Másutt így emlékezett tankönyv-írói munkásságára a szerző: „Muraköz és a Vendvidék legtöbb iskolájában hazafias buzgósággal már az első osztályban megkezdik tanítóink a magyar írás és olvasás tanítását, s tanítványaik tényleg meg is tanulnak magyarul írni és olvasni. S hogy a magyar írások és olvasáson kívül muraközi és vendvidéki tanulóink a magyar beszédben is könnyebben haladhassanak, ehhez a czélhoz a tanítók lelkesedése mellett egy porszemmel ABC-és, s olvasókönyveimmel én is hozzá óhajtok járulni. Ezek a körülmények és okok buzdítottak arra, hogy a muraköz és vendvidéki iskolák számára a mi viszonyaink tekintetbe vételével magyar ABC és olvasókönyveimet elkészítsem.”[1]
Margitai József az 1885-ben a Nagy-Kanizsán, Fischel Fülöp könyvnyomdájában megjelent 1880-as Horvát nyelvtan című munkája újabb kiadásának előszavában kiemelte, a hazánkban részint tömegesen, részint elszórtan élő horvátajkú honfitársainkkal való érintkezés megkönnyítésének szándéka, továbbá a „magyarosítás ügyének előmozdítása” késztették őt horvát nyelvtana megírására. Munkáját tehát elsősorban azon tanítóknak, jegyzőknek, lelkészeknek, megyei és állami tisztviselőknek ajánlja, akik horvát környezetben végzik napi teendőiket. „Könyvemnek azonban mások is hasznát vehetik – folytatta beköszönő sorait a szerző. – A szomszédság, a politikai viszonyok, a kereskedelem és egyéb körülmények szükségessé teszik, hogy Horvát-Szlavonországokban lakó testvéreivel, valamint a boszniaiakkal, herczegovinaiakkal, szerbekkel, a tengermellékiekkel, [vagyis] dél-szláv szomszédaival érintkezzék a magyar hivatalnok, kereskedő, utazó, katona, sat. Ajánlom tehát munkámat a most említetteknek is!”[2] Könyvéhez írt Bevezetés című fejezetében a délszláv népek nyelvrokonsági viszonyait és kapcsolatait Margitai József így foglalta össze: a Fekete és az Adriai tenger között élő népek – a horvát-szlavónok, a volt határőrvidékiek, a dalmátok, az egész tengermellék, a szirmiaiak, a boszniaiak, a hercegovinaiak, montenegróiak, szerbek, „eltekintve a különféle tájszólásoktól”, egy nyelvet beszélnek. „E nyelvet különféleképp nevezték: szerbnek, horvátnak, illyrnek, szerb-horvátnak, dél-szlávnak sat. Mivel azonban a horvátok – összehasonlítván irodalmukat, tanintézeteiket a többivel – műveltségük által kiválnak, jelenleg az említett helyeken együtt élő szláv népek nyelvét (a szerbekét kivéve) horvát nyelvnek nevezik. A szerbek nyelve majdnem ugyanaz, mely a horvátoké. Amazok a valláskülönbség miatt megtartották régi írásmódjukat, a cyrillt, s ezáltal megkülönböztették magukat a latin betűket használó szláv népektől, és nyelvüket szerbnek nevezték el.”[3] Az áthidalhatatlannak tetsző, felettébb zavaros délszláv politikai törekvések mindennapi háborúiban Margitai József Horvát nyelvtanával a magyar emberek életét, kapcsolattartási törekvéseit igyekezett megkönnyíteni. A jeles tanár tankönyvével szelet vetett, és vihart aratott, egyszerre érte támadás Margitai József tanári-nevelői munkáját, tudósi ténykedését, a csáktornyai Tanítóképző Intézet létrehozását és működését, miközben Zágrábban a magyar kormány magyarosítási törekvéseit kárhoztatták.
„Ha én rózsafa volnék”
A dalok megteszik kötelességüket a kedélyben
Az ÁBC-s könyve és a nyelvtana után 1896-ban Budapesten a Nevelés- és Közoktatásügyi Minisztérium kiadásában jelent meg Margitai József Vezérkönyv a magyar írás és olvasás tanításához a horvát- és vendajkú iskolákban című tankönyve. Munkája bevezetőjében a szerző rámutatott: a gyerekeknél a beszéd- és értelem-gyakorlatok után az írás-olvasás a legsikeresebb eszköz a magyar nyelv megtanulására. A sikerhez azonban a tanító lelkesedésén kívül még megfelelő tankönyvre is szükség van, ám eddig muraközi és vendvidéki iskolák ily tankönyveknek híján voltak. „A nem magyarajkú tanulóknak az olvasás-tanulásnál nemcsak új fogalmakat kell szereznie, hanem új, reá nézve idegen szavakat is meg kell tanulnia. Ennélfogva a magyar iskolák számára írott ABC és olvasókönyvek nem alkalmasak a nem magyarajkú iskolák czéljaira, mert tartalmuk és nagy terjedelmük miatt nem dolgozhatók fel sikeresen.”[4] Könyvében a szerző háromszáznál is több olyan szót talált és alkalmazott, melyek horvát és a magyar nyelvben közel azonos, vagy hasonló hangzásúak: kocsis–kočiš, kovács–kovač, melyek nyomán megállapította: „talán egyetlen nemzetiségi nyelvnek sincs annyi, a magyarral egyenlő, vagy hasonló hangzású szava, mint a muraközi horvát és vendvidéki vend nyelvnek.”[5] Az olvasmányok és versikék kiválasztásánál igyekezett a gyermeki világ határain belül maradni, a gyermeki felfogása és gondolkodása körén belül kereste a horvát szavak magyar megfelelőjét. A beszéd- és értelem-gyakorlatokat gazdag szótár – rečnik zárja. „Erős reményem, hogy a siker nem fog elmaradni, ha a tanító a magyar beszéd- és értelem-gyakorlatokkal kezdi a tanítást, s ha egyébként is a könyvemben előforduló olvasmányokat a magyar nyelv tanításának szempontjából helyesen feldolgozza. Ebbéli reményemet táplálja a muraközi és vendvidéki tanítóknak példás hazaszeretetéből kifolyó ismert lelkesedése” – írta tankönyve bevezetőjében Margitai József.[6]
S mintha a szerző mit sem veszítene alkotói lendületéből, két évvel később, 1898-ban megjelentette a mintegy 40 éneket tartalmazó Gyermek-dalok a népiskolák számára című munkáját is. Az énekgyűjtemény összeállítására az általa vezetett magyar nyelvi póttanfolyam hallgatói ösztönözték és kérték fel. Oktató munkája során hamar rádöbbent az ének és a zene tudatformáló, ezen túlmenően nemzeti nevelő erejére. Tapasztalnia kellett, hogy a magyar dal a zsenge gyermek-kebelben oly húrokat penget meg, melyeket a magyar beszéd talán érintetlenül hagy, „a magyarul érzés húrjait. Mert a Magyarországban lakó embernek nem csupán beszélni, hanem főleg éreznie kell magyarul.”[7] Célja tehát a magyar gyermek- és népdalok tanításával a magyar élet és a magyar történelem könnyebb megértésének az elősegítése volt. „A dalok majd megteszik kötelességüket a nem magyar kedélyben! Csáktornya, 1884. január 1.” – fejezte be a szerző az énekes füzethez írt pedagógiai alapvetésű bevezetőjét.[8] A magyar gyermekdalok sorában az első helyen szerepelt a Szeretnék szántani című népdal, majd utána következtek a Ha én rózsafa volnék, az Alkonyodik már a nap című népdalok, melyeket a korabeli magyar énekes könyvekből átvett A kis lovag, a Milyen leszek én és a Kis honvéd dala követett, de helyet kapott a gyermekdalok sorában Petőfi Sándor Itt van az ősz és a Szülőföldemen című versének énekelt változata is. Természetesen nem maradhatott ki a füzetből az Erkel Ferenc által megzenésített Himnusz, és az Egressy Béni által megzenésített Szózat sem. A Gyermek-dalok a népiskolák számára című kiadvány 40. éneke Margitai József Indulója volt, melynek utolsó versszaka szerint:
Szegény hazám, szenved sokat,
Ám nem csügged el,
Szebb jövőtől éled a kebel.
Él még a magyar, áll Buda még,
Boldog lészen a magyar nép,
A magyar nép![9]
Az énekes könyvéhez írt bevezetőjében Margitai József nem feledte el megköszönni Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő úr segítségét, „ki az én hazafias irodalmi törekvéseimet hivatalos és társadalmi keretben egyaránt legnagyobb odaadással támogatta”.[10]
Muraközi horvát nyelvtana, olvasó- és énekes-könyve után 1901-ben Margitai József kedvenc nyomdai műhelyében, a Muraköz című lap nyomdai megmunkálását is elvégző Nagy-Kanizsa-i Fischel Fülöp könyvkiadónál megjelent vaskos Magyar–horvát és horvát–magyar zsebszótára is. A Magyarország déli területein részint tömegesen, részint elszórtan élő horvát ajkú lakossággal történő mindennapi érintkezés megkönnyítésére, és a magyar nyelv tanítása ügyének előmozdítása ösztönözték őt arra, hogy még 1887-ben hozzálásson a magyar–horvát szótár megírásához. „Nem volt könnyű feladat egy ily általános czél szolgálatában álló könyvet megírni – fogalmazta meg olvasóihoz szóló üzenetét a szerző a kötet előszavában –, mert ahány horvátajkú vidék van hazánkban, annyiféle a tájnyelv. A Horvátországban használat irodalmi nyelv nem felelt meg a céljainak, mert az ott használt legtöbb szót a Muraköz és a Vendvidék horvátajkú népe nem értette meg, írásmódját sem ismerte. „Egy olyan tájnyelvet kellett tehát választanom, amelyet a nép általánosabban beszél és használ. Ez a tájnyelv a régi irodalmi horvát nyelv, melyek főleg Muraközben mai nap is az ő régi alakjában használ a nép.” A magyarországi horvát ajkú nép egyre határozottabban a tudatára ébredt annak, hogy a magyar nyelv ismerésére napról-napra nagyobb szüksége van. Emellett mindazoknak „a hazafias czélok szolgálatában álló egyéneknek, akik a néppel hivataluknál, vagy egyéb foglalkozásuknál fogva mindennap érintkeznek, ha sikert akarnak elérni a nem magyar ajkú nép érzelmeinek elhódításában, a nép nyelvét nem szabad ignorálniuk, sőt, törekedniük kell arra, hogy képesek legyenek magukat a néppel az ő nyelvén megértetni.
(Folytatjuk)
[1] Margitai József: Bevezetés; In: Vezérkönyv a magyar írás és olvasás tanításához a horvát- és vendajkú iskolákban. Írta Margitai József állami tanítóképző-intézeti igazgató. Kiadja a Nevelés- és Közoktatásügyi m. kir. Ministerium; Budapest – Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Könyvnyomda, 1896. 4–5 p.
[2] Előszó; In: Horvát nyelvtan. Tankönyvül és magánhasználatra. Írta Margitai József állami tanítóképezdei rendes tanár; Nagy-Kanizsa – Kiadja Fischel Fülöp, 1885. I–II. p.
[3] Bevezetés; In: Horvát nyelvtan; I. m. 2–3. p.
[4] Margitai József: Bevezetés; In: Vezérkönyv a magyar írás és olvasás tanításához a horvát- és vendajkú iskolákban. Írta Margitai József állami tanítóképző-intézeti igazgató. Kiadja a Nevelés- és Közoktatásügyi m. kir. Ministerium; Budapest – Magyar Királyi Tud.-Egyetemi Könyvnyomda, 1896. 4. p.
[5] U. o. 5. p.
[6] U. o. 8. p.
[7] Margitai József: Előszó és még valami; In: Gyermek-dalok a népiskolák számára. Összegyűjtötte Margitai József. Kiadja a Nevelés- és Közoktatásügyi m. kir. Ministerium; Budapest, 1898. 3. p.
[8] U. o. 6. p.
[9] Margitai József: Gyermek-dalok a népiskolák számára. Összegyűjtötte Margitai József. Kiadja a Nevelés- és Közoktatásügyi m. kir. Ministerium; Budapest, 1898. 32. p.
[10] Margitai József: Előszó és még valami; I. m. 10. p.
