A célom, hogy a legnagyobbak között tartsanak számon

A bicskei származású Gudics Máté gitáros-énekes neve ma már szinte mindenki számára ismerősen cseng, és nem véletlenül. Stílusa, őszinte előadásmódja és karcos hangja friss színt hozott a magyar zenei életbe, ami nemcsak a közönséget, hanem a szakmát is lenyűgözte. A kétgyermekes édesapa sok áldozatot hozott annak érdekében, hogy megnyerhesse a hosszú évek után visszatérő Megasztár hetedik évadát, amely egy új fejezetet nyitott a karrierjében. Nem mellesleg az énekes hangja a hétköznapokban is ott van sokak fülében, hiszen ő énekli a TV2 új, adrenalinnal teli, katonai stílusú sport-reality műsora, a Kiképzés főcímdalát.

Gudics Máté számára mindez csupán a kezdet. A valódi kaland most kezdődik: a reflektorfény már világít, a színpad készen áll, és az énekes minden erejével azon dolgozik, hogy saját dalai is meghódítsák a publikumot. Az interjú során beszélgetőtársunk egyebek mellett a Megasztárhoz vezető útjáról, a műsor kulisszatitkairól mesélt, valamint arról, hogyan változtatta meg életét a verseny. Emellett bepillantást nyújtott a jövőbeli terveibe, céljaiba és abba a zenei világba, amelyet most kezd el építeni saját dalai és zenei víziója segítségével.

Sokan ismernek a Megasztárból, de most úgy tűnik, egy új útra lépsz. Mesélj erről!

– Igen, hatalmas változás előtt állok. Már javában készül az első dalom, ami várhatóan márciusban debütál. Ez egy igazán nagy ívű, lírai, érzelmekkel teli dal, amelyhez egy különleges videóklip is készül. Nemrég a nyereményem részeként Los Angelesben is jártam, ahol egy teljesen más hangulatú, könnyedebb, nyárias slágert vettünk fel. A sztárok körében legnépszerűbb Paramount Recording Studios falai között egyébként most először rögzítettek magyar nyelvű dalt, ezzel hatalmas megtiszteltetés ért. E muzsika megjelenése is tavaszra várható, és már most alig várom, hogy a közönség is hallja. Közben persze az egész éves koncertprogramon is dolgozunk, szóval pörgés van bőven.

Mikor érezted először, hogy a zene lesz a te utad?

– Édesapám vendéglátós zenész volt, dobosként játszott különböző rendezvényeken. Második-harmadik osztályos diák lehettem, amikor elvitt magával egy esküvőre vagy bálba, amelyben muzsikáltak. Annyira lenyűgözött a hangulat, hogy ott, abban a pillanatban robbant be az élő zene iránti vágyam. Akkor döntöttem el, hogy gitározni szeretnék. A zeneiskola befejezése után két zenész öcsémmel megalapítottuk a családi rockzenekarunkat. Én voltam a gitáros, és én kerültem a mikrofon mögé is, teljesen véletlenül. Úgy tűnik, az élet akarta így. Az együttesünk később kibővült, de sajnos az idő múlásával feloszlott, viszont a testvéreim a mai napig ismert zenészek. A főiskola után egy régi barátom keresett meg, hogy csatlakozzak a vendéglátós triójukba énekesként. Tíz évig zenéltem velük különböző helyeken, és rengeteget tanultam a szakmáról. Nemcsak zeneileg fejlődtem, de szélesebb látóköröm lett a műfajok iránt is. Később csatlakoztam az Abrakazabra zenekarhoz, amely Magyarország egyik legsikeresebb parti együttese, így volt szerencsém vokalistaként énekelni mások mellett Demjén Ferencnek, Horváth Charlie-nak, Somló Tamásnak, Király Viktornak, de Radics Giginek is. Itt újra belekóstoltam a nagyszínpadi élménybe, és tudtam, hogy ezt akarom folytatni. Tavaly jelentkeztem a Mutasd a hangod! című műsorba, amelyben rengeteg biztatást kaptam. Ez pedig lendület adott, éreztem, most jött el az én időm. Innen vezetett az utam a Megasztárba.

Mennyiben volt más élmény a Megasztár színpadán énekelni? Éreztél valami teljesen mást ebben a közegben?

– Nagyon is. Bár volt már rutinom, a televíziós műsor teljesen új szintje volt a színpadi jelenlétnek, más kihívások elé állított. Nemcsak a dalt kellett jól előadni, a szöveget pontosan tudni, és mozgásban is természetesnek maradni, de még a kamerákhoz is alkalmazkodnom kellett. Hiába ültek nézők a stúdióban, a produkciómat elsősorban az otthon ülő publikumnak kellett közvetítenem. Tanulságos tapasztalatként éltem meg. Az élő adások előtt is olyan pörgés volt a háttérben, hogy egyszerűen nem maradt időm izgulni sem. Ha lírai dalt énekeltem, próbáltam lecsendesedni és ráhangolódni az érzelmekre, hogy hitelesen átadjam a dalt. Ha pörgősebb szám jött, akkor ugráltam a backstage-ben, hogy kellő energiával lépjek a színpadra, és a legjobb formámat hozzam.

Milyen érzés volt a zsűri értékeléseit hallgatni?

– Hálás vagyok minden visszajelzésért, legyen az pozitív vagy negatív, mert építő jellegűek voltak. A kritikák segítettek abban, hogy folyamatosan fejlődjek, és kilépjek a komfortzónámból. Sőt, sokszor éreztem én magam is, hogy valamin még dolgoznom kell, így egy-egy megjegyzés csak megerősített ebben. Arra koncentráltam, hogy minden adásban fejlődjek, valami újat mutassak olyan dalokkal, amik talán nem annyira jellemzőek rám.

Mikor érezted, hogy meglehet a győzelem?

– Amikor a döntőben záródalként Michael Bolton When a Man Loves a Woman című dalt énekeltem, a második sornál éreztem, illetve valami átvillant rajtam, hogy ez most megvan. A győztes pillanatok pedig elképesztőek voltak. Olyannyira, hogy az első húsz perc teljesen kiesett. Csak foszlányokra emlékszem a történésekből. Valójában a mai napig alig hiszem el, hogy tényleg megnyertem.

A győzelem után teljesen megváltozott az életed. Te magad is változtál? Hogyan kezeled a hirtelen jött sikert és hírnevet?

– Belül ugyanaz az ember maradtam. A legnagyobb boldogság, hogy végre azzal foglalkozhatok, amit mindig is szerettem volna – a zenével. Gyerekkorom óta erről álmodoztam, és most valóra vált. Persze voltak nehezebb időszakok, hullámvölgyek, de mára már felvettem a kesztyűt, és élvezem a munkát. A műsortól egyfajta belső nyugalmat szereztem, érzem, hogy jó úton járok. Rengeteg elismerést kapok a szakmából és a rajongóktól is, akik egyébként rendkívül kedvesek velem. A pozitív visszajelzések jó érzéssel, energiával töltenek fel, és hálás vagyok értük.

Mit tanácsolnál azoknak, akik zenei tehetségkutató műsorba készülnek?

– Nagyon fontos, hogy az ember alázattal álljon ehhez a szakmához. A zenei pálya nem könnyű, rengeteg munkát, gyakorlást és türelmet igényel, viszont senki ne hagyja, hogy egy kudarc elvegye a kedvét. Én is négy tehetségkutató műsorban próbálkoztam, mire végre sikerült elérnem a célom a Megasztárban, amely egyébként az idén is indul. Fiatalabb koromban talán még nem voltam elég érett, de most már tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Az akadályokat a fejlődés lehetőségeként kell felfogni, és nemcsak a nagy koncerten kell megmutatni a profizmusunkat, hanem akkor is, amikor kevesebb ember előtt szereplünk. És persze nem minden a saját vágyakról szól, hanem arról, hogy mit vár el a közönség. Az előadóművészet sokszor kompromisszumot követel. Nem mindig énekelhetünk csak olyan dalokat, amiket szeretünk, mert figyelnünk kell a közönség igényeire is. De ha valaki szenvedélyből csinálja, akkor ez nem teher, hanem kihívás számára. Én pontosan ezt szeretem benne.

Zeneileg milyen műfaj áll hozzád a legközelebb?

– Mindenevő vagyok. A jó zenét szeretem. Ha egy korszakot kellene kiemelnem, az a nyolcvanas évek lenne. Legyen szó diszkózenéről, rockról vagy metálról, ennek az időszaknak a zenéi különösen közel állnak hozzám. Persze nem ragadok le egyetlen stílusnál, szeretem a változatosságot. A szívemhez közel állnak olyan legendák, mint Demjén Ferenc, Charlie és Balázs Fecó. Gitárosként Steve Lukather nyűgöz le. Ő az, aki a gitározást egy új szintre emelte, és folyamatosan új impulzusokat ad.

Ha nem az éneklés lenne a fő hivatásod, milyen pályát választanál?

– Kipróbáltam magam az építőiparban és a logisztikában is. Tíz évig dolgoztam a vendéglátásban, voltam szakács, felszolgáló, sőt a feleségemmel saját éttermet is vezettünk. Éjt nappallá téve dolgoztunk. Reggelente ezermesterként megszereltem, amit kellett, aztán beálltam a konyhába szakácsként, este meg énekesként szórakoztattam a nagyérdeműt. Aztán jött a világjárvány, és veszteséges lett a vállalkozás, ezért tavaly úgy döntöttünk, megválunk tőle. Nem volt egyszerű az út idáig, de most érzem először igazán, hogy a helyemen vagyok, és eszem ágában sincs más hivatáson gondolkodni.

Milyen hobbid vagy szenvedélyed van?

– Nagyon szeretek horgászni. Már alig várom, hogy újra vízpartra mehessek, mert nekem ez az egyik legjobb módja a kikapcsolódásnak. A színpad izgalma után a természet csendje teljesen feltölt. Gyerekkorom óta űzöm ezt a hobbit, édesapám ismertetett meg vele, és azóta is imádom.

Ki is valójában Gudics Máté? Ha rád nézünk, egy vagány, belevaló férfit látunk, akinek elképesztő hangja van. Most mégis egy lírai dallal készülsz. Hogyan fér ez össze?

– Én egy zord külsővel rendelkező, mackó lelkű férfi vagyok, de belül egy érzelmes embernek tartom magam. Hiszem, hogy a zene lényege az érzelmek közvetítése, és ez csak akkor működik igazán, ha őszintén meg tudod élni őket. A zene valóban az érzelemről szól. Az igazi szépség akkor jön, ha őszintén kifejezzük azt, ami belül történik. A zenében nem a fényt, hanem a mélységet keresem.

Mit szeretnél elérni a következő tíz évben?

– Az álmom egy Aréna-koncert és az, hogy minél több albumot kiadhassak. Nagyon kitartó ember vagyok, és hiszek abban, hogy ha valaki elég keményen dolgozik, és nem adja fel az álmait, előbb-utóbb eléri a célját. Azt szeretném, ha az emberek egy igényes előadóként tekintenének rám, és ha a karrierem teljesen a koncertezésről szólna. Az a célom, hogy a legnagyobbak között tartsanak számon.