Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Plohl Krisztina, a Pannon TV riportere, sok éven át rendszeresen kiküldetésben volt nálunk, Nyugat-Bácskában. Tudósított az eseményeinkről, mint ahogy tettem ezt jómagam is, csak más fórumon. Hasonszőrűek lévén hamar összebarátkoztunk, és a szakmai témák mellett előkerültek a személyes történetek. Szeretem, ahogy Kriszta mesél. Ezt az élményt kívánom megosztani a kedves Olvasóval, azzal, hogy receptjeivel együtt „meghívtam” őt a rovatba. Még szép, hogy jól is főz, és mindig van egy-egy sztorija az ételekhez…! Én most csak „hátradőlök”, és önökkel együtt élvezem, „hallgatom”, olvasom:
– A családunkban mindenki szeret enni, és majdnem mindenki főzni is. Az étel elkészítése maga a gondoskodás, a szeretet kifejezése. Egy ételhez megannyi hangulat, történet kötődik, és főztjük által a készítők elültetnek bennünk egy emlékmagot, ami életünk során újra és újra eszünkbe juttat egy érzést, hangulatot, történetet és a szeretve levés esszenciáját. Sokat gondolkodtam, hogy az Ennival(l)ó rovatba milyen recepteket küldjek, miután Timi barátnőm felkért. Anno vezettem egy online naplót, amelybe többek között recepteket is megírtam némi történetmeséléssel. Végül anyai dédnagyanyámhoz köthető két nagyon egyszerű receptet választottam, amelyek közül a főétel most tavasszal igazán aktuális, hiszen zöldell a friss saláta a kiskertekben. A rántásos kanalasról, avagy nokedliről akárkinek meséltem ezidáig, nem ismerték, tojásos nokedli az elterjedtebb. A dédim receptjei közül ez az, amely nálam előkelő helyen szerepel. A rántásos kanalas önmagában nem egy nagy szám. De salátával, méghozzá snidlingessel... A tálaláshoz használt tányér pedig szintén a régmúlt időket idézi meg, a dédi kapta egy szomszéd családtól, ugyanis ők kiköltöztek Németországba, hogy megakadályozzák a lányuk esküvőjét egy montenegrói származású férfival. Ez a tányér még egy munkatábort is átvészelt, a nagyanyám a palacsintákat szokta rajta tálalni... Nagyon szeretem, ha egy tárgynak van története. Manapság annyi mindent összevásárolunk és eldobunk, hogy mire a mi unokáink, dédunokáink felnőnek, nem lesz egy tárgy sem, amelyhez emlékeket vagy történeteket kapcsolhatnánk... De kanyarodjunk csak vissza a receptekhez. Szóval, a kanalast érzésre kell csinálni, soha nem mértük a hozzávalókat, de interneten bizonyára rengeteget találhatunk. A lényeg, hogy összekeverünk tojást, vizet, sót, lisztet, lágy, ragadós tésztává. Kanállal forró vízbe szaggatjuk, és kifőzzük. Zsírban lisztet pirítunk szép barnára, és megsózzuk. A kanalasokat leszűrjük, és a pirított liszthez keverjük. A salátára só, cukor, ecet, apróra vágott snidling kerül, ízlés szerint.
A desszertnek is története van, mely A csiga, amely körbeutazta a világot címet kapta. Természetesen nem egy fantasztikus teljesítményű állatról van szó, hanem a Ferdinánd tekercsről, amit a család csak csigakalácsnak nevez, és gyerekkorom óta nagy kedvencem. Szóval a Ferdinánd nevű csigát három nővér is sütögette Feketicsen (Bácsfeketehegyen), de jött a háború, és az édességsütés abbamaradt. A három nővér három országban telepedett le. Mari, a legidősebb, Németországban, Lízi, a középső, itt maradt Vajdaságban, Bajsán, Katus, a legfiatalabb, pedig Amerikában lelt otthonra. Mari és Lízi többször találkoztak, jobban tartották a kapcsolatot. Katus pedig csomagokat küldött Amerikából, melyek tartalmából mára egy csillagos kiskanál és egy kis papír púderdoboz maradt meg. Mari és Lízi egyik találkozásuk alkalmával tanakodni kezdtek, hogy vajon hogyan is sütötték ők a Ferdinánd tekercset Feketicsen, de sehogyan sem tudtak visszaemlékezni rá. Ekkor Mari írt Katusnak, aki még emlékezett, és elküldte a receptet Németországba, majd onnan a recept visszatért hozzánk is.
Íme a három nővér receptje:
Ferdinánd tekercs
Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 4 tojás, 1 élesztő, egy kis langyos tej, 1 ek. cukor, csipet só; a töltelékhez: 12 dkg vaj, 2 ek. cukor; az öntethez: 2,5 dl tej, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor.
Elkészítése: A tészta hozzávalóiból könnyen nyújtható tésztát gyúrunk, majd kelni hagyjuk, amíg elkészül a töltelék, amelyhez a puha vajat és a cukrot habosra keverjük. A tésztát kb. 1,5 cm vastagságúra kinyújtjuk, rákenjük a tölteléket, feltekerjük, és kb. 2 ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A tepsit kikenjük, vagy kibéleljük sütőpapírral, és a csigákat jó nagy távolságra tesszük egymástól, mert nagyon megkelnek sülés közben. Miközben sülnek, elkészítjük az öntetet: a tejet a cukrot és a vaníliás cukrot összeforraljuk, majd a frissen kisült csigák tetejére locsoljuk.
Én langyosan, frissen szeretem a legjobban...
