A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 30 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
Nemrég találkoztam egy régi kolléganőmmel, akit már évek óta nem láttam. A szia után elmaradt az ilyenkor szokásos „hogy vagy, mi újság nálad?”, hanem azonnal rám kérdezett:
– Meddig szorongatnak engem még a karmám karmai?
Ezzel azonnal rám is zúdította a véget nem érő kérdéseit, és mint mindig, most is teljesen lemerítette volna az energiámat, ha hagyom. Szusszanni sem lehetett tőle soha, mert csak úgy ostromolt a kérdéseivel. Az energiavámpír egyik változata ő. Van, aki támadással indít, s az áldozat fél, védekezik, de van olyan is, aki addig fojtogat valamilyen információ kicsikarásával, amíg az alanyt teljesen lefárasztja. De miért, de hogyan, de ő ezt olvasta, de hogy is van amikor, de, de, de, csak még ezt mondd meg... Nem állítom, hogy ő ezt gonoszságból teszi, szerintem ő nincs is tisztában ezekkel a dolgokkal, csak azt érzi, hogy feltöltődött, jól van, s észre sem veszi, hogy mit tett a másikkal. Mindezt tekintetbe véve, ezennel nem bocsátkozom nagyon mély és hosszú okfejtésekbe a karmáról, sőt bele sem kezdek, hanem inkább megkérdezem tőle:
– Miben nyilvánul meg ez a szorongatás, bántalmazás, mibe szúr bele a karma karma?
– Nemsokára nyugdíjba vonulok, teljesen egyedül leszek, a gyerekek kint vannak külföldön, a férjem, tudod, elhagyott, elvesztettem a lakásomat, s anyukám házában éldegélek, ha ezt életnek lehet nevezni. Barátaim sincsenek, eljöhetnél te is néha hozzám. Nagyon igazságtalan az élet, miért van az, hogy pont velem igazságtalan, aki mindig áldozat voltam, de senkinek sem ártottam? Tele vagyok keserűséggel...
– Biztosan nem ártottál senkinek? – kérdeztem rá félig viccesen, mert nem akartam megsérteni. S ekkor bizonygatni kezdte, hogy ő soha, senkinek sem ártott, ártatlanabb a ma született báránynál... Én viszont elmerengtem az ő bűnein, amelyekről nekem tudomásom van. Annak idején ketten dolgoztunk az üzletben, kettőnknek kellett a rendet is tartani benne. Ő viszont kihúzta magát, vagy úgy végezte azt el, hogy abban nem volt köszönet. Volt egy házaspár, akikkel barátkoztam, ő viszont mindenféle rosszat mesélt róluk, mert a házaspár esténként énekesként lépett fel egy étteremben, ez a kolléganőm pedig pont az étterem mellett lakott. Azelőtt ő is barátkozott velük, a férjén keresztül, de ahogyan elkezdtek énekelni az étteremben, ezért megharagudott rájuk. Pedig éjszakánként előtte is, utána is hangos volt a zene, bárki is énekelt ott. Egy régi kollégának ő kellett hogy legyen a tanúja egy munkaügyi perben, annyit kellett volna csupán tanúskodnia, hogy ez a munkás ott dolgozott az üzletben abban az időben, amikor a munkaadó feketén dolgoztatta. Nem tette meg, pedig már nem zsarolhatták volna a régi munkaadók, hiszen már nem dolgozott náluk. Kérdem én, hogy akar valaki barátokat szerezni, amikor így viselkedik velük? Hogy akar igazságot a bíróságon, amikor ő egy igaz kijelentést, egy legegyszerűbb tanúskodást nem vállalt, s ezzel olyan kárt okozott a volt kollégának, hogy az ezzel rengeteg pénzt veszített. Amikor pedig ő pereskedett a lakásáért, akkor viszont szerinte nem volt joguk onnan kitenni őt, pedig állítólag utálta a lakást az étterem szomszédsága miatt, mégis hisztériázott, lefeküdt a földre, belekapaszkodott a bútorba, s kijelentette, hogy nem megy ki, amikor már a rendőrök jöttek kitenni őt a lakásból. Tehát soha fel sem merült benne, s nem is fog, hogy miatta mit is veszített valaki a bíróságon azzal, hogy ő megtagadott egy igaz tanúvallomást, és lehet, hogy a karma más lett volna az ő lakásügyében is, ha akkor ő tisztességesen jár el. A férjének a munkája mellett volt egy maszek fényképészüzlete is, melyben a fő munkát egy alkalmazott vitte. Mivel hölgy volt, s adott a kinézésére, az én kolléganőm viszont nem sokat, így egyszer csak eltökélte, hogy féltékeny lesz. Elkezdte zaklatni a férjét, hogy mondjon fel a lánynak. Amikor a férj ezt nem tette meg, és hiába magyarázta, hogy a legjobb elképzelhető munkaerő ez a lány, s nincs köztük a munkán kívül más viszony, az én drága, ártatlan kolléganőm választás elé állította a férjét, hogy vagy ő, vagy a munkáslány. A férj a munkáslányt választotta, pedig nem volt a szeretője sem akkor, és azóta sem az. Nem sok idő telt el a válástól, a kolléganőm is munka nélkül maradt. Hiába, a karma karma tudja, hol kell valakit megkaparintani. Nos, amikor így végiggondoltam, hogy kinek is van igaza, neki vagy a karmának, akkorra épp tartott egy kis szusszanást a kolléganő a monológjában, amit nem is hallgattam.
– Tudod mit – szólaltam meg gyorsan, amíg nem kezd egy újabb hosszú beszédbe –, add ide a telefonszámodat, vannak módszerek, amelyekkel enyhíteni lehet a karmán, majd megüzenem neked, s ha érdekel valamelyik módszer, akkor majd megbeszéljük.
– Jó, de tudod, ne kérj tőlem pénzt, s ne sok mindent kelljen tennem – állt rá. Hamar búcsúztam is tőle. Nem fogok neki jelentkezni, mert ismerem annyira, hogy tudjam, nem is akar változtatni sem önmagán, sem a karmáján, csak sajnáltatni akarja magát. Egy kis önvizsgálat senkinek sem árt, az ő számára pedig kimondottan hasznos lenne az. De ha meg mertem volna ezt neki mondani, rám haragudott volna, s akkor sem változtatott volna semmit a viselkedésén. Hát az ilyen embert sajnos a karma karma mind erősebben szorongatja.
