1919 januárjának közepén megjelent Pécsett Jovan Lalošević zombori ügyvéd, a Nemzeti Igazgatóság „minisztere”, s a szerb parancsnokságon bejelentette: Magyarország megszállt déli területei Baranyával együtt a szerb királysághoz tartoznak. A pécsi köztársaság vezetőinek ettől kezdve minden igyekezete arra irányult, hogy a szerb megszálló hatalom igényeinek megfelelően rendezkedjenek be: átvették a közigazgatás irányítását, igyekeztek biztosítani a zavartalan közellátást és a pénzforgalmat, gyűléseket szerveztek és lapokat jelentettek meg – egyszóval igyekeztek államként működtetni a birodalmukat. (Csak a termelés folyamatosságát nem sikerült biztosítaniuk, ami azután végzetesnek bizonyult.) Szűts Emil kutatásai azt bizonyították, hogy a Baranyai Szerb–Magyar Köztársaság területén megtartott különböző összejöveteleken „bebizonyosodott, hogy az annexiónak nincs szélesebb bázisa a munkások tömegeiben. A fehérterror elől védelmet nyújtó átmeneti megszállást nem keverték össze a Magyarországtól való végleges elszakadás kérdésével”.[1]
1919 augusztusának utolsó napjaiban a párizsi békekonferencia legfelsőbb tanácsa véglegesen megállapította a magyar-jugoszláv határokat, s ebben figyelmen kívül hagyta a baranyai területre irányuló szerb igényeket. A köztársaság vezetőit azonban úgy tűnik, ez nem zavarta, 1920. szeptember 22-én a szerb katonaság által támogatott városi közgyűlésen Pécs polgármesterévé Linder Bélát, a Károlyi-kormány volt hadügyminiszterét választották meg. A politikai életet Doktor Sándor és Hajdu Gyula tevékeny közreműködésével maga Linder Béla irányította, aki 1920. december 3-án az antanthoz intézett, csapnivaló magyarsággal megfogalmazott memorandumában így írt: „Mi igyekszünk itt létesíteni a mi kis köztársaságunkat, mint a jövő Magyarország kezdeményezését. […] Elkerülhetetlennek tartjuk a jelenlegi uralom bukását, és mi megkíséreljük a lehetőséget, hogy helyettesítsük egy demokratikus uralommal, mely képes az újjászervezésre, mely nemcsak az országra nézve fontos, hanem a szomszédos és érdekelt államokra nézve is.”[2] Ezekben a napokban Linder Béla támogatására megjelent Pécsett Lovászy Márton is, akinek a nevéhez egyféle „autonómia-koncepció” kidolgozása fűződött. 1921. április 18-án Pécs város közgyűlésén Linder Béla javaslatot terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy kérjék az antant-hatalmaktól a megszállás öt esztendővel történő meghosszabbítását. Majd néhány nappal később azt írta, hogy az ötéves megszállás nem megoldás, „rendezett közjogi állapotot kell teremteni, vagyis annexiót” [az SHS állam részéről]. Szándékának támogatója volt a Bécsben tartózkodó Károlyi Mihály is, aki a Bécsi Magyar Újságon keresztül a szerb-magyar „barátság” további ápolására biztatta egykori fegyvertársát, hiszen ezzel igen fontos érveket biztosítana a számára a cseh-magyar barátság építéséhez.
(Folytatjuk)
