Klaudió találkozása Csubelával

Egyre többet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt a gyerekeinkről? Most, hogy hatalmas tüntetések vannak Szerbia-szerte, de mondhatnánk azt is, hogy Európa-szerte, láthatjuk, hogy az a sztereotípia, miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, nem éppen igaz. De mi a helyzet egy kisebbségi közösségben, mint a miénk? Vajon a vajdasági magyar fiatalokat érdekli-e a politika, részt vesznek-e a politikai fejleményekben vagy sem? Erre a kérdésre próbálunk választ kapni interjúsorozatunkban, bemutatva egy-egy olyan fiatalt, aki vállalja a politikai szereplést is.

Német Klaudió bácskossuthfalvi, vagy ahogy ő és a falu túlnyomó többsége vallja, ómoravicai, vagy csak moravicai. Huszonhat éves. Nőtlen, nincs családja. A VMSZ topolyai ifjúsági szervezetének elnöke, a topolyai kkt (képviselő-testület) képviselője. Topolyán találkoztunk, a Gurman vendéglőben egy kávéra. Szakállas, szemüveges fiatalember, már a kézfogásából, megjelenéséből, tekintetéből érzem, hogy határozott, elvhű emberel állok szemben.
 Honnan származol? Mondjál néhány szót a szüleidről, az ősökről.
– Édesapám igazi vajdasági ember, aki mindennel foglalkozott már. Hat osztálya van. Krivaján dolgozott a disznófarmon, amikor a birtok csődbe ment, elment lóval ekézni, majd lovas fuvaros lett. Tíz éven keresztül lovas fuvaros volt, és amíg ki nem ment külföldre, taxizással, üzleteléssel foglalkozott, autót szerelt, kőműveskedett. Édesanyám befejezte az általános iskolát. Ő háziasszony volt és néha elment idénymunkába, de annyi dolog akadt otthon, a lovakat, a disznókat, a jószágokat kellett ellátni, úgyhogy neki bőven volt otthon dolga. És mivelünk is törődött. Van egy húgom. Ő jelenleg Győrben jár iskolába, hét évvel fiatalabb nálam, grafikusnak, kirakatrendezőnek tanul, de tetoválóművész szeretne lenni.
Szüleim megadtak nekem mindent, nem panaszkodhatok. Édesapám ugyan sokszor befogott a munkába, anyám viszont kardoskodott amellett, hogy ne fogjon be olyan sokszor, mert nem az a dolga neki, mondta. Ez miatt gyakran össze is szólalkoztak, de összességében büszke vagyok rájuk. Felneveltek becsületesen. 
Nagyszüleim is kétkezi munkások, dolgos emberek. Én vagyok az első a családban, aki egyetemi végzettségű. Nagyapám a kommunizmusban vett nyolc hold földet, azon dolgozgatott, mellette járt a vasútra is dolgozni. Van egy mondása, ha egy nap nem végzel hat különböző tevékenységet, akkor az nem jó nap, mert ha csak egy kezeden tudod megszámolni, hogy mit tettél aznap, akkor az nem egy teljes nap. Az idén 75 éves és még mindig szalad a tejjel, ezek szerint valamit jól csinál. Engem lehet, hogy kétszer is körbefut.
 Rólad mit tudhatunk?
– Az általános iskolát Moravicán végeztem, majd a topolyai Dositelj Obradović Gimnáziumba és Közgazdasági Középiskolába jártam. Végzettségem szerint közgazdász-technikus vagyok. Ezt követően Szegeden végeztem el a történelem alapképzést, a mesterképzést pedig Budapesten. Jelenleg abszolvens vagyok. Még hiányzik a szakdolgozatom. Ennek az az oka, hogy eddig nem volt elérhető Csubela Ferenc hagyatéka, és én mindenképpen az ő korai tevékenységével akartam foglalkozni. Most már elérhető, így el tudom kezdeni ezt a munkát. Alapvetően úgy indultam meg, hogy történelemtanár leszek. Ez hatodikos koromban ért meg bennem. Nagy Tibor történelemtanár (most a Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója) volt az, aki megszerettette velem a történelmet. Ő zseniális előadó, nagy történelemtudású tanár, aki nagyon könnyen meg tudja szerettetni a diákkal a történelmet. Az ő hatására döntöttem el azt, hogy tanár leszek, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem szeretnék gyerekekkel foglalkozni, félek, hogy nem lenne elegendő türelmem hozzájuk, ezért inkább a tudományok irányába fordultam. Ekkor kezdődött el a tudományos pályám, de már a középiskola alatt elkezdtem kutatni.
A középiskola végén jelent meg első könyvem A makacs moravicaiak címmel, második könyvemet pedig Csubela Ferencről írtam. Az első könyvem helytörténeti könyv, a középiskolás koromban készült kutatásaim csokorba szedése. Ezenkívül rendszeresen publikálok, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság évkönyveiben, nyertem több pályázatot, például a Valóság folyóiratnál, publikáltam a Létünkben is és még néhány folyóiratban. Összesen mintegy harminc tudományos publikációm van eddig. Ezenkívül vannak olyan írásaim, amelyek a Képes Ifjúságban és más lapokban jelentek meg, de ezeket nem számítom tudományos munkáknak.
A történelmen belül a külhoni magyar történelem foglalkoztat a legjobban, nyilván érintettségem miatt is, azon belül is inkább a vajdasági magyaroknak, a délvidéki magyaroknak a története. Politikatörténésznek tartom magam, ebben mozgok, ezzel foglalkozok a legtöbbet, és ennek az egyik kezdőpontja Csubelának a kutatása volt, és onnantól egyre több anyagot gyűjtöttem a ’90-es évekről. Még sikerült beszélnem olyan emberekkel, mint Hódi Sándor vagy Egeresi Sándor, akik rengeteg olyan adatot mondtak el, amelyek lehet, hogy másoknak nincsenek meg, de vannak olyan hivatalban levő személyek is, akik ideadták az akkori teljes vajdaságra vonatkozó iratokat, úgyhogy gazdag adattáram van, amivel foglalkozhatok.
 Munkaviszonyban vagy? 
– Február 1-jétől kezdtem dolgozni a községi múzeumban mint történész. Eddig a fő tevékenységem – a tudományos tevékenységről beszélek – a VMSZ párttá alakulásának 30. évfordulójára készülő könyv volt, ami az idén jelenik meg. Annak az egyik szerzője vagyok, az 1994 és 2007 közötti időszakot én írom.
 Mi késztetett arra, hogy bekapcsolódjál a politikai életbe, hogy aktívan politizálj?
– Az egyetemen csatlakoztam egy PROKON nevű szervezethez. Politológusok alapították. Pesten alakult meg, de mi, zömmel vajdasági diákok Szegeden is létrehoztuk. Alapvetően közélettel foglalkoztunk. A PROKON-nal való találkozásom inkább a közélet iránti érdeklődésem elindítója volt, mintsem a politikai. A politikait inkább Csubela élete indította el. Másodikos középiskolásként találkoztam először az ő nevével. Nem ismerhettem személyesen, mert még meg sem születtem, amikor ő meghalt, 1995-ben furcsa autóbalesetben. Csubela szókimondó, bátor ember volt. A falubeliek szerették, mindig kiállt mellettük. Igazságérzete magas szinten volt. Ezért a szocialista érában a politikus társai kevésbé kedvelték, mindent megtettek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék. Minderről beszámolok Csubela Ferencről írt könyvemben. Érdekelt tehát a politika, de komolyabban tavaly kezdtem el vele foglalkozni. Az első lépéseket akkor tettem meg, amikor a VMSZ – akkor még megbízott – elnöke felkeresett, azzal, hogy nagyon tetszett neki a Csubela-könyv, és ahhoz hasonlót szeretne a VMSZ 30 éves múltjáról. De ami megkongatta bennem a vészharangot, az tavaly februárban történt a falumban. A polgárok leszavazták a harminc éve létező helyi járulékot. Ez megdöbbentett, mert úgy tartom, hogy a helyi járulék a falu fejlődéséhez nagyban hozzájárult. Kerestem ennek az okait. Az egyik okot abban láttam, hogy a falu vezetése nem kommunikál a polgárokkal. A mai világban már nem szabad megengedni, hogy a faluvezetés összes lépéséről ne tájékozódjanak a polgárok. Ha a mai információáradatban a falu emberei nem találkoznak egyetlen olyan hírrel sem, ami őket érinti, akkor az nagy hiba. 
Felkerestem hát Fazekas Róbertet, a VMSZ községi-, és Méhes Bélát, a moravicai szervezet elnökét, elmondtam meglátásomat, és azt is, hogy foglalkoznék kommunikációval, mert úgy érzem, hogy ezt sürgősen fejleszteni kell. Akkor még nem voltam a VMSZ tagja, és elsődlegesen háttérből akartam csinálni. Mivel tudták rólam, hogy Moravica számomra nagyon fontos közösség, nemcsak ott nőttem fel, hanem néptáncoltam 10 éves koromtól, 14 éves koromtól kezdve jártam oktatni, volt egy csoportom, aktív voltam a helyi Ady művelődési központban, és mindez akkor ért véget, amikor elmentem egyetemre, elfogadták az érvelésem. De nemcsak ez a kapcsolódásom, hanem az is, hogy erről a faluról kutatok. Aktív tagja voltam és vagyok is a helyi helytörténeti egyesületnek, Moravicáról két könyvet is publikáltam. 2021-ben részt vettem a VMSZ kampányában is, mint háttérember. Ekkor történt a híres buszos kampány, amikor nem falubeliek autóbuszokkal, dobokkal bevonultak a falunkba kampányolni. Ez felháborított és arra késztetett, hogy még inkább bekapcsolódjak a politikai életbe. Ugyanakkor magamra nem tudok politikusként tekinteni.
 Szerinted a vajdasági magyar fiatalok apolitikusak-e, vagy sem?
– Azt tapasztalom, hogy létezik egyféle kettősség náluk. Hajlandóak együttműködni abban, hogy valamilyen problémára közösen megoldást találjunk, de csak akkor, ha nem kell politikával foglalkozniuk. Mondok egy példát. Politikai döntés született arról, hogy Topolyán mozit nyissunk, ahol magyar filmeket vetítünk. Egy képviselőjelölt társammal hoztuk létre a mozit, amelyhez később csatlakozott több fiatal is, viszont ekkor már csak én maradtam ebben a szervezkedésben. Tehát a közösségi igényt felmérték a fiatalok is, de nem akarnak politikával foglalkozni és úgy is maradtak a szervezkedésben, ha ők ezzel megőrizhetik a függetlenségüket. Nagyon sok fiatal segített ennek a tervnek a megvalósításában, eljárnak a moziba is, de a politikai éleben már nem hajlandóak részt venni. Nálunk a politikus szó le van járatva, az emberek nemigen kedvelik a politikusokat, és ha figyelembe vesszük az országban zajló politikai légkört, ez érthető is. Jómagam főleg ifjúsági dolgokkal foglalkozom kkt-képviselőként is. Olyan gyors és változó világot élünk, hogy nem tudjuk, mi lesz 10 év múlva, és nekünk, akik politikával foglalkozunk, arra kell törekednünk, hogy olyan közeget teremtsünk, olyan életminőséget teremtsünk, ahol érdemes itt maradni, ahova érdemes hazatérni. Kellenek a jól fizető munkahelyek, és kell a minőségi infrastruktúra. Ebben az önkormányzat segíthet. Az egészségügyi ellátás is fontos, ebbe viszont nincsen sok beleszólásunk. Pozitív példának tartom a Prosperitate működését, negatívnak pedig azt, hogy megszűnt Moravicán a helyi járulék. Különben Szerbiában a helyi közösségeknek folyamatosan csökken a hatáskörük, ami nem jó. Ezzel a kérdéssel köztársasági szinten nemigen foglalkoznak a többségi nemzet politikusai, pedig kellene. A VMSZ-nek, ha jól tudom, évről évre a programjában van a helyi közösségek jogi státuszának a bővítése. Ami viszont minket, magyarokat érint, az a magas szintű elvándorlás. A VMSZ különbözőképpen próbálja ezt enyhíteni, de nagyon nehezen megy. Azok a gyerekek, akiket a szülők magyarországi általános iskolába íratnak – egyre többen teszik ezt –, vagy középiskolába, biztosan nem fognak már visszatérni. Hogy miét teszik ezt a szülők? Hivatkoznak nyelvi akadályokra, ami csak részben igaz. Hivatkoznak arra is, hogy a magyarországi iskolákban jobban felkészítik a gyerekeket, ami szintén csak részben igaz. Három topolyai középiskolában készítettem egy felmérést mintegy 300 diákkal arról, hogy hol folytatják a tanulmányaikat. Az eredmény lesújtó volt. Tízből hét diák Magyarországra akart menni. A felmérésből azt is megtudhattuk, hogy ha volna Topolyán egy szerbnyelvű tanfolyam, akkor a 7-ből 4-en itthon maradnának. Felvázoltam a problematikát a polgármesternek, aki támogatta az ötletet, hogy ilyen tanfolyamot indítsunk. A tanfolyam egyéves lenne, és a gyakorlati kommunikációra fektetnénk a hangsúlyt.
 Az egyetemisták tüntetéséről mi a véleményed?
–  Akkor tud sikeres lenni egy ilyen mozgalom, ha van mögötte egy arc, mint amilyen arcok a kétezres évek elején voltak. Így, arctalanul, azt hiszem, hogy gyorsan összeomlik, amennyiben nem lesznek újabb olyan incidensek, mint a diáklány elgázolása. (A beszélgetés a baseballütős támadás előtt készült – N. Z. megjegyzése.) Ebben az esetben a bizonytalan közvélemény is melléjük áll, de akár el is durvulhatnak a dolgok.
 Végül mit gondolsz, meddig szándékozol részt venni a politikai életben?
– Amint lejár a megbízatásom, pontosabban, amint betöltöm a 30. életévemet, lemondok az ifjúsági szervezet vezetéséről. Nem azért, mert harminc felett már idős volnék a fiatalokkal foglalkozni, hanem azért, mert ekkor már olyan óriási űr lesz köztem és a tizenhat évesek között, amit nem tudnék áthidalni. A politikának azonban nem fordítok hátat, még nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy Csubela útját fogom járni, és elsősorban közösségünk érdekében, legfőképpen a moravicaiak érdekében fogok politizálni.