2024. október 26., szombat
EZOTÉRIA

A kristályok hatása

Az indiai Védák bölcsessége szerint a kristályok lélekkel rendelkeznek. Amikor egy kristály elektromágneses mezője kapcsolatba kerül az emberrel, a meridiánokon, vagyis a test energiapályáin keresztül a csakrák azonnal működésbe lépnek. Egy kristály elektromágneses tere minden szintre kihat, mégis csak ott hatásos, ahol hasonló frekvenciát talál. Ezt a jelenséget rezonanciának hívjuk. Azon a ponton, amelyiken a kristály a testtel érintkezésbe lép, egyfajta visszhang keletkezik, ahol a test hasonló részecskéi harmonikusan tudnak együtt rezegni azzal a frekvenciával, amely a kristályokból kilép. A különféle kristályok olyan hangulatot és lelki állapotot adnak át nekünk, ami jellemző rájuk, így érzelmünkre, gondolatainkra, élethelyzetünkre vagy testi állapotunkra is pozitív hatást gyakorolnak.

Ez a hatás akkor a legerősebb, ha a kristály közvetlenül érintkezik a testtel, tehát karkötő vagy medál formájában, vagy tenyérben tartva, esetleg zsebben hordva, vagy párnánkba helyezve mindennap legalább fél órát. Ha ez nem kivitelezhető, akkor elegendő az is, ha csak a közelünkben van, vagyis az aurán belül, ami kb. egy méter. Hosszú távon hatásos az is, ha abban a szobában, irodában, esetleg autóban helyezzük el a kristályt, ahol sokat tartózkodunk. Ilyenkor a kristály hatással van azokra is, akik ugyanabban a térben tartózkodnak.

A kristályok tárolása, tisztítása

A kristályok szeretik a nyílt tárolást, a világos, de nem tűző nap által sütött helyeket. Ne zárjuk őket dobozba, szekrénybe.

A kristályok átadják nekünk az energiát, de ugyanúgy, mi is átadjuk a kristálynak a sajátunkat. Ezért szükséges a kristályokat tisztítani, mert tárolják a tőlünk átvett negatív energiákat is. Magukba szívhatják azt, ami a szobában történik, akár egy családi veszekedést, akár szomorú, beteg személyek szenvedését. Szennyeződhetnek az elektromágneses sugárzástól, vagy a geopátiás stressztől. Nagyon fontos, hogy ilyen esetekben alaposan meg kell tisztítani a kristályt, mert ennek hiányában a magába szívott és eltárolt negatív energia akaratunkon kívül is átvivődik reánk. Hetente egyszer tisztítsuk meg őket, betegség esetén pedig naponta.

Tisztíthatjuk őket reiki energiával vagy hideg csapvíz alá tartva. Sós vízben, szentelt vízben, sóban vagy gyógynövényfőzetben áztathatjuk 24 órán át. Ám csak azokat a kristályokat, amelyek nem érzékenyek a vízre! Lehet csalánlevél, cickafarkfű, kamilla gyógynövényfőzet. Lehetőleg üveg- vagy porcelántálban végezzük az áztatást. Műanyagot, fémet ne használjunk. Csengőkkel, hangtállal is tisztíthatunk. A csengőt vagy hangtálat néhány percig megszólaltatjuk a kristály fölött. Igen hatásos a füstölő égetése a kristály közelében úgy, hogy a füstöt a kristályra tereljük. Gyertyaláng fölött is néhányszor áthúzhatjuk, úgy, hogy a láng ne érje el. Ametisztet, hegyikristályt, parajdi sót, himalájai sót vagy halitot teszünk a tisztítandó kristály közelébe. Jó megoldás, ha a kristályunk tárolási helyén tartjuk ezeket a kristályokat.

A kristályok feltöltése

Tehetjük az előbb említett kristályok vagy sók közé kristályainkat feltöltés céljából is. Tisztítást és feltöltést egyaránt végezhetünk a következő módszerrel: fogjuk a markunkba a kristályt, koncentráljunk rá és képzeljük el, hogy minden káros rezgés szürke füstként távozik belőle, rezgése egyre harmonikusabbá válik. Addig tartson ez a folyamat, míg a távozó füstöt átlátszónak, tisztának nem látjuk képzeletben. Ezután jobb tenyerünkbe fogjuk, s szívünkhöz tesszük, majd kézfejünkre helyezzük a bal tenyerünket és a tiszta, feltétel nélküli szeretet mindent legyőző erejével töltsük fel a kristályt, amíg jólesik. Ez a módszer nemcsak a kristályra, hanem ránk is áldásos hatással van.

Feltölthetjük a kristályunkat a Nap energiájával is. Ne tegyük tűző napra, és elegendő néhány perc a feltöltésre. A Hold energiája is nagyon jó megoldás feltöltésre. Teliholdkor tegyük ki kristályainkat olyan helyre, ahol az éjszaka folyamán egy ideig rásüt a Hold. Legjobb ablakon kívül, de megfelel a belső párkány is.

Vízre, fényre, hőre érzékeny kristályok

A halit vízben oldódik, ezért még a levegőben lévő vízpára is hatással van rá. A sólámpa, sómécses alá tegyünk egy tányért, mert kárt okozhat a bútoron, amikor nedvesebb a levegő a szobában. A türkiz, azurit, krizokolla, sugilit porózus kövek. Vízben nem oldódnak, de áztatásuk nem ajánlott. A malachitot csak hideg vízzel szabad mosni. A lápisz lazuli az emberi izzadságra is érzékeny lehet. A felsorolt köveket vízzel való tisztítás után azonnal meg kell szárítani, nem szabad vízben hagyni őket.

A fényre érzékeny kristályok (ametiszt, türkiz, rózsakvarc, fluorit, lazurit) napsugárzás hatására kifakulhatnak. A hőre érzékeny kristályok (ametiszt, füstkvarc, turmalin, lazurit) hő hatására megváltoztathatják színüket. A kvarckristályok (hegyikristály, ametiszt, rózsakvarc, füstkvarc, citrin, karneol) erős és hirtelen hőmérséklet-változásra megrepedezhetnek.

(Folytatjuk)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás