Először a műhelyét mutatja meg a palicsi Ivan Šokčić, akit barátai csak Batónak neveznek. A parányi helyiségben patikás rendben állnak a szerszámok, a feldolgozásra váró darabok. Három munkaasztal van az aprócska műhelyben. Mint mondja, az egyiken rajzol, a másikon a szerszámokat készíti, a harmadikon pedig a vitorlásokat állítja össze. Már maga a műhely is a „csodák palotája" hiszen ez is tele van a saját maga készítette szerszámokkal. Iván már ötven éve miniatűr vitorlásokat épít palackokba. Ahhoz, hogy elképzelését valóra tudja váltani, olyan szerszámokra volt szüksége, amiket nem lehet megvásárolni. Ezért maga készítette el a különböző hosszúságú ollószárakon lévő kampókat, késeket, kisollókat ...
Érdeklődésemre elmondja, hogy valamikor a hetvenes években kezdte a maketteket építeni. Akkor nagy divatja volt ennek, legtöbben a Santa Mariát, Kolumbusz Kristóf vezérhajóját építették meg, ehhez lehetett rajzokat is szerezni abban az időben. De Ivan olyant akart készíteni, amit más még nem csinált. Palackba zárt vitorlásokat, gályákat, karakkokat és kitalált hajókat kezdett alkotni, azt is úgy, ahogyan azt kevesen csinálják.
– Úgy építem az üvegbe a hajót, hogy üvegen kívül elkészítem, szétszedem darabokra, és amekkora darab befér az üveg száján, akkora darabot építek be. És akkor bent kell összerakni. Van egy másik módszer, amit én nem alkalmazok: az az üvegen kívül elkészített modell. Az egész hajót vitorlával, árbóccal össze lehet csukni esernyőként. Betenni az üveg száján, meghúzni a cérnákat és az ki fog egyenesedni. Aránylag kicsi a hajóméret az üveg szájához képest, mert az egész egyszerre be kell, hogy férjen. Ez egy egyszerűbb módszer, de nekem az nem tetszett. Én csinálom azt, ami nehezebb, de mutatósabb és értékesebb – mondja határozottan.
Az egyik első hajója egy kontrollámpába épített aprócska hajó. Tenyerébe veszi a kis égőt és szabad szemmel alig látni a benne lévő hajómodellt.
– A legkisebb hajó, amit valaha készítettem egy kontroll égőben lévő vitorlás. Ez kisebb égő, mint amit valamikor a zseblámpába használtunk. Mindössze hat milliméter az égőnek az átmérője és két és fél milliméter a nyílás, amin keresztül összeraktam a hajót. Ennek még az az érdekessége, hogy ezt akkor csináltam – még a hetvenes években –, amikor kezdtük a házat építeni. Egész napi betonozás után leültem, hogy megnézzem mennyire nyugodt a kezem, akkor csináltam ezt a hajót – idézi fel emlékeit a hajóépítő.
A modellekhez csak azokat az anyagokat vásárolja meg, amiket maga nem tud elkészíteni. A hajótestek szantálfából épülnek, ez rendkívül könnyű anyag, nem deformálódik, nem hasad meg, az árbócok vagy fogpiszkálóból vagy hurkapálcából készülnek, a vitorlák meg többrétegű, ragasztott vászonból.
A nappali szobája telis-tele van palackokkal, a nagy részükben hajók vannak, de egy ideje festményeket, miniatűröket is palackokba zár. Két ötvenliteres demizsonban a szekrény tetején két impozáns hajó látható. Az egyik a Santa Maria, a másik meg a 16. század legjelentősebb hadihajója. Mint mondja, a kedvence ez a másik, a Santa Catalina do Monte Sinai, egy késő karakk, amely 1524-ben Vasco da Gama zászlóshajója volt. Hatalmas munka lehetett ezt elkészíteni:
– Több mint 760 darabból készült. Ezt üvegen belül raktam össze. Hat fedélzete van, 140 ágyúcső van elhelyezve rajta, s ez több mint egy év munkámba került. Fél évet dolgoztam rajta üvegen belül és fél évet üvegen kívül – hangzik a rövid és tömör válasz, mégis benne van, hogy ezt tartja élete fő művének.
Bámulatba ejtő ez az aprólékosság, a ráfordított idő és türelem. S éppen mire már azt hittem mindent láttam, Ivan levesz egy palackot a polcról, hogy közelről is megszemléljem. Hét vitorlás van benne. Három a palack alján, négy pedig az üveg nyaka alatt, ezek közül mindegyik külön kis palackba zárva és ráadásul ezek forgathatók a dugón áthúzott hurkapálcával. Még fel sem ocsúdtam a csodálkozásból, amikor egy újabb különlegességet mutat: három palackba helyezett el egyetlen hajót, és ha a palackokat egymás mellé rakja, tökéletesen megépített modellt látunk. Persze ehhez különleges palackra is szükség van.
– Nagyon nehéz ma már jó minőségű üvegpalackot beszerezni. Fontos a vastagsága, hogy buborékmentes legyen és persze izgalmas formája. Én nem iszom alkoholt, de néha, ha nem túl drága az ital, a palack miatt megveszek egyet-egyet – mondja.
Az elmúlt 50 év alatt mintegy 200 palackba zárt vitorlás került ki a keze közül. Tíz önálló kiállítása volt és több közös tárlat résztvevőjének is meghívták. Egyik belgrádi kiállításán a helyszínen, a látogatók előtt építette a hajóit, hogy a közönség lássa, nem csalás, nem ámítás, a palackban lévő hajókat ő készíti. A MIRK-en rendszeresen részt vett és a három aranyérem után megkapta a nagymesteri címet.
Hajói eljutottak a világ minden részére. Arsen Dedićnek is készített vitorlást, a Coca-Cola reklámjában is szerepelt egyik alkotása és Hollywoodba is eljutott egy palackba zárt üzenet. A Bloom testvérek című filmet Belgrádban és Szabadkán forgatták. A filmesek Ivan Šokčić hajóját az amerikai üdítőital reklámjában látták és ennek alapján kérték fel, hogy készítsen egy palackba zárt hajót az egyik jelenethez. Annyi volt a kikötés, hogy a jelenetek ismétlése miatt egytelen mozdulattal fel lehessen húzni a vitorlát. Iván megcsinálta. S ez a darab valószínűleg a többi kellékkel együtt eljutott az Újvilágba.
Iván azt mondja, hogy ő el tud számolni az elmúlt ötven év minden napjával. Úgy érzi, nem élt hiába. Két évvel ezelőttig még azt vallotta, hogy egyetlen nap sem múlhat el úgy, hogy ő ne hagyna valamilyen nyomot maga után. Aztán mégiscsak engednie kellett az önmagával szemben állított szigorú követelményből. Most már, amikor nem modellezik, akkor vagy fest vagy rézből képeket készít, de valamit tennie kell, mert kreativitását nem tudja palackba zárni, ahogy a hajóit. Az utat tör magának.