„A zenét nem érteni, hanem élvezni, érezni kell!”, vallja Szentpéteri Csilla Príma Primissima-díjas zongoraművész és zeneszerző. A szomszédos Magyarország egyik legismertebb művésze komolyzenei pályafutása alatt körbeutazta a világot, ám 2000-ben egy új egyedi hangzásvilágot hozott létre. Hidat épített a komolyzene és a könnyűzene közé, melynek kiemelkedő képviselőjeként az osztrák sajtó a Crossover Királynője címet ajándékozta neki. A kiváló előadóművészt képessége mellett, a kreatív szellemiség jellemzi, hiszen kivételes módon hangolja össze a régi korok zenéjét a modern hangstúdiók világával. Saját szerzeményeiben és átdolgozásaiban a klasszikusok eleganciája találkozik a latin zenék vérpezsdítő ritmusával, a dzsessz játékosságával, a rock elementáris erejével és a filmzenék monumentalitásával. A kritikusok szerint a haja szála is porzik a dinamizmustól, zenéi pozitív életörömet, mediterrán életigenlést közvetítenek, koncertjei pedig páratlan energiát árasztanak. Tíz évvel ezelőtt zenei előadásai komplex audiovizuális látványvilággá fejlődtek ki, melyekben zenére megkomponált kisfilmek villannak fel. Stílusa egyszerre klasszikus és progresszív, magas színvonalú és szórakoztató, egyedi és egyetemes, elegáns és formabontó. Május 23-án mi is részesei lehetünk ennek a zenei csemegének, melyet a művésznő és zenekara hoz el a Szabadkai Zsinagógába.
Ki volt Szentpéteri Csilla kisgyermekként? Miről álmodott a lány?
– Makón láttam meg a napvilágot, 14 éves koromig éltem ebben a Maros-parti kisvárosban, és a mai napig rendszeresen hazajárok édesapámhoz, gyerekkori barátaimhoz. Ilyenkor bringára pattanok, és első utam a kedvenc folyómhoz vezet. Kiskoromban úgy gondoltam, hogy felfedező leszek, óceánokat szelek át majd a vitorlásommal, ehhez képest édesanyám ezt az ábrándozó, lázadó vadcsikót odaragasztotta a zongorához, amivel eléggé korlátozta a mozgásigényemet. B opcióként versenyúszással is foglalkoztam hosszú évekig, aztán egy súlyos baleset véget vetett ennek a szerelemnek, így maradt a zongora. Nem mondom, hogy az első években rajongtam volna ezért, így kialakítottam egy saját fantáziabirodalmat, és oda utaztam el gyakorlás közben, mindig más-más képi világot kivetítve magam elé. Akkor kezdtem el látni a zenét.
Öt ország ösztöndíját tudhatta magáénak tanulmányai folyamán. Mikor tudatosult önben, hogy a zene lesz az élete? Hogyan kezdődött ez az örök barátság?
– Folyamatosan megnyertem a zenei versenyeket, azt mondták, hogy ebből a lányból művész lesz. Gyűltek az aranyérmek, az ezüstöt át se akartam venni, így egy idő után egyértelmű lett számomra, hogy ez az utam. A szegedi konzervatóriumban már nem volt kérdés, hogy csak a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia jöhet szóba, máshova nem megyek. Summa cum laude végeztem, majd jöttek a külföldi ösztöndíjak, végül mesterdiploma Rómában, a Santa Cecilia Zeneakadémián.
Aztán az ezredforduló idején jött az újabb mérföldkő, létrehozott egy egyedi, új stílust, melyben a klasszikus zenei témákat ötvözi a dzsessz, blues, latin műfajokkal. Saját Zongorabolygót épített fel, majd zenekart alapított. Hogyan jött a váltás a klasszikus zenei pályáról? Talán hiányzott valami, valami plusz?
– Igazából nem váltottam, hanem kitágítottam a zenei érdeklődésemet. Megismertem a férjemet, aki rengeteg ízes zenét mutatott meg nekem a randevúink során, így szerettem bele Mark Knopfler, Sting, Santana, Sade, Norah Jones zenéibe. Ekkor jött a nagy kérdés, hogy tudnám én ezeket a zenei világokat egy nagy gömbbé formálni, valami újat kitalálni, ahol a régi klasszikus értékek találkoznak a mai műfajokkal? 2000-ben jelent meg az első nagylemezem, azóta 7 újabb született, így mára már csaknem 150 átiratom van és 50 saját szerzeményem.
Hogyan születnek az átiratok, hogyan alakul át Vivaldi, Liszt, Chopin és társaik?
– Az elmúlt 20 évben szinte minden zeneszerző életrajzát elolvastam, megismerve mindennapjaikat, szokásaikat, mikor keltek, mit ettek-ittak, hogyan alkottak, kit szerettek. Eljátszom a gondolattal, hogyha ma itt élnének közöttünk, vajon milyen zenét írnának. S mivel nem jön válasz, így bevonulok az én alkotóműhelyembe, és elkezdem az átalakítást. Komoly számítógépes zenei programokkal és olyan hangszerekkel dolgozom, amelyekben minden hangszer és hangszín megtalálható, így fel tudom játszani a dobritmusokat, a gitár, szaxofon, dzsessztrombita szólókat, aztán jön a zenekarom, és megvalósítjuk az elképzeléseimet. Vivaldi, Mozart lehet, hogy rockgitáros lenne, Liszt, Paganini imádná a latin stílust, Chopin pedig kosztümös filmekhez írna zenét.
2003 óta saját szerzeményeivel zeneszerzőként is alkot. Van kedvenc? Olyan, amire büszkén és bátran azt mondhatja, hogy igen, ő a másik gyermekem, amit én alkottam?
– Az első saját szerzeményem a Legenda volt, amely rögtön óriási karriert futott be, Dél-Koreában egy novellás sorozatnak a főcímdala lett. Nekem mind a saját gyermekem, épp ezért nehéz a repertoárt összeállítani, mert melyiket hagyjam otthon? Sirály, Gringo, Azúrkék, Sirocco, Üveghajó, És a 8. napon. Mindnek története van, igaz is, fiktív is.
Nem véletlenül mondtam az imént, hogy a másik gyermeke, hiszen van egy felnőtt fia. A családja miként tudja támogatni és motiválni munkájában?
– A legnagyobb örömforrás az életemben Kristóf. Örök optimista, kiegyensúlyozott, melegszívű, rendkívül empatikus lélek. Nincs számomra fenségesebb érzés, mint az anyaság. Sose voltam fáradt mellette, mintha érezte volna, hogy nekem az alkotáshoz, koncertezéshez pihennem kell éjszaka, így az első perctől kezdve átaludta az éjszakát, s délutánonként is 3 órákat. Sose sírt, végtelen türelmes volt és örökké mosolygott, dúdolt. Amikor új mű születik, ő az első, aki meghallgatja és kiváló ízléssel véleményezi. Csaba, a férjem fantasztikus fotóművész, grafikus, színpadi látványtervező, vizualizáció készítő, így ő azzal segítette a pályámat, hogy a komplett brandet megtervezte, ahogyan a turnék színpadi külalakját is, a zenére komponált varázslatos filmeket, az óriásplakátokat, lemezborítókat.
Akkor ez egy igazi családi utazás is egyben az élet tengerén, így nem is csoda, hogy önt a munkaszeretet jellemzi, de mikor pihen? Van olyan elfoglaltság, ami úgy igazán el tudja lazítani?
– Nagyon kevés időm van pihenni, munkamániás vagyok, nehezen szakadok ki az alkotásból, a turnék, interjúk, gyakorlás, család folyamatos elfoglaltságot jelent, de én ezt imádom. Ha van egy kis időm, akkor a balatoni vitorlázás, az autóvezetés, a Velencei-tó körüli bringázás és az aktív nagy utazások, felfedezések adják az abszolút kikapcsolódást.
Hamarosan a vajdasági közönség is élvezheti az ön és zenésztársai örömkoncertjét, hiszen a Szabadkai Zsinagógában lép majd fel.
– Nagyon várjuk a koncertet, igazi örömzenélés lesz, színes, lendületes, szenvedélyes műsorral. Fantasztikus zenésztársakkal érkezem, Kuzbelt Péter szaxofonon, Szabó Tamás szájharmonikán, Derzsi Zsolt gitáron, Hárs Viktor basszusgitáron fog muzsikálni, Kovács Norbert pedig a finom dobritmusokat adja. Vendégünk lesz Gájer Bálint énekes, a swing hercege, akit a nagyközönség a The Voice című tévéműsorból ismerhet.
Járt már ezen a vidéken?
– Nagyon sokszor jártam itt apukámmal és barátaimmal. Egyik nagy kedvencünk a Pétervári vár volt a pazar dunai kilátással, no meg a strand és a híres vásár. Voltunk a Nemzeti Színházban is. Nagy vágyam, hogy egyszer bemutassuk itt a varázslatos látványkoncertünket. A Püspöki palota és a főtér is pompás! Van egy nagyon édes történetem is, amit a koncerten hall majd a közönség, és úgy fognak kacagni, ahogy annak idején azok, akiknek elmeséltem. (nevet)
Egy kis játékra invitálnám a beszélgetés végén. Egy asszociációs mókára. Megkérném arra, hogy egy szóban, mondatban mondja el mi jut eszébe a következő szavakról?
* Zongora – keresztfám, „énbolygóm”
* Mozart – inkább Chopin
* Otthon – elvárások nélküli létezés
* Utazás – testi-lelki táplálék, ihletszerzés
* Íz – nagymama töltött káposztája
* Siker – ne szeress belé!
Nyitókép: Szentpéteri Csilla a fiával, Kristóffal
