehet igazán értékes információkhoz jutni. Egy jó helytörténész nem elégszik meg a felszínes adatokkal. Mindig mélyebbre kell ásni, minél több szakirodalmat átnézni, a forrásokat kritikusan szemlélni, a szakma legelismertebb képviselőinek munkáit tanulmányozni. Alapos kutatás nélkül nem lehet hiteles munkát írni. A történelem nem csupán dátumok és események összessége, hanem egy élő szövet, amelyet újra és újra értelmeznünk kell. Például a török korszak kutatása során rengeteg forrást vettem górcső alá, mert a célom mindig az, hogy az igazságot tárjam fel. A múlt megértése kulcsfontosságú a jelen és a jövő szempontjából. Ha ismerjük a közösségünk történetét, jobban megértjük, hogyan formálódtunk, milyen utat jártunk be, és milyen tanulságokat vonhatunk le az elődeink tapasztalataiból. A helytörténész dolga nem csupán az adatok összegyűjtése, hanem az is, hogy tárgyilagos és objektív maradjon, hitelesen és közérthetően közvetítse a múlt üzenetét a következő generációk számára. A régi történetekből tanulva felismerhetjük és elkerülhetjük a korábbi hibákat, miközben igyekszünk jobbá tenni a közösségünk életét.

 Mely témák állnak a legközelebb Önhöz és mely munkájára a legbüszkébb?

– Az első világháború utáni politikai és gazdasági helyzet mellett különösen foglalkoztat a csantavériek elvándorlása. Érdekel, milyen tényezők álltak a háttérben, mi késztette őket arra, hogy elhagyják szülőföldjüket. Ebben a témában kutatok, és ha sikerül, szeretnék egy átfogó írást is megjelentetni róla. Fontosnak tartom, hogy a csantavériek ismerjék őseik történetét, például, hogy hogyan éltek a török világban, miért és hogyan vándoroltak el, illetve kik érkeztek ide betelepítettként. A legnagyobb kivándorlási hullámot is kutatom, amit az 1991-ben kezdődő háború indított el. Ezekben az években tudomásom szerint több mint ezren hagyták el Csantavért. Emellett számos egyéb témával is foglalkozom még. Magam is tengerész voltam az egykori Jugoszláv Haditengerészetben, ebből kifolyólag mindig érdekelt, ami a tengerészettel kapcsolatos, különösen az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének története az első világháború idején. A legbüszkébb a legnehezebb munkámra vagyok. 2021-ben megjelent A Királyért és a Hazáért! – Csantavér az első világháborúban című könyvem, mely megírásakor ,,vért izzadtam”. Ez a munka rendkívüli odafigyelést, aprólékosságot és rengeteg időt igényelt. A kéziratban igyekeztem rekonstruálni a falu első világháborús eseményeit, és emléket állítani a település első világháborúban elveszett 437 fiának is – a könyv második része névsorból áll: 437 csantavéri születésű halotti hős neve és adatai szerepelnek benne. – A kötet célja az volt, hogy az első világháború centenáriuma kapcsán bemutassam, miként élték meg a Csantavériek ezt az időszakot, hogyan vészelték át a XX. század első nagy vérzivatarát, és milyen események zajlottak a településen a Nagy Háború idején. Miközben más településeken sikerült megőrizni a frontról érkező leveleket és üdvözlőlapokat, Csantavéren alig akadt ilyen emlék. Ennek egyik fő oka, hogy amikor az idősek eltávoznak, a fiatalok sokszor egyszerűen kiürítik a padlást, mit sem sejtve arról, milyen értékes dokumentumokat dobnak ki. Nemegyszer, szimbolikusan szólva, a halotti poraiból szedegettem elő a régi leveleket, fényképeket, apró cetlikre vetett sorokat. Amikor letöröltem róluk a port és elolvastam őket, magam is megdöbbentem, milyen gazdag történeteket őriztek. Csantavér múltja még mindig tartogat meglepetéseket számomra, és a kutatás soha nem ér véget.

 A szerkesztésében jelent meg Csantavér története – Helytörténeti írások című kiadvány, melynek bemutatóját 2022. szeptember 3-án tartották meg.

– Igen, szerkesztőként és szerzőként is részt vettem a munkában. A több mint 300 oldalas monográfia mindenre kiterjedő és tartalmas ismertetőt nyújt Csantavér őskorától kezdve a török világon át az újranépesedésig és az aktuális történésekig. Olyan történészek és helytörténészek együttes munkája, akik évtizedeken át kutattak, feljegyzéseket készítettek, publikáltak, és megörökítették a múltat. Mindezt azért, hogy a Csantavériek jobban megismerjék őseik szokásait, hagyományait és a falu fejlődését. A könyv egy év alatt állt össze, de ezt meglehetősen hosszú kutatások előzték meg, mögötte legkevesebb huszonöt év munka áll. Nagyon büszke vagyok arra, hogy végül elkészült.

 Lesz-e, aki továbbviszi ezt a munkát?

–  Sajnos nincs utánpótlás, és ez az, ami a legjobban fáj. A húszas éveimben én sem gondoltam, hogy egyszer helytörténészként fogok dolgozni, idő kellett hozzá, hogy megérjek erre a feladatra. A mai fiataloknál ezt kevésbé látom, bár igyekszem bevonni őket, és megmutatni nekik, hogy ez egy igazán izgalmas hivatás. Szívesen segítek nekik, tizenvalahány diákot már átsegítettem a diplomamunkáján és más komolyabb írásain is. Remélem, egyszer valaki mégis kedvet kap, és továbbviszi ezt a munkát, hogy Csantavér múltja ne vesszen a feledés homályába.

 Hogyan érintette a Plakett díj?

– Igazán meghatott. Megtisztelő érzés, amikor visszajelzést kapok az emberektől, és jólesik, hogy értékelik a munkámat. A valódi helytörténészek és kutatók azonban nem a reflektorfényt keresik, ők inkább a könyveik, jegyzeteik világában élnek.

 Mit jelent az ön számára Csantavér?

– Szeretek végigsétálni bizonyos utcákon, mindig figyelem a régi házakat, különösen azokat, amelyek csaknem kétszáz éve állnak. Számomra ezek igazi kincsek. Lokálpatriótának tartom magam, hiszen itt minden ismerős: az emberek, a történetek, az utcák. Sokan keresnek meg kérdéseikkel, és jólesik, ha segíthetek. Bejártam a világot, mégis mindig visszatértem Csantavérre. Ez az én otthonom.