Az önéletírás komoly, felelősségteljes műfaj, amelynek ki kell állnia a nyilvánosság bírálatát: ezért az ilyen művekben a szerzőnek a színtiszta igazat kell megírnia.
A zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2010-ben elindult Emlékezet c. sorozatának 15. köteteként 2022 áprilisában jelent meg Baráth László – klarinétművész, zenepedagógus, tanár, tárogatós – önéletírása, amelyben arra vállalkozott, hogy az olvasókkal megosztja a Baráth-család Szarajevóban töltött, csaknem 22 évnyi élményeit: a szépeket és a kevésbé szépeket is.
Baráth László 1970-ben került a balkáni Jeruzsálemként is emlegetett városba. Az 1945 és 1991 közötti szocialista Jugoszlávia nemzeti, vallási, nyelvi kavalkádjában is kiemelkedett Szarajevó, ahol a bosnyákok, szerbek és horvátok mellett számos más nemzeti kisebbség – köztük magyarok is – éltek. A nemzetek harmonikus együttélését mi sem szemlélteti jobban, mint az, hogy a három nagy világvallás szentélyei egymáshoz kőhajításnyira fekszenek.
Szarajevóban – az ismeretlen környezet és az eltérő mentalitású közeg ellenére – László a zeneakadémián, de a mindennapi életben is befogadó közösségre lelt, amely segítette érvényesülését és előrehaladását.
Baráthék sikeresen beilleszkedtek, ezer szállal kötődtek, és fészket raktak a városban, amelynek fejlődésében minőségbeli változást hozott az 1984-es téli olimpia megrendezése. Az olimpiához kötődően életüket egy szerencsés véletlen is pozitívan befolyásolta.
Aztán 1991-ben minden megváltozott Jugoszláviában: a békét a háború váltotta fel, előbb Szlovéniában, majd Horvátországban is dörögni kezdtek a fegyverek. A háború szele Bosznia-Hercegovinát és Szarajevót sem kerülte el. Ahogy az ismert szarajevói rockbanda, a Zabranjeno pušenje dalolja Raja iz Sarajeva című, 1997-ben megjelent nótájában:
„Proljeće '92. vreli čelik raznese
Sve komšiluke i sve derneke
Kažu, sve dosada
Je laž i obmana
Zavjera ustaško-džihadska
Il upali foluška."
Harminc éve, 1992. április 5-én megkezdődött a város 1425 napig tartó ostroma, amelynek során 11 541 lakosa – köztük 1601 gyermek – vesztette életét.
Lászlónak a családját – feleségét, Emíliát és Gábor fiát – még időben sikerült kijuttatnia a városból. Ő azonban – zeneakadémiai kötelezettségeinek eleget téve – kitartott, bízván abban, hogy az őrület nem tarthat sokáig, és hogy itt – ismerve az embereket – nem lesz „valódi" háború. Ám lett... Az ostromlott városban eltöltött háborús „hétköznapok" az emberekből a legrosszabbat, vagy a legjobbat hozták ki: hősünknek része volt az emberek közötti gyűlölködésben, de szolidaritásban is.
Amikor már tarthatatlanná vált számára a további ottmaradás, kockázatos lépésre vállalkozott: kalandos és életveszélyes utazás végeredményeként sikerült megmenekülnie, és újra találkozhatott szeretteivel.
Szarajevóban számos vajdasági egyetemista tanult, legtöbben a zeneakadémián, az állatorvosi, a fogorvosi vagy az építészeti egyetemen. Közülük többen – ma már sikeres emberek – lehetőséget kaptak arra, hogy a kötetben közreadják szarajevói élményeiket, ezzel is színesítve a városról kialakult képet.
Baráth László önéletrajz ihletésű kötetét jó szívvel ajánlom azoknak, akik ismerik Szarajevót, de azoknak is, akik nem, de jártak már ott, és azoknak is, akik még csak tervezik a látogatást.
