Kilátó

Alszol? Jól van.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház nemrég A hegyek óriásai című koprodukciós előadásban vett részt, amely az Európa (Újra)felfedezése program keretében valósult meg. Az előadás öt kisebbségi színház színészeivel készült, a színészek pedig saját nyelvükön szólaltak meg, így olasz, szlovén, albán, magyar és német nyelven játszódott.

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) vendége volt nemrég Verebes Ernő költő, zeneszerző, a budapesti Nemzeti Színház vezető dramaturgja, akivel Gruik Ibolya, lapunk újságírója/szerkesztője beszélgetett. A Füttyraktár című irodalmi est során szó esett egyebek közt költészetről, zenéről, színházról, ezek összefonódásáról Verebes Ernő életében, valamint a nemzeti színházak szerepéről.

Szemrevaló férfi néz rám a megsárgult fényképről. A XX.

A múlt héten hatodmagával járt nálunk Vajdaságban, amikor az Irodalmi Karavánnal elutaztak Topolyára, Szabadkára, Újvidékre és Zentára. Mire a körút utolsó állomásaként Zentán felléptek, mindannyian kissé fáradtnak tűntek már, mindazonáltal Varga László Edgár fiatal erdélyi költő, szerkesztő készségesen, sőt egyre lelkesebben válaszolgatott a kérdéseimre, amikor az estjüket megelőzően, az Alkotóház előtt élvezve a tavaszi napsugarakat, a kortárs magyar irodalommal kapcsolatos tapasztalatairól kérdezgettem.

Magyarország legrégebbi és talán az egyik legpatinásabb szépirodalmi folyóiratának, a Tiszatájnak a doroszlói származású Hász Róbert 16 évig volt a szerkesztője, és immár 7 éve a főszerkesztője. A szerkesztőség nem tartozik irodalmi és politikai szekértáborokhoz – ami ma Magyarországon igencsak ritkaságszámba megy –, hiszen Robinak meggyőződése, hogy egy irodalmi lapot nem lehet bezárni egy város közigazgatási határai közé.