Árpád tervei

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt gyermekeinkről? Most, hogy hatalmas tüntetések vannak Szerbia-szerte, sőt mondhatnánk azt is, hogy Európa-szerte, láthatjuk, hogy az a sztereotípia, miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, nem éppen igaz. De mi a helyzet egy olyan kisebbségi közösségben, mint a miénk? Vajon a vajdasági magyar fiatalokat érdekli-e a politika, részt vesznek-e a politikai fejleményekben vagy sem? Ezekre a kérdésekre próbálunk válasz kapni interjúsorozatunkban, bemutatva egy-egy olyan fiatalt, aki vállalja a politikai szereplést is.

Árpád figyelmeztetett, hogy csörrentsek rá, amikor már Szabadkán leszek, mert nem könnyű a megadott címre találni. Még hogy én, a vén terepjáró róka ne találjak meg egy utcát és egy házszámot Szabadkán!? Egészen pontosan a Kertvárosban, vagy ahogyan ezt egy szerb nyelvű feliraton olvastam: Кертвáрош. Így, cirillül, magyar á-val! Hát, bevallom, nem találtam. Végül a GPS segített abban, hogy az utca meglegyen, de a megadott házszámot ez a masina sem tudta pontosan beazonosítani. Végül feladtam a keresést, és felhívtam Árpádot. Egy újonnan épült lakónegyed leghátsó épületéhez vezetett. Utcájának földszinti házai között és ez a tömbház között kertek vannak, senki sem gondolná, hogy a kertek mögött folytatódik a Jovan Cvijić utca, még a GPS sem tudott róla.

Légrádi Árpád kedvesen invitál be lakásába. Kicsi a lakás, de ízlésesen berendezett, tiszta. Barátnőjével él itt, ő most nincs idehaza.

– Gondoltam, itt nyugodtabban beszélgethetünk, mint az irodámban. Ott nagy a sürgés-forgás, meg az udvarban a zaj – kezdi, majd elmondja magáról, hogy 1996-ban született Szabadkán. Édesapja Telecskáról származik, édesanyja szabadkai születésű.

– Itt születtem és itt és éltem mindig, itt tanultam. Szabadka nagyon közel áll a szívemhez. Édesapám ugyanis telecskai volt, de tizennyolc éves korában már ide költözött. Apám a kezdetekben az újságírói pályán próbálkozott, ha jól tudom a Zombori Rádiónál, még a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben. Színes életet élt, volt kaszinóban krupié, majd free-shopot vezetett, Palicson a szállodáknak volt az igazgatója, végül úgy döntött, hogy kipróbálja magát a vállalkozásban is, és 1989-ben megalapította a kereskedelmi cégét. Akkoriban elektronikai cikkeket árult. Szülei, nagyszüleim akkor Németországban dolgoztak, és onnan hozatta be a különböző árut, drótnélküli telefonokat, majd számítógépeket. Érdekes számomra, hogy nem értett a számítógépekhez, de el tudta adni azokat. Kiváló kereskedő volt. 2003-ban adódott a lehetőség egy budapesti barátja ajánlására, hogy németországi utánfutókat forgalmazzon. Megkötötte a németországi gyártóval a szerződést, és azóta a cégünk kimondottan utánfutók árusításával foglalkozik. A cég nálam is, a testvéremnél is idősebb, apám alapította, mi pedig folytatjuk munkáját.

Néhány nappal beszélgetésünk előtt hunyt el az édesapja szívinfarktusban. Árpádtól megtudom, hogy egyidős volt velem. Teljes életet élt, szerette a társaságot, de szeretett horgászni is, gyakran kijárt a Tisza-partra, a martonosi hétvégi házukba.

Szabadkai lévén, valószínűnek tartom, hogy itt fejezted be iskoláidat.

– Igen, az általános iskola után a közgazdasági középiskolába iratkoztam be, mert mindig is érdekelt a közgazdaság. Jó átlaggal fejeztem be a középiskolát, majd 2015-ben az Újvidéki Egyetem szabadkai közgazdasági karán folytattam tanulmányaimat. Okleveles közgazdász vagyok.

Feltételezem, hogy magyar nyelven tanultál.

– Az általános iskolában és a középiskolában igen, de az egyetemen már nem teljes mértékben, ugyanis az első és a második éven többnyire magyarul tanultunk, de a harmadik évtől egyre több volt a szerb nyelvű előadás, ami engem nem zavart. Az a véleményem, hogy amennyiben itt akarunk élni, tudnunk kell szerbül. Én pedig itt akarok élni.

Szabadkán nem nehéz megtanulni szerbül, ugyanis napi szinten találkozik vele az ember.

– Mire az egyetemre kerültem, már jól beszéltem a szerbet. Nyolcéves koromtól egészen tizenöt éves koromig vízilabdáztam, versenycsapatokban játszottam. Nem voltam ugyan a legjobb játékos, de abban kitűntem, hogy nagyon gyorsan úsztam. A csapatban csupán 2–3-an voltunk magyarok, időnként csak én egyedül, így könnyű volt megtanulnom a nyelvet, annak ellenére, hogy otthon csak magyarul beszéltünk, és az iskolában magyarul tanultam.

Nagyon sok magyar fiatalnak nincs ilyen lehetősége, és a szerb nyelvtudás hiánya miatt választják inkább a magyarországi továbbtanulást. Legalábbis ezzel indokolják lépésüket. Neked mi erről a véleményed?

– Ha valaki el szeretné sajátítani a nyelvet, akkor az meg tudja ezt tenni. Magam sem támogatom, hogy a fiatalok külföldre menjenek tanulni, de ez mindenkinek a saját döntése, és nem könnyű őket megfékezni ebben, viszont manapság  jó támogatásokat kapnak azok a diákok, akik itthon maradnak és itthon folytatják a tanulmányaikat. Bízom abban, hogy ezek a támogatások javítani fognak a helyzeten, mert itt is vannak nagyon jó egyetemek. Szabadkán jogot, közgazdaságot, építészetet is tanulhatnak magyarul a fiatalok. Sokszor nem is értem, hogy miért megy el egyik-másik ismerősöm, talán azért, mert a barátja is elment, akkor ő is megy vele. Nálam ez soha nem volt kérdés. Mindig is tudtam, hogy itt akarok maradni, vállalkozásban dolgoztam. Szüleim nem biztattak soha, hogy menjek külföldre, apám azt mondta, ha itt maradsz, te fogod vezetni a céget, átveheted tőlem. Bennem egy pillanatra sem merült fel a távozás lehetősége, szeretem a munkámat, mindig is ezt akartam csinálni, és szeretem Szabadkát is.

Voltál városi képviselő, az Ifjúsági Fórum szabadkai szervezetének elnöke vagy. Miért kezdtél el politikával is foglalkozni?

– A politika mindig is érdekelt. Apám is mondta: fiam, ez benned megvan, miért nem mész és csinálod, tegyél valamit a közösségért! Úgy voltam vele, hogy miért is ne, igaza van. 2019-ben volt az első találkozásom az Ifjúsági Fórummal. Az első gyűlésen, amelyen részt vettem, arról volt szó, hogy milyen rendezvényeket fogunk szervezni. Stand-up esteket, tavaszi bulit és abban az évben bált is rendeztünk. Már akkor elnökségi tagja lettem a Fórumnak, majd 2023-ban elnökké választottak. Erre sohasem gondoltam, nem is számítottam rá.

Miért éppen rád esett a választás?

– Talán azért, mert mindenhol jelen voltam, látták, hogy szorgalmasan részt veszek a munkában, hogy tenni akarok valami jót ezért a közösségért.

Rá kellett, hogy beszéljenek, vagy…?

– Nem kellett. Nem féltem elvállalni, ugyanis mielőtt az Ifjúsági Fórum elnöke lettem, egy komolyabb funkciót már betöltöttem. 2020-tól 2024-ig a városi képviselő-testület tagja voltam, ott már szereztem némi gyakorlatot. Mikor a választások után közölték velem, hogy képviselő leszek, akkor kissé megilletődtem. Ilyen tapasztalatom akkor még nem volt, de szerencsére jó mentoraim voltak és gyorsan beletanultam mindenbe. A választások előtt megkérdezték, hogy a listára tehetnek-e, azt mondtam, hogy igen, de bevallom, hogy nem számítottam arra, hogy képviselő leszek. Mindez meglepett, kissé tartottam is tőle, de büszke is voltam magamra. Alig egy éve voltam akkor a VMSZ tagja, 2019 elején léptem be a pártba.

Képviselőként mi volt a dolgod?

– A félelemmel, a lámpalázzal kapcsolatban még elmondhatom, hogy amikor első alkalommal ki kellett lépnem a mintegy száz ember elé és elmondanom a mondandómat, akkor nagyon izgultam. Nem volt könnyű, fények világítottak rám, kamerák vettek körül. Remegett a lábam, de csak az első percben, azután már folyékonyan ment minden. A következő felszólalásomkor már kevésbé voltam lámpalázas, a harmadiknál pedig már egyáltalán nem. Soha sem gondoltam, hogy egyszer majd ki fogok állni az emberek elé, és beszédet mondok, soha sem láttam ezt magamban, mégis le tudtam győzni a lámpalázat, és erre büszke is vagyok. Általában költségvetési témákban szólaltam fel, valamint a közvállalatok tevékenységéről, a Tiszta Szerbia programról beszéltem, ami a Vízműveket érinti és még sok egyéb témáról is.

Melyek azok a programok, célok, amelyeket mandátumod alatt sikerült megvalósítani?

– Első helyre tenném azt, hogy sikerült elfogadtatni a bunyevác nyelvet hivatalos nyelvként, de mandátumom alatt történt meg a palicsi akvapark megnyitása és a vasút fejlesztése, a Szabadka–Szeged vasútforgalom újraindítása és ezenkívül nagyon sok minden más is történt a négy év alatt, ha csak erről beszélnék, akár órákig beszélgethetnénk.

Politikai pályafutásodat hogyan látod a jövőben?

– Nem tudom, hogyan alakulnak majd a dolgok, de most az Ifjúsági Fórum körüli tevékenység foglal le legjobban. Szeretem ezt a szervezetet, mert lehetőséget kínál arra, hogy megismerjem Vajdaság-szerte a fiatalokat, ugyanis minden vajdasági községi Ifjúsági Fórummal, valamint számos egyéb szervezettel is együttműködünk. Most volt például egy hosszabb vezetőképző tanfolyam, amelyet a Robert Schuman Intézet szervezett. Két alkalommal egy-egy hetet voltam Budapesten, és most volt a konferencia harmadik, záró hete Bécsben, de apám halála miatt meg kellett szakítanom az ottlétemet. Nagyon sokat tanultam arról, hogyan kell a fiatalokkal kommunikálni a médián, a közösségi oldalakon keresztül, ugyanakkor fejlesztettem az angol nyelvtudásomat is, sőt még a szerb nyelvtudásomat is, mivel a balkáni országokból, Montenegróból, Boszniából is részt vettek a fiatalok ezen a konferencián, és mi egymás között szerbül beszélgettünk, vitattunk meg bizonyos kérdéseket. A konferenciát a nem EU-s országok fiataljai számára szervezték, főleg európai országok képviselői voltak jelen, a balkáni országokból, Ukrajnából, ugyanakkor Marokkóból is érkezett egy részvevő, de voltak Grúziából és Libanonból is. Az előadások kezdetén megismerhettük, hogyan működik az EU intézményrendszere, majd azt tanították meg velünk, hogyan kommunikáljunk a tömegek előtt, hogyan interpretáljunk egy-egy üzenetet, hogyan lehet ezekkel az üzenetekkel felkelteni a figyelmet… Nemrég civil szervezetet is alapítottunk Szabadkai Fiatalok Klubja néven, amely által különböző sportrendezvényeket szeretnénk szervezni. A fő célom, hogy egy ifjúsági sporteseményt hozzunk össze Palicson.

A magáncégeddel kapcsolatban milyenek a terveid?

– Édesapám annyira felfejlesztette az üzletet, hogy ma már három utánfutócéget képviselünk és mintegy ötszáz különböző utánfutó szerepel a kínálatunkban, kezdve a legkisebb rakodóutánfutótól, a motorkerékpárt, a csónakot szállító utánfutókon át egészen a munkagépszállító utánfutókig. Kis cég vagyunk, ám büszke vagyok arra, hogy nagy útépítő vállalatokkal dolgozunk együtt. Jelenleg arra összpontosítok, hogy cégünket közelebb hozzuk a vásárlókhoz. Most csak Szabadkán van irodánk és raktárunk, ami ugyan jól működik, viszont jelentősen bővíthetnénk a vásárlóink körét, ha nagyobb városokban is lenne üzletünk, mint például Belgrádban vagy Újvidéken. Jelenleg ezen dolgozom, dolgozunk. Nagyszabású terveket kell készítenünk és nagy összegeket kell befektetnünk ahhoz, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Remélem sikerülni fog!