Azt mondják, egy rendes bolhapiacon a tűtől a mozdonyig mindent meg lehet találni. Na de síremléket is? Požarevacon és környékén egyáltalán nem számít különlegességnek, hogy a bolhapiacon a kőfaragóknál alkudni is lehet egy-egy síremlék megvásárlásakor. Amellett, hogy ennek hagyománya is van, a kruševaci kőfaragóknak ez megélhetést is jelent. Požarevacon minden csütörtökön kínálják portékájukat, Veliko Gradištéra pedig hétfőnként utaznak, mi itt találkoztunk velük.
Boban Milanović Kruševacról érkezett Veliko Gradištéra, már évek óta állandó árus a helyi bolhapiacon. Családja generációk óta kőműves, de egyre nehezebb a megélhetés, hiszen mint kiemelte, Kruševacon sok a kőfaragó, már csak azért is, mert itt található a munkájukhoz szükséges alapanyag, a homokkő. Vásárló pedig nincs sok, ezért kénytelenek újabb ügyfelekhez eljutni.
– Régen nem kellett piacoznunk, de most... Először Požerevacon adtak erre lehetőséget a kilencvenes években. Most már elterjedt, többen is eljönnek a bolhapiacokra, így az alkudozásnak is helye van. Mindannyian engedünk az árból, csakhogy munkához jussunk. Most már olyan alacsony áron kínáljuk a munkánkat, hogy 200–400 euróért 200 kilométert is utazunk – mondta Milanović. Korábban Veliko Gradištén kívül a Petrovac na mlavin, Požarevacon, Smederevska Palankán, Negotinban, Kladovón a vásáron is kínálták szolgáltatásaikat, de tavaly óta már csak hetente egy piacra látogatnak ki. Vannak már kész síremlékek, amelyeket mutatóba visznek magukkal, van olyan, amit mindjárt el is tudnak adni, és van, amit a vásárló meg tud rendelni.
– Egyre nehezebb munkaerőt találni. Kruševacon legalábbis. Mi 60-70 ezer dináros fizetést is kínálunk, de senki nem akar ezzel foglalkozni, még 30 eurós órabérért sem. Nem tudom, miért. Igaz, nehéz munka ez, de a gyártóüzemben sem könnyű dolgozni. Közben nagyon sokan külföldre mentek. Gondot okoz az is, hogy akik kitanulják, vagy csak beletanulnak a kőfaragó szakmába, mindjárt önállósulnak. A munka minőségét pedig a megrendelő látja – panaszolta a kőműves a gondokat.
Megtudtuk, hazai követ nem kínálnak már, elsősorban külföldről behozott anyaggal dolgoznak, de a kínai és az indiai kő is drágább lett 40 százalékkal a járvány és a szállítási költségek miatt.
Boban Milanović valamikor négy munkással dolgozott, ma már szinte csak a család, a gyerekei és a felesége segít be neki. Elmondta, hogy télen, amikor nincs munkájuk a terepen, akkor előre dolgoznak, hogy amint megkezdődik az idény, legyen mit felkínálni és felállítani a megrendelő ízlése szerint. Már rendelkeznek akkora tapasztalattal, hogy tudják, miből kérnek legtöbbet az ügyfelek.
A Duna menti településeken, különösen a kelet-szerbiai falvakban, a helyi vendégmunkásoknak köszönhetően, a márvány nemcsak a temetőben, hanem hatalmas családi házakban is feltűnik, így a kőművesek sokszor csempézést végeznek, lépcsőket készítenek vagy más igényeket is kielégítenek.
– Egyre kevesebben vannak azok is, akik vendégmunkásként a családi házakra fordítják a pénzüket. Sokan kimúltak az öregek közül, a fiatalok pedig már nem akarnak hazajönni, így több házat árulnak. És bár a lépcsők, a korlátok, az ablakpárkányok díszítését is elvállaljuk, a csempézést is, ha kérik, de egyre kevesebben tartanak rá igényt. Az emberek ilyen munkálatokat csak egyszer csinálnak. Most pedig már árulják ezeket a házakat. Az unoka a nagyszülő által megteremtett vagyont könnyen eladja. Sőt most már a halottaikat sem hozzák haza, külföldön temetik el őket – panaszolta. Hozzátette:
– A vlahok valamikor a szeretteiket a saját udvarukban temették el, csak azért, hogy a családi földet ne adják el a leszármazottak. Most pedig...
Srđan Milojević is a konkurenciára panaszkodott. Mint mondta, Kruševacon nagyon sok a kőfaragó, Veliko Gradište környékén viszont kevesen foglalkoznak kőfaragással, és mivel nagyon sok a pénzesebb vendégmunkás, így nagyobb munkát kínálnak nekik, mint Kruševacon.
– Körülbelül 200 kilométert teszek meg, hogy eljussak Veliko Gradištéra. Nagy a távolság, és nagyon sokba kerül az út, csupán néhány alkalom a piacra, és már egy teljes fizetést kiadtunk, de senki nem jönne, ha nem találná meg a számítását itt. Én csak erre a piacra jövök, több munkát már nem tudnék felvállalni – tudtuk meg Milojevićtől, aki még két munkással dolgozik otthon. Ő is megörökölte a szakmát, ugyanis a nagyapja is kőfaragó volt, így ő csak folytatja a családi hagyományt.
Elmondta, a vásárlók igényei különbözőek. Ő is vállalja nem csak a síremlékek felállítását vagy javítását, hanem a házakban kért munkákat is. Igaz, próbálja a furcsa kívánságokat kikerülni, mégis az egyik nem hétköznapi kérés, aminek eleget tett: egy család házi kedvencének, egy kutyának állított síremléket, megrendelésre.
