(Blizanci prirode)
Hajtja Dél a felhőket az égről,
Mind behajtja Észak udvarába,
Északnál van egy szépséges leány,
Megkéri Dél, ámde Észak gőgös,
Két erős szél egymást megirigyli,
Dél és Észak féltékeny egymásra,
Minden vizük belerázkódtatják,
Rázkódtatják a császár kútjába;
Ottan ül a fiatal császárné,
Körülötte három fia játszik,
Jő anyjához oda legidősebb,
És imigyen adja ő tudtára:
„Vagyok, anyám, nap, ki keleten kel!”
Istent kérik a hegyi csobánok:
„Istenünk, add a napot keleten!”
Anyjához jő akkor a középső,
És imigyen adja ő tudtára:
„Vagyok, anyám, én fényes holdvilág.”
Istent kérik utazók az úton:
„Istenünk, adj fényes holdvilágot,
Lássuk ifjan járni a világot.”
Anyjához jő a legfiatalabb:
„Vagyok, anyám, én György-napi eső,
Permetezek, minek minden örül,
Legjobban a zöldellő legelők,
Legelőkön a fehér juhocskák.”
(Csorba Béla fordítása)
(Forrás: Alija Isaković: Srpske narodne pjesme iz Bosne i Hercegovine I., Svjetlost, Sarajevo, 1989)
