Férfiként is meg tudjuk ragadni a porszívót, el tudunk mosogatni, be tudunk pakolni a mosógépbe, és azon a megfelelő programot is el tudjuk indítani, majd ki tudjuk venni a tiszta ruhákat, és száradás után össze is tudjuk hajtogatni. És ha mindezt megtettük, a virág és csoki március nyolcadikán tényleg egy ünnep, egy örömünnep tartozéka lesz, nemcsak egy üres gesztus, hanem mint a tűzijáték augusztus huszadikán, megkoronázza az előtte lévő 365 napot. Sőt így talán még néhány kocka csokira férfiként mi is igényt tarthatunk.
Amikor március 8-ára gondolunk, szépen kiöltözött, kiöltöztetett (fekete nadrág, fehér ing) kisfiúk juthatnak eszünkbe, akik a színpadon állva verset szavalnak, vagy éppen meglett férfiak, akik virággal a kezükben egy utcai virágárus előtt feszengve azon törik a fejüket, hogy vajon hány szál rózsát, szegfűt, vagy éppen cserepes primulát vásároljanak, vajon hány ismerősnek, barátnőnek, családtagnak, munkatársnak, szomszédnak kell, kellene, illene ajándékot adni eme nemes nap apropóján. A nőket ünnepeljük, köszönetet mondunk mindazért, amit egész évben tesznek, hogy egész évben mellettünk vannak, hogy számíthatunk rájuk.
Mint minden ünnep- és emléknap, a nőnap is kötelező érvényűvé vált, és már nem az ünnepről, a köszönetről szól, hanem csak egy szokássá vált, amit illik betartani, és talán nem is kell odafigyelni arra, hogy a fiúk, férfiak mosolya őszintének tűnjön – elég a virág, vagy éppen a csokoládé, és mindenki letudta a kötelezőt, a következő pillanatban minden megy tovább ugyanúgy, mint korábban, azonnal visszatérünk a megszokott mederbe. Így járt minden ünnepünk, karácsonykor illik boldognak lenni, ajándékozni, és kéretik senkit sem elfelejteni és kihagyni, húsvétkor megvan, hogy kihez kell elmenni locsolkodni, állami ünnepeken megvan, hogy mit kell megkoszorúzni, mit kell az aktuális beszédekben megemlíteni – majd a következő pillanatban minden megy tovább ugyanúgy, mint korábban. Ám ha megnézzük az ünnepnapokat, beleértve a nőnapot is, a jelentőségüket, mondanivalójukat, a történetüket, valójában minden ünnepnek fel kellene tennie a pontot az év többi részében történtekre. Vagyis nem a nőnapon kell ünnepelni a nőket, hanem az év minden napján egyenlő félként kell tekinteni rájuk, meghallgatni őket (és nem csak azt várjuk el, hogy ők meghallgassanak minket), reagálni a gondjaikra (és nem csak azt várjuk el, hogy ők reagáljanak a mi gondjainkra), igyekezni mindent közösen megoldani, elintézni – és azután az egész éves kapcsolatot megünnepelhetjük egy virággal, vagy éppen csokoládéval, vagy bármi egyébbel.
A nemzetközi nőnap története arról ad tanúbizonyságot, hogy a jogegyenlőség kivívása nagyon lassan, csak lépésről lépésre mehetett végbe, ám ennek gyakorlati megvalósulása, a teljes esélyegyenlőség még lassabban. Hiába hoznak törvényeket, jogszabályokat arról, hogy minden állampolgár egyenlő, és mindenkit ugyanolyan jogok illetnek meg, ha az a valóságban nem úgy működik. Csak egy példa: hiába kapott minden nő ugyanolyan szavazati jogot, mint a férfiak, ha bizonyos esetekben még mindig a férfi mondja meg az anyjának, feleségének, lányának, hogy kire szavazzon, amivel az adott férfi befolyása csak még nagyobb lesz. A női jogokért küzdő szervezetek folyamatosan figyelmeztetnek bennünket arra, hogy az egyenjogúság ellenére a férfiak még napjainkban is jobban keresnek. Ez a bérkülönbség adódik abból is, hogy egy-egy nem tagjai bizonyos munkakörökben, szektorokban felülreprezentáltak, másrészt a kutatások azt is megállapítják, hogy az azonos felkészültségű, és azonos munkakörben dolgozó nők is kevesebbet vihetnek haza a hónap végén, mint férfi kollégáik. Ráadásul az úgynevezett láthatatlan munkák nagy része is az esetek döntő többségében a nőkre hárulnak. Ennek árnyékában talán egyértelműnek tűnik, hogy a virág és csoki, a remegő hangon előadott vers, a feszengve átnyújtott ajándék nem javít jelentősen a helyzeten, ha azt az év többi napján nem kíséri egy olyan íratlan szabályok szerinti együttműködés, amely mind a férfiak, mind a nők igényeit, lehetőségeit figyelembe veszi. Virágot venni nem nehéz, ilyenkor az utcákat elárasztják a virágárusok, és akarva akaratlanul is összefut velük az ember, és ha már így van, rá is szánja az ajándékra azt a kis pénzt, amit elkérnek érte. Viszont sokkal nehezebb nemcsak gesztust gyakorolni, hanem valódi tettekkel elérni, hogy legalább kicsiny környezetünkben ténylegesen egyenlőek legyünk, hogy megosszuk a munkát, hogy közösen gondolkodjunk, hogy egymással együttműködve alakítsuk ki az életünket, ami férfinak, nőnek egyaránt megfelel, és senkinek sem okoz hátrányokat. Férfiként is meg tudjuk ragadni a porszívót, el tudunk mosogatni, be tudunk pakolni a mosógépbe, és azon a megfelelő programot is el tudjuk indítani, majd ki tudjuk venni a tiszta ruhákat, és száradás után össze is tudjuk hajtogatni. És ha mindezt megtettük, a virág és csoki március nyolcadikán tényleg egy ünnep, egy örömünnep tartozéka lesz, nemcsak egy üres gesztus, hanem mint a tűzijáték augusztus huszadikán, megkoronázza az előtte lévő 365 napot. Sőt így talán még néhány kocka csokira férfiként mi is igényt tarthatunk.
Nyitókép: Fotó: MTI/Kovács Tamás
