A nyugat-bácskai szórványtelepülésen, Csonoplyán, évtizedek óta nincs magyar nyelvű iskolai oktatás. A nagy múltú, ám napjainkban fogyatkozó közösség tagjai derekasan küzdenek a megmaradásért. Nemrégiben külső segítség és jelentős anyaországi támogatás is érkezett Csonoplyára. A helyi egyházközösség, élén ft. Hajdú Lászlóval, a Mindenszentek-templom plébánosával tavaly a Bethlen Gábor Alapnál sikerrel pályázta meg egy plébániai közösségi terem kialakítását. Magyarország kormánya 2 millió forinttal támogatta ezt a felújítást. A terem bebútorozását, funkcióba helyezését és az ott zajló anyanyelvápoló foglalkozások megtartását segíti a Magyar Nemzeti Tanács.
Hajdú atya egy, a közösség minden tagját, generációját bevonzó, nem csupán egyházi, hanem minden jó szándékú közösségi rendezvényt befogadó tér kialakításának szándékával fogott hozzá a fejlesztéshez, a helyi hívek pedig hamar megmutatták, hogy méltán van nagy híre a csonoplyaiak összefogási erejének. A támogatásoknak és a tevőleges közösségi akaratnak köszönhetően a felújított teremben immár zajlanak a különböző foglalkozások, megfogalmazódnak a további tervek. Mindezekről és egyéb helyi tapasztalatról is ft. Hajdú László nyilatkozott:
A felújított terem a közösség minden tagja előtt nyitva áll
Miként fogalmazódott meg a közösségi terem kialakításának igénye, ötlete?
– 2019-ben érkeztem Csonoplyára, akkor nevezett ki ide a főpásztor. Abban az időben maga a plébániaépület igen romos állapotban volt, tehát elkelt a fölújítás. Mindez úgy történt, hogy amikor ideérkeztem, akkor nem itt laktam, albérletbe kellett költöznöm három hónapra. Akkor kezdődött a plébánia épületének felújítása. Tehát az első fázis abban az évben ment végbe, és akkor kialakítottuk a papi lakrészt. Aztán pedig elkezdtem azon gondolkodni, hogy miként tudnánk ezt a nagy épületet kihasználni, betölteni. A plébániák általában hatalmas épületek, csak tudni kell azt, hogy a múltban sosem egy ember lakta, nem egy embernek készültek. Ma általában azt látjuk, hogy a pap lakik a plébánián és az épület vagy ki van használva vagy nincs. Jómagam a kezdetektől fogva közösségben gondolkodtam, és láttam a csonoplyai magyarok helyzetét, hogy nincs közösségi terem, egy olyan tér, ahol össze tudnak jönni, ahol valamit meg lehetne szervezni, egy előadást megtartani, egy beszélgetést lebonyolítani. Ennek nyomán arra jutottam, hogy a plébániát osszuk meg. Szerencsés épület ebből a szempontból a csonolyai plébánia, a két bejárat és az épület további elrendezése alapján is. Úgy döntöttem, hogy a házat a felénél befalazom és akkor egyik része lesz a közösségé, a másik fele pedig a mindenkori papi rész. Így a két rész nem jelent egymásnak akadályt a rendeltetés szempontjából, nagyon szépen funkcionál.
Ez, a papi rész volt tehát az első fázis, 2020-ban pedig kezdtem tovább gondolkodni, hogyan és miből tudnánk megvalósítani a fölújítást. Akkor Magyarország kormánya segítségével, vagyis a Bethlen Gábor Alapnál pályázva nyert az egyházközösség erre a teremfelújításra 2 millió forintot.
Tavaly ősszel kezdődtek a munkálatok, és december 23- án lett készen. Hozzátenném még a terem kialakításával kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Tanács támogatása is nagyon sokat segített abban, hogy ténylegesen, használati állapotba tudtuk hozni, ugyanis elláttak bennünket bútorokkal. Szép dolog, hogy fel tudtuk újítani az épületrészt, de nyilván be kellett lakni, bútorozni is. Egy erre irányuló kéréssel fordultam az MNT-hez, és meg is kapta a támogatást az egyházközösség. Mindennek köszönhetően asztalokat, székeket, szekrényeket, illetve egy okostáblát vásárolhattunk. Fontos a felújítás, az épületek rendben tartása, de igazából a mi feladatunk a közösség szervezése, nagyon fontos az, hogy közösségileg is tevékenykedjünk. Ebből a megfontolásból a fölújítás mellett elkezdtem szervezni a közösségi életet. Amikor ideérkeztem Csonoplyára, akkor nem csupán az épületek romos állapota fogadott, hanem a közösségi szerveződés hiánya is. Tehát volt egy templom, de igazi közösség nélkül. Az alapvető minimális dolog, hogy eljártak az emberek a szertartásokra, az adott volt, de egyéb közösségi élet nem zajlott Csonoplyán. Nyilván szerettem volna változtatni ezen is. Első körben a közvetlen munkatársaimat szerveztem meg, azokat, akik segíteni tudnak. Tavaly szeptemberben kezdtem a pasztorális tanács újraszervezését. Ezzel együtt indult gyakorlatilag a teljes közösség szervezése is.
A csonoplyai gyerekek és szüleik is örömmel járnak a közösségi foglalkozásokra
Hol tart jelenleg a munka és a közösségi élet alakulása?
– Januárban kezdtük az anyanyelvápoló csoport szervezését. Ebből a szempontból szintén nehéz helyzettel szembesültem Csonoplyán, nevezetesen, hogy a gyerekek nem tudnak magyar nyelven írni, olvasni. Magyar oktatás már nagyon régóta nincs a településen, a kultúregyesületi tevékenység pedig nem elég élénk. Megkértem Bosnyák Annamáriát, aki a nemesmiliticsi általános iskolában tanítónő, hogy vállalja el ezeknek az anyanyelvápoló csoportoknak a vezetését. Nagy örömünkre elfogadta a felkérést. Az én részem mindebben a koordináció volt, fölkértem a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy segítsen. Hála nekik, amiért a csoportvezető bére biztosítva van és ismét minden más lehetséges eszközzel is támogattak bennünket. Január közepén kezdtük az anyanyelvápoló csoportok szervezését. Most ott tartunk, hogy három csoport jött létre, ezek tagjai általános iskolás gyerekek. A három csoportba összesen harminc gyermek jár. Terveink között szerepel a további bővítés, igény mutatkozik rá, hogy az óvodás korúakkal is foglalkozzunk. Márciussal kezdődően várhatóan havi egy alkalommal lesz az óvodás gyerekek számára foglalkozás. Az én terveim között szerepel egy baba-mama klub megalapítása is. Az anyanyelvápoló csoportok megalapítása mellett tavaly novemberben kreatív kézműves műhelyt hoztunk létre. A járványügyi rendelkezések betartása mellett adventikoszorú-készítést tartottunk, később szerveztünk kisebb farsangot a gyerekek számára, ahol maszkokat készítettek. A szóban forgó kézműves kreatív műhely vezetését egy édesanya, Antunić Kornélia vállalta magára.
Az anyanyelvápoló és kreatív kézműves csoportok tagjai is nagy kedvvel járnak a közösségi teremben zajló foglalkozásokra
Milyen tapasztalatokról számolhat be és milyen esélyeket lát az eddigi szolgálata tükrében, a csonoplyai közösség jövőjét illetően?
– Egy igazán nagy múltú közösségről van szó, 200 éves maga a templom. Népes közösség voltak és sokáig ebben a dicső múltban éltek, nem nagyon tudtak elszakadni attól, továbbá kissé megkeseredett a közösség, megfogyatkozott, szórvánnyá vált. Azt mondtam nekik, egy bizonyos értelemben el kell engedni a múltat, nekünk azzal kell valamit kezdeni, ami most adott, ami jelenleg a rendelkezésünkre áll. Napjainkban csonoplyai szórványközösségről beszélhetünk. A megmaradás szándéka és az erős akarat hajtja ennek a közösségnek a tagjait. Amikor belefogtam a közösségszervezésbe, úgy indultam neki, hogy nincsen veszteni való. Ha csak egy generációt is meg tudunk menteni, az nagyon sokat jelent. Amikor a szülőkkel beszélgettünk, elmondtam nekik, egy dolog, hogy mi az én szándékom vagy az, hogy tudunk lehetőségeket, pályázatokat meg eszközöket idehozni, de a folytonosság megteremtéséhez nyilván kellenek ők, a közösség is, egyfajta közös akarat. Értük van, őket szólítja meg mindez, tehát oda kell állniuk, föl kell karolniuk nekik is ezeket a kezdeményezéseket. Meg kell, hogy mondjam a vártnál jobban sikerült a szervezés, nem számítottam rá, hogy ekkora érdeklődés lesz. A csoportok tagjai között vannak olyan gyerekek is, akik vegyes házasságból jönnek, olyanok is, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul. Tehát nagyfokú az érdeklődés, egyértelműen a fennmaradás szándéka munkál a közösség tagjaiban. Függetlenül attól, hogy egy szórványközösségben még inkább érezhető minden, ami az egyéb vajdasági közösségeket is sújtja, az elvándorlás, az elöregedés, de a csonoplyaiak nagyfokú tenni akarása mindezt ellensúlyozza. Nyilván ez nagy munka és hosszú folyamat, de mondhatom, elindultunk.
Láttam azt, hogy Csonoplyán valóban nem maradt más, mint a templom, Reményik sokszor idézett verse ide (is) illik: „Ne hagyjátok a templomot s az iskolát!” Ezen a nyugat-bácskai településen évtized óta nincs magyar iskola, maradt a templom és az egyházközösségnek meg nekem – de ez igaz bármelyik másik szórványtelepülésen tevékenykedő plébánosra is – nem csupán a hitéleti dolgokkal kell foglalkozni, hanem a közösség megmaradását elősegítő tevékenységekkel is. Hiszen gyakorlatilag ahhoz, hogy legyen egyházközösség, kellenek tagok, ki kell nevelni egy generációt, kellenek hívek. Ennek megalapozása kezdődött el most. Ez a terem mindenkit befogad, nemcsak az egyházközösségé, hanem mindezt annak céljára szántam, hogy bármilyen programot, rendezvényt meg lehessen tartani benne, nemcsak egyházi, hanem egyéb jelleggel is.
Gyakorlatilag a szintén ebben az épületben végzett hitoktatás az én feladatom, a többi teendőben, foglalkozásban a közösség tagjai működnek közre. Kell egy szervezőember, egy koordinátor, főleg az elején, de nekem az a célom, hogy minden közösségi tevékenység idővel működjön önállóan is, függetlenül a pap személyétől. Azért is van így, hogy próbálok minél több embert megszólítani, minél több embert behozni a közös munkába.
Terveink szerint ez a terem és ez a közösség helyet biztosít nullától 99 éves korig mindenkinek. Gyerekprogramokkal indítottunk, de azokon keresztül szeretnénk a szülőket, a nagyszülőket, továbbá a fiatalokat, vagyis a közösség egészét megszólítani.
