Réges-régen, valamikor a múlt század elején világra jött egy fiúcska. 1913 állt a konyhában függő naptáron, amikor Törteli Miklóst édesanyja először befektette a magyarkanizsai takaros kis házban őrzött bölcsőbe. Telt-múlt az idő, és szorgalmas fiúcska vált belőle. A baj csak az volt, hogy nem találta a helyét a nagyvilágban. Megkérdezte hát a legidősebb bátyját: mit ajánlana neki, hogy jól járjon? Kertész legyél, kisöcsém! – mondta neki a bölcs testvér. No, nem azért, mert ő is az volt: neki az építészmérnökség jutott. De álmaiban mindig fák, szőlők és virágok közt járt. Miklóst pedig úgy szerette, hogy csakis a legszebb ábrándjait kívánta neki. Így történt, hogy a 16 éves legényke az iskola mellett elszegődött inasnak: a magyarkanizsai Népkert főkertészétől igyekezett ellesni a szakma csínját-bínját.
A magyarkanizsai Népkert pompás virágágyásai és cserjéi között megbúvó, alig sejthető alak Törteli Miklós (Újrafotózta: Dávid Csilla)
Bednác úr szigorú, de tanult ember volt: a gyönyörű bécsi kertek mintájára formáltatta meg a Vigadó és a fürdő árnyékában fekvő parkot. Miklós pedig serényen segédkezett, kíváncsian figyelt és tanult. Nem hiába, mert pár év szolgálat után a fővárosig meg sem állt…
– Édesapám az inasévek után egyenesen Belgrádba ment. A kalemegdáni parkban kerestek okleveles kertészeket, így megragadta az alkalmat, batyuját a nyakába vette, és odaköltözött – folytatta a mesét Törteli László, Miklós fia: – Pár év után azonban visszaszólította a vajdasági síkság. Hallotta, hogy Temerinben kertészt keresnek a Kastélypark rendezésére. A világháborút követően ugyanis a Budućnost vállalat végezte a közterek rendezését a faluban, hivatalosan náluk helyezkedett el az édesapám. Nem is sejtette, hogy mekkora munkát vállalt magára: egyedüli kertészként kellett ápolnia a két holdnyi területen fekvő parkot. Emlékszem, hogy gyerekkoromban azt hittem, soha nem ér a munka végére, amikor elkezdte söpreni azt a rengeteg utat, ami a parkot átszeli. Ő volt a takarító, a mester, a csősz és a növényszaporító is. Telente éjjel is folyamatosan fűtötte a méretes üvegházat, amelyben az egynyári növényeket szaporította. Ugyanakkor ő rajzolta a terveket is, amelyek alapján kerteket alakított ki. Látástól vakulásig dolgozott: ott is laktunk, a Kertészlakban.
A temerini Kastélykertben levő Kertészlak előtt Törteli László édesanyját láthatjuk 1964-ben (Újrafotózta: Dávid Csilla)
TÖVISES TÖVEK
A temerini Kastélypark ma már védelem alatt áll, a Kertészlakot pedig az egyik legnagyobb vajdasági magyar civil szervezet használja. Laci bácsi büszkén mesélte, hogy a város gyöngyszemének őrzője mellett cseperedhetett fel.
– Óvodás koromtól ötödik osztályig a park volt az otthonom, játszóterem és tanulószobám is. Ezek után visszaköltöztünk a telepi házunkban, mert édesapám úgy döntött, hogy kipróbálja magát Németországban. Európa legnagyobb rózsakertészetében sikerült elhelyezkednie, három évig a W. Kordes' Söhne Garden munkása volt, amely több száz hektáron termesztette a tövises virágokat. A rózsák szerelmese lett: hurcolta haza a legkülönfélébb töveket, és itthon is nagy szeretettel gondozta őket. Ezzel foglalkozott akkor is, amikor hazaköltözött. Nagyobb termelésbe nem mert belevágni, mert félénk, szerény ember volt. Inkább elszegődött az akkori Javor bútorgyár parkjába kertésznek, és emellett foglalkozott a rózsákkal. Minden ősszel felszedtük a beoltott töveket, és nagy ponyvákba tekerve vittük a nejlonpiacra árulni. Biciklivel mentünk be Újvidékre. Kezdet, mint kezdet: nem potyog ám csak úgy a manna az égből! Rá kell dolgozni. Karbantartásokat is végzett édesapám: metszést, sövényvágást vállalt. Azelőtt is foglalkozott már ezzel: a temerini hosszú utcák végig voltak ültetve sövénnyel, és hivatásos kertészként hetekig járkált nagyollóval, mire azokat rendbe hozta. A régi temeriniek még emlegetik is, hogyan küszködött meg a kemény és szúrós vadnarancs cserjékkel.
Vissza a gyökerekhez: korabeli fotó alapján másolta le Laci bácsi a temerini Kastélypark egyik szegletét (Újrafotózta: Dávid Csilla)
GLADIOLUS HAGYMÁK
Ha az idősebb Törtelin múlott volna, akkor a mese itt végződne: a nyolc osztály elvégzése után ugyanis le akarta beszélni Laci bácsit arról, hogy kertész legyen. Nehéz munka ez, fiam! – mondogatta. Így került vissza az ifjabb Törteli Magyarkanizsára, ahol szobafestő-mázolónak akarták kiképezni. Apjához hasonlóan ő is választott magának mestert: délelőtt dolgozott, délután tanult, este pedig bámulta a színház plakátjait. A furcsa hobbinak már elemis korában is hódolt, Temerinben. A rejtélyes világ tisztelete azonban akkora volt lelkében, hogy sohasem merészkedett be a színfalak mögé. Végül a szobafestő mesterének köszönhette, hogy megismerte Koncz Istvánt, a magyarkanizsai színház akkori vezetőjét.
– Pityu bá kiderítette, hogy valamivel több van bennem a művészet terén a kelleténél. Biztatott, hogy felvételizzek a színművészeti egyetemre. Újvidéken sikerült is a vizsgám, és négy évre rá le is diplomáztam. Okleves színészként azonnal sikerült is munkába állnom. 1982-től az Újvidéki Rádió drámai szakosztályán dolgoztam.
A Törteli család: Balázs, Aranka néni, Laci bácsi és Ágnes (Tóth D. Lívia felvétele)
Az 1982-es év azonban más szempontból is jelentős volt Törteli László számára. Ekkor húzott ugyanis gyűrűt Aranka néni kezére, akivel nagy terveket szőttek: a házépítés mellett Miklós bácsi segítségével beültették a kertjüket gladiolus hagymákkal. A kardvirágokat újfent Újvidéken értékesítették, mellékkeresetet biztosítva az épülő ház cserepeire. Díszbokrokat is tövesítettek: a bicikligumikat hetente koptatták a nejlonpiacig, ahol rendszerint elkelt a portékájuk. Mind egyértelműbbé vált a saját vállalkozás megalapítása, Aranka néninek azonban kétségei voltak.
– Féltem belevágni: attól tartottam, hogy nincs létjogosultságunk. Olyan kicsik voltunk... Távol is állt tőlem az a sok latin elnevezés, műépítészként ugyanis nem igen ismertem a növényeket. Később tudatosult csak bennem, hogy már fiatalon is szerettem ültetni és ápolni a virágokat. Ez az érzés pedig az évek folyamán tovább erősödött. A munkahelyről hazatérve első utunk a kertészetbe vezetett, a hétvégéket pedig parképítéssel töltöttük el. Rengeteg időt és pénzt is beleöltünk a kertészetbe: a házépítés mellett egyik hónapban kutat fúrtunk, a másikban a fóliasátorhoz vettünk elemeket, aztán alig maradt valami, amiből a hónap végéig meg lehetett élni. A kezdet nagyon nehéz volt, de később már egy kicsit könnyebben ment. Tizenöt évig tulajdonképpen két munkahelyem volt.
Az évek alatt mind igényesebb növények kerültek a földbe: a sajátjukon kívül már az idősebb Törteliék udvara is megtelt egzotikus bokrokkal, cserjékkel és virágokkal, de nem sokra rá már Laci bácsi nővérének a kertjét is elfoglalták.
VIRÁGVÁRAK
A kilencvenes éveket Törteliék sem az életük legszebb időszakaként emlegetik. 1999-ben ugyanis megszüntették az Újvidéki Rádió dráma szakosztályát, és mindenkinek felmondtak. Laci bácsinak döntenie kellett: eleget tesz a Szabadkai Népszínház felkérésének, és Észak-Bácskába költözik, vagy pedig teljes állásban felvállalja az édesapja örökségét.
– Arankával úgy döntöttünk, hogy a kertészkedésnél maradunk. Nagy nehezen sikerült hozzájutnunk a falu végén egy hold földhöz. Az évek folyamán lassan hozzávásároltunk még egyet, majd megint egyet. Jelenleg öt holdon kertészkedünk. Ma már elmondhatjuk, hogy ismertté és elismertté tettük a kertészetet. No, de hogyan? A mi sikerünk kulcsa a kiállításokban rejlett. Ott voltunk akkor is, amikor az újvidéki vásáron megalapították a hortikultúra ágazatot: tíz éven keresztül rendszeresen megmutatkoztunk. A többiekhez képest olyan picik voltunk, mint a mákszem. Nem szerettem volna azonban behúzódni egy sötét sarokba: meggyőződésem volt, hogy ha már megyünk, akkor azt is meg kell mutatnunk, amink nincs. Két-három hónappal a kiállítás előtt már elkezdtem gondolkodni az alapötleten. Nem voltam rest betolatni egy kamion kővel, amiből egy növényektől elburjánzott középkori várat építettünk. Egy másik évben a temerini Kastélykert egy korabeli szegletét másoltuk le. Megint máskor a Fruška gora lankáiról leereszkedő, virágokkal megpakolt, ám a patak medrében megrekedt szekér képét varázsoltuk a látogatók elé. Így történt, hogy a kiskapuk mellett a nagykapuk is megnyíltak előttünk: az évek folyamán három bajnoki címet szereztünk, két újvidéki serleget kaptunk és rengeteg aranyérmet. A legrégebbi kiállítóknak számítunk az Újvidéki Tavaszon is, de rendszeresen látogattuk a Vajdaság más városaiban szervezett virágpiacokat is. Időközben, ötvenéves fejjel én is úgy döntöttem, hogy papírt is szerzek a tapasztalatomhoz, úgyhogy belőlem is okleveles kertész lett.
Amikor egy növényekkel benőtt középkori vár költözik a kiállítóterembe… (Újrafotózta: Dávid Csilla)
A papírbeszerzésben Laci bácsit megelőzte fia, Balázs, aki már a fejlődőben levő vállalkozásba „született bele”.
– Gyerekként sokszor szaladgáltam a kertészetben. Mondhatni, hogy együtt nőttem föl a növényekkel. Ez meghatározta a választásomat is. Nem is gondolkodtam más irányba: magától értetődő volt, hogy kertész leszek. A szentesi szakközépiskolában szerzett tudás nagyon jól kiegészítette az itthoni tapasztalatokat, de kezdettől fogva tudtam, hogy nekem nem ott a helyem. Az egyetemet már Újvidéken írtam be, és ettől kezdve intenzíven dolgoztam is a kertészetben. Közben családot alapítottam, és ahogyan fejlődött a vállalkozás, lassan a kertészetben is elkezdtük használni a locsolórendszereket. Ebben láttam meg a jövőmet: tanfolyamokra jártam, képeztem magam, és saját vállalkozást nyitottam. Emlékszem, hogy mekkora sikerként éltem meg, amikor az első évet pozitív nullával zártam. Az elmúlt években hatalmas léptekkel fejlődött a Petrichor vállalkozás, és tavaly elértem addig a pontig, hogy választanom kellett: vagy a kertészetben maradok, vagy teljes munkaidőben a locsolórendszerek értékesítésével foglalkozom. Egyelőre az utóbbiban látom a jövőm.
… és a csörgedező patak partján színpompás növények burjánzanak (Újrafotózta: Dávid Csilla)
KORONÁS KERTEK
Balázs testvére, Ágnes kanyargósabb utakat járt be, míg vissza nem talált a családi gyökerekhez. Akkor kezdett el ugyanis komolyabban gondolkodni a kertészkedésben, amikor a gyermekei már nagyobbacskák lettek.
– Engem leginkább a kertépítés érdekel, így szívesen vállalom a terepmunkát. Elejében többnyire a karbantartást végeztem, de később megtanultam anyutól a tervezést is. Akármennyire hihetetlen, számomra a koronavírus hozta el azt a pillanatot, amikor elköteleztem magam a kertészkedés mellett. A járvány igencsak kihatott a férjem – egyébként sikeres – személyszállító vállalatának bevételére, és így közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy megpróbálkozunk a kertépítéssel. Mondhatni, hogy rövid idő alatt szépen felfejlődött a Nice Garden vállalkozásunk: nagyon sok megrendelés érkezik a tervezett, precízen kialakított kisebb díszkertekre, amelyeknek a karbantartását is sokszor mi végezzük. Úgy érzem, hogy így teljes a kép: anyuéktól beszerzem a növényeket, Balázstól a locsolórendszer elemeit, mi pedig megépítjük a mini-oázisokat.
Ágnes a családi gyökereken alapuló korszerű megoldásokban látja a kertészet jövőjét. Édesanyja, Aranka annak örül a legjobban, hogy gyermekei az örökségükre építik a saját elképzeléseiket, és megtalálták a saját útjukat. Reméli, hogy idővel ők is oly szerelmesei lesznek a dísznövények termesztésének, amilyenné ő vált az évek folyamán.
Laci bácsi a minap töltötte be a 65. életévét.
– Erőt ad a büszkeség: csordultig van a lelkem, amikor arra gondolok, hogy 38 éve éltetünk egy olyan vállalkozást, amelyet már a harmadik nemzedék ápol.
A Törteli család meséjének tehát nincs vége. Abban reménykedek, hogy egy évtized múlva a nagymama körül legyeskedő kis tüllszoknyás lánykához is ellátogathatok. Szívesen elmesélném ugyanis a negyedik nemzedék sikereit is.
