Önazonosság és közösségi elköteleződés

Kimunkálni, napról napra kidolgozni a magunk hangsúlyait. Szentségekkel, rákérdezésekkel és áhítattal, oltalomkéréssel, hittel és törvényekkel, vágyakkal, közös döntésekkel, ha kell, karddal, és van, hogy bűnvalló imádsággal: megépítve így hazát, formálva lelket, lelkeket, népet, nemzetet, pajzsot, kupolát és védőbástyát, történő történelmet, megtalálva a fohász, a zsoltár, az ima igaz szavait, és ragaszkodni hozzájuk; ragaszkodni ahhoz a hűséghez, amely nélkül nincs önértés, és nincs általunk és velünk történő, velünk és általunk íródó történelem.

És ha van velünk és általunk történő, ha van velünk és általunk íródó jelen, akkor van az az egyszerű és hallgatag csoda, van az a csendes, nem tovatűnő ragyogás, amely végül, egyszer csak ünnepre hív, amely erejéből éveket kihordva az időt nyújtja át, barázdáiban mérhető sorsunkat, azt a szőttest, azt a semmivel sem összehasonlítható építményt, amely nyelvünkké lesz, amely közösséggé avat, és amelyet – itt, a Kárpát-medencében – magyarokként ismernek: értékhű, keresztény, küldetéses, magát és örökségét megbecsülő, oltalmazó, és ha kell, védelmező; pajzshoz, kupolájához és a Gondviselőnek tett fogadalmához ragaszkodó nemzetként.

Igen, itt vagyunk: igen, itthon vagyunk! Igen: van velünk és általunk íródó történelem. Vannak jubileumaink és ünnepeink, van világlátásunk és vannak hangsúlyaink – nemzetben is mérhető időszámításunk!

Igen, együtt lélegzünk vele, és együtt lélegzik velünk kétszáz éves Himnuszunk, hisz eltörölhetetlen, hisz a szőttes helyettesíthetetlen szála 1823. január 22-ének szatmárcsekei pillanata. Nem törölhető el, nem vehető és nem adható el. Nemzeti imádsággá, nemzeti imádságunkká vált és tett, örök érvényű sorok! Evidenciák. Felemeli, tekintetét égre emeli mindenki, aki énekli. És hiszi és bizakodik, és vallja, hogy a Teremtőt megszólítja a fohász. És látja, ismeri és felismeri, hogy: vannak fényt hozók, vannak fényt hagyók.

Ilyen, ez a mi teljességünk, ilyen sűrűségű a mi időszámításunk. Megtartó önértés, tér és otthon, rend és rendszer. Benne táj, benne anyanyelv, benne hűség, magasság és mélység, gyökér és család, parázs és lobogó megmaradásvágy, áhítat, erő és szenvedély, közösség- és nemzetszolgálat, derű és válaszkereső, és ezzel együtt értékteremtő mindennapok: és a csakis együtt hálás imája.

Lehet-e nagyobb ajándéka az életnek, mint az, hogy feladatunk van e világban? Abban a Kárpát-medencei időszámításban, amelyben az összefogás, a tántoríthatatlanság, az egymásba kapaszkodás, az odaszentelődés, és igen, a tűpontos szervezettség örökségünk és megtartó erőnk. Amelynek állítmánya, amelynek szavai: nem lehet mással és nem lehet másként! Csakis velünk és általunk: Önökkel és Önök által! Csakis ekként, hisz így érdemes, így a mi valónk!

A most díjazottak révén: az építők által, a küldetésüket felismerők és ismerők, az önértés építkezésre sarkalló örömével álmodók révén és által.

Az anyanyelvápoló, a közösség- és művelődésszervező, a kiadó, a nyomda, a kollégium és lelkigyakorlatos ház alapítója, a népművész és néprajzi gyűjtő házaspár, a bibliográfus, irodalom- és helytörténész, a kulturális mediátor és az intézményalapító, a székely varrottas mintakincsörökség védelmezője, az irodalomszervező és könyvtáros, a hímző- és szövőasszony, a háromszáz éves vadkörtefa oltalmát ismerő nyugat-bácskai szórványmagyar közösség építője és a Közép-Bácska meghatározó közösségteremtő szervezete révén és által.

Ezért is vagyunk ma itt! Hálát adni, szót adni annak, felmutatni Őket, akik az önazonosság és a közösségi elköteleződés igaz fokmérői! Köszönetet mondani őszinte szívből nélkülözhetetlen nagyságukért és egyszeriségükért! Nélkülözhetetlen nagyságukért és életszolgálataikért! Ösztönző, olthatatlan derűjük és küldetésszeretetük hívott ma minket össze. Hát éljünk ennek nagyszerűségével! Valljuk meg közösen: itt vagyunk; imánk, napunk és látomásunk közös! Valóságunk ez az építkezés!

Ennek oltalmában ünnepeljük ma magyarságunkat, kereszténységünket, elhivatottságunkat: életfákat, magyar utakat!

*Elhangzott a magyar kultúra napja délvidéki, központi ünnepségén Zentán