Patócs László a Híd folyóirat új főszerkesztője. A Kilátó eddigi szerkesztőjét új feladatköréről kérdeztük.
Hol helyezkedik el a Híd az egyetemes Kárpát-medencei folyóirat-történetben és -kultúrában?
– A folyóirat eddigi évtizedeit, vagyis az említett struktúrába történő beágyazottságát több szempontból is meg tudjuk közelíteni. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a Híd az 1934-es első évfolyamtól kezdve – csupán néhány év kivételével – szinte folyamatosan jelen van a folyóirattérben: jelentős történeti hagyományról beszélünk. A térség egyik legrégebben alapított, ma is megjelenő folyóiratának szerepe minden főszerkesztő vállára komoly terhet helyez. De arról sem feledkezhetünk meg, hogy az idő csupán az egyik megközelítési lehetőség a sok közül. Talán ennél fontosabb a vajdasági és a magyar kulturális élet jelentősége. A munkásmozgalmi éra idejére eső, első időszaktól kezdve a lap a mai napig betölti szerepét: Majtényi Mihály főszerkesztői korszakától kezdve a folyóirat egyértelműen a kultúra különböző aspektusainak megjelenítésére és alakítására fókuszált. Ettől kezdve a Hídban kimozdíthatatlan és megingathatatlan a kulturális diskurzus elsődleges pozíciója. Elég csak belelapoznunk az elmúlt évfolyamokba, amelyekből világosan látszik, hogy Faragó Kornélia, az előző főszerkesztő is ezen alapelv mentén folytatta, s emelte magas szintre – kiegészítve egy lényeges elemmel: jelentős teret adott a legfiatalabb, pályakezdő és/vagy a hangjukra ekkor rátaláló generációnak. Utóbbi kockázatot is hordoz magában, de véleményem szerint ez esetben termékeny és eredményes lépés volt.
Milyen követelményeknek kell megfelelnie napjainkban egy elsősorban irodalmi jellegű print folyóiratnak, és hogyan tud eleget tenni ezeknek az elvárásoknak a Híd?
– A Híd folyóirat a kultúra egyes szegmenseire – a vajdasági magyar, de az egész magyar nyelvű szépirodalomra, tanulmányra, kritikára, képzőművészetre, színházi életre, illetve a fordítások és bírálatok által beépülő délszláv irodalmi termékekre – történő fókuszálással arra vállalkozott, hogy önmaga teljességében, ámde az értékszempontok következetes és állandó betartása által mutasson rá a vajdasági magyar, az egyetemes magyar és a délszláv kultúra legjelentősebb tendenciáira. Az egyes területek ugyan önmagukban is jelentősek, igazi kuriózumukat azonban a gondolkodásbeli tendenciák szerkesztés és tudatos koncepció révén megvalósuló mélyreható összefonódása adja. A kiemelkedő prózai, lírai és drámai szövegek egyrészt valós képet mutathatnak a legerősebb vajdasági és a magyarországi irodalmi tendenciákról, másrészt pedig alapot képeznek a már említett folytonos hagyományteremtés továbbviteléhez. Egyetlen nyomtatott irodalmi folyóirat sem létezhet anyagi támogatások és szerzők nélkül – az előbbi a pályázatok feltétele, vagyis külső tényező, az utóbbi pedig az eddigi alkotók megtartása mellett az új szerzők bevonásával stabilnak tekinthető.
Milyen módon biztosítja a hagyományok folytonossága és a megújulás közötti egyensúlyt az ,,új” Híd?
– A folyóiratban való gondolkodás nem feledkezhet meg a hagyományelemekről, egy – a Hídnál is, de a legszínvonalasabb folyóiratok mindegyikében – erősen kirajzolódó szerkezeti és szerkesztési vonal továbbviteléről. Ám ahogy a művészeti kánonok, így ezek sincsenek kőbe vésve: a hangsúlyok átgondolása, a folyóirat-számonkénti egészséges dinamika nem az említettek felszámolását, a hagyománytörés túlhevített gesztusát, hanem az alakulás elhanyagolhatatlan lényegiségét jeleníti meg. A hagyománytényező a Híd esetében vitathatatlan: a több folyóméternyi szám együttese nem csupán méretében, hanem a szövegek jelentőségében sem kérdőjelezhető meg. A Híd szerzői gárdájának tehetséges fiatal írókkal, kritikusokkal történő gazdagítása, az új generációk hangjának és látásmódjának a folyóirat-struktúrába történő építése kardinális kérdés mind a hagyományalakítás, mind pedig a szövegek esztétikai értékének fenntartása, az új szövegpoétikák folyóiratbeli megszólaltatása és a kritikai perspektívák kitágítása okán. Mindehhez remek alapot ad a folyóiratban évek óta jelenlévő Híd Kör alkotói gárdája, de ebben nemcsak ők, hanem minden tehetséges alkotó szerepet kap. Az előző időszakokra fókuszáló összevetés alapján leszögezhető, hogy érezhetően nőtt a folyóirat kritikáinak és tanulmányainak elméleti megalapozottsága, ezáltal pedig a Hídban színvonalas, a teoretikai gondolkodás új áramlatain alapuló tanulmányok jelentek meg. Az irodalomelméleti, narratológiai és filozófiai apparátus tanulmányokban történő visszaköszönése révén kimagasló szövegek kaptak helyet a folyóiratban, e szemléletmód jövőbeli érvényesítése is szerves részét adja az értékorientált szerkesztéspolitikának.
Vannak-e olyan irodalmi, művészeti, társadalomtudományi területek, illetve műfajok, amelyekre a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánsz fektetni?
– A folyóirat eddigi szerkesztési gyakorlata is az egyensúly jegyében zajlott, a lehetőségek teljes kihasználása mellett – ne feledjük el, a Híd önmeghatározásában irodalmi, művészeti és társadalomtudományi profil szerepel. Minden olyan szöveg, tanulmány és írás helyet kap, amely gazdagítja a vajdasági magyar kulturális hagyományt, amely lényeges művészeti-társadalmi jelenségekre reflektál, ezáltal pedig nemcsak izgalmas és kiemelkedő olvasási élményt garantál, hanem az önmegértésünket is segíti. A Hídban csakis olyan szövegek kerülnek be, amelyek ténylegesen esztétikai, tudományos és kritikai értékeket hordoznak. A folyóirat eddig sem félt a gyengébb szövegek udvarias visszautasításától, a textus javítási szándékkal történő visszaküldésétől, ettől pedig a továbbiakban sem tér el. A folyóirat elsősorban továbbra is szépirodalmi és kritikai szövegeket, tanulmányokat és fordításokat közöl majd, a legfontosabb hívószó, a minőségi szövegtermék figyelembe vételével.
Miként lehetne meghatározni a Híd szerzői gárdáját?
– Elsősorban a vajdasági szerzők orgánumaként tervezi élni az életét, ám magán a Híd szerepén ejtenénk sebeket akkor, ha e tekintetben leszűkítenénk a teret, és nem nyitnánk más régiók alkotói felé. A Híd – ezáltal pedig a vajdasági olvasók is – jóval szegényebb volna, ha a közelmúltban nem publikált volna a hasábjain a teljesség igénye nélkül Balázs Imre József, Esterházy Péter, Konrád György, Márton László, Nemes Z. Márió, Potozky László, Szív Ernő (Darvasi László), Tandori Dezső, Tőzsér Árpád vagy Zalán Tibor. Képletesen mondva: Justitia mérlege itt nincs – s a folyóirat szerepe miatt nem is lehet – egyensúlyban, a vajdasági serpenyőben legalább egy hajszálnyival több alkotó található.
Vizualitásorientált világunkban lesz-e érzékelhető külalaki változás, illetve vannak-e tervek arra nézve, hogy interaktívabbá, hozzáférhetőbbé váljon a lap online felülete?
– Ideális feltételek között az anyagi lehetőségek nem korlátoznák egy folyóirat vizualitását, megjelenési formáját. A Híd markáns, könnyen felismerhető kül- és belalakot alakított ki az évek során, viszont az óvatos átgondolás még abban az esetben is szükségszerű, ha ezáltal egy többéves alakot kell átformálni. A jelenlegi kulturális keretek között pedig elengedhetetlen egy erős, a jelenségekre a nyomtatott verziónál gyorsabban, ámde hasonló alapossággal reagáló honlap. Mindkét kérdés anyagi vetületekkel bír, igyekezni fogunk megfelelő környezetet kialakítani mindkettőre.
A terveid szerint folytatódnak-e az elmúlt években megszokottá vált év végi konferenciák?
– Az év elején erre a kérdésre nehéz megalapozott és határozott választ adni – már ami a konferencia meglétét, nem pedig a szervezési szándékot illeti. A Híd konferenciái a folyóirat, és megkockáztatom: a résztvevők, a munkatársak és a szerzők számára egyaránt fontos események, ám pályázatfüggő rendezvényekről beszélve egyértelműen csupán annyit lehet mondani: szükség és igény van rájuk. A lehetséges témaspektrumban szerepel a folyóirat-kultúra sajátosságainak vizsgálata, a vajdasági képzőművészeti hagyomány és a Híd kapcsolata, de akár egyes kimagasló és a vajdasági magyar irodalmi kultúra szempontjából is jelentőséggel bíró életművek megtárgyalása is. Ezek a jelenlegi formájukban csupán óvatos ötletek, hiszen az újvidéki Híd folyóirathoz több tucat olyan életmű, tendencia és a mai szemmel is izgalmas kulturális jelenség kötődik, amely külön konferenciát érdemelne.
