Ádám István földműves szülők gyermeke, de sohasem élt tanyán, viszont kicsit talán mindig vágyott a naiv gyerekszemmel tán varázslatosnak tűnt világba. Igazából mégis felnőtt korában csodálkozott rá a szállások sajátos életére – jellemzően akkor, amikor az már igencsak fulladozott a történelmi és a gazdasági romlás burjánjában –, egy ideig abban a tévhitben ringatózva, hogy az valami „ősi” egzotikum, önálló gazdasági- és létforma, holott ezer szállal kötődött és kötődik a mezővárosias településhez, amelynek lakói egykor létrehozták, alakították és részben még ma is fenntartják. Ádám István nem néprajzkutató vagy kultúrantropológus, szociológiával aligha hiszem, hogy valaha is foglalkozott – a hetvenes évek végén a futaki mezőgazdasági középiskola diákjai nem kaptak ilyen irányú eligazgatást –, de jó megfigyelő, könnyen talál kapcsolatot embertársaival, meghallgatja az idősebbek sokszor tán oktalan csacskaságnak tűnő beszédét, és el is gondolkodik a hallottakon és a ki nem mondottakon egyaránt. Szereti a népét és a tájat, amely felnevelte, és most, nagyapa korú férfivá terebélyesedve és komolyodva, megpróbálja összegezni, megőrizni és közkinccsé tenni tapasztalatait. Ennek érdekében nem átall régi, dohos újságokban bogarászni, az interneten száz- meg kétszázéves katonai térképek adatait böngészni, névtani adattárakat is tanulmányozni, s ha kell, az ott találtakat pontosítani, kiegészíteni. Ádám István az egykori és mai temerini tanyákat és lakóikat „leltározva” voltaképpen honismereti kutatásokat folytat, helyi és egyúttal össztársadalmi, nemzeti értéket ment. Az emberek pedig hálásak, ha mások jó szándékkal kíváncsiak rájuk, hiszen a lelke mélyén mindenki érzi, hogy ő is egyszeri és megismételhetetlen szereplője a teremtett világnak, és sorsa a sok hasonló emberi sors között is érdemes a megörökítésre. Ádám István a Temerini Újságban hetente közli kutatási eredményeit, mindenkit felkeres, akiről feltételezi, hogy valami újat tud mondani egy-egy tanya életrajzáról, egykori lakóinak sorsáról. Az első kötet, mely Temerin keleti határrészének kettő híján százötven szállásával foglalkozik – s ebben a számban az egykori uradalmi majorságok („puszták”) nincsenek is benne, mert azokról, mint a tanyáktól lényegében eltérő gazdasági és szociológiai egységekről a szerző önálló kötetben kíván írni –, mintegy kettőszáz adatközlő alapján nyújt az olvasóknak sommázott ismereteket, helyszínrajzokkal, fényképekkel, térképekkel gazdagon ellátva. Külön erénye a könyvnek – és ezt igazán majd a helyi földrajzi nevek kutatói tudják méltányolni –, hogy Ádám „tájékozódási pontok” alcíme alatt összegyűjti és kiegészíti a határrészek, dűlők, (dűlőutak, vizek (árkok, barák), önálló istállók, kertek, gyümölcsösök és kutak mások által már feljegyzett, vagy az általa most regisztrált nevét, legfontosabb jellemzőit, földrajzi koordinátáit.
Temerin tanyavilága viszonylag későn alakult ki, az 1782-es első katonai felmérés alapján készült térkép még csupán a Jegricska északi partján tüntet fel szállásokat, tán jó, ha többet egy tucatnál. A robbanásszerű változásra majd’ száz évig kellett várni, az 1888-as tagosítás a korábbi felaprózott parcellák sokaságát összevonva lehetőséget nyújtott a korábbinál hatékonyabb gazdálkodáshoz, és mindezt a gabonakonjunktúra is felerősítette. Az ezt követő évtizedekben virágzik fel a település – ekkor válik meghatározóvá Temerinben a jellegzetes barokk népi építészet is –, és ezzel párhuzamosan alakul ki a nagyközséget sűrűn körülvevő tanyavilág. A fejlődést az első világháború akasztja meg, majd tovább késlelteti a királyi Jugoszlávia Vajdasággal szembeni diszkriminatív adópolitikája. Az igazi tőrdöfést azonban a második világháborút követő fizikai leszámolások, az agrárreform, a vagyonelkobzások, a kötelező beszolgáltatások, majd pedig az 1970-es évek tagosítása során véghezvitt tanyarombolások jelentették.
Egy-egy szállás életrajza a gazdasági-lakóhelyi egység megszületésétől a haláláig az egykor ott lakók sorsának alakulásától elválaszthatatlan. Ádám István könyve jó kalauzul szolgál ennek a felemelkedésével és bukásával, örömeivel és tragédiáival egyaránt kemény, huszadik századi paraszti világnak a jobb megismeréséhez.
Várjuk a könyv folytatását.
