A lakosok életét évszázadok óta a város szomszédságában szunnyadó Etna határozza meg. Történelme során eddig kétszer tette a láva a földdel egyenlővé a várost. Az idők folyamán a cataniaiak megtanultak együtt élni a nagy testvérrel. A vulkáni hamu sok-sok éve ásványokban gazdag, termékeny talajt biztosít a város körüli szőlőültetvényeknek és olívaligeteknek, az izzó lávát pedig vízszintes terepre irányítják és építőanyagot darabolnak belőle. Ma már a vulkánra épül a környék idegenforgalma.
Ha nem lenne az Etna, Catania egy csendes szicíliai városka lenne, a második legnagyobb a szigeten. A város hangulatát a közelmúltig az határozta meg, hogy nem volt attraktív turistacélpont, így lényegében megmaradt igazi mediterrán jellege. Földrajzi fekvéséből adódóan viszont sok száz éve a kikötőjében találkozik az arab világ, a görög, a török és az olasz hajók armadája, melyek fedélzetén kereskedők, hittérítők, mesteremberek és életművészek érkeznek. Mindenki hoz valamit, és mindenki ott hagyja élete egy darabkáját. Ez teszi Cataniát annyira tarka és nyüzsgő várossá.
Háromezer éves kacskaringós utcái sokat tudnának mesélni szépről és kevésbé szépről. A város mai arculatát az 1669-es vulkánkitörés és a néhány évvel később pusztító földrengés után kapta. Épületei az akkor hódító barokk stílus jegyében épültek. Pontosabban annak egy jellegzetes, szicíliai változatában. A két-három emelet magas épületek szorosan egymás mellett állnak. Mindegyikükről lodzsa nyúlik az utcák fölé, a lodzsákra pedig ruhaszárító köteleket feszítenek ki. A frissen mosott ruhák illata elvegyül a szicíliai gasztronómia fokhagyma alapú remekműveivel, egy – megint csak jellegzetes szicíliai – egyveleget hozva létre. A városképet és -illatot néhány liget töri meg. Leghíresebb a város szülöttéről elnevezett Bellini-kertek.
Ebből a parkból a legszebb a kilátás a vulkánra, alatta pedig több kilométer hosszan kacskaringózik Catania fő- és bevásárlóutcája, melyet stílusosan Via Etnae-nak hívnak. Az utca elején van a Dóm tér, közepén a város jelképével, az Elefánt szökőkúttal. Liotru, a kiselefánt, egyetlen fekete lávatömbből készült, és hátán egy három méter magas obeliszket tart. Helyi szóbeszéd szerint a szobor még Krisztus születése előtt készült, és annak az elefántnak állít emléket, amely elűzött a környékről minden vadat, így téve lakhatóvá a leendő település helyét.
Sokkal valószínűbb viszont, hogy a XIII. században faragták, amikor Szicília királya városi rangra emelte Cataniát – függetlenítve ezzel a római egyháztól. Akkor cserélték le a város addigi védőszentjének, Szent Györgynek a szobrát Liotrura, de azt senki sem tudja, hogy miért épp erre a vidékre szokatlan állatot állítottak a város szívébe. A kiselefánt tehát évszázadok óta figyeli a város katedrálisát. A Cataniai Dóm egyike azon utolsó európai barokk emlékeknek, amelyek a környék másik hét városával a világörökség részét képező Val di Noto – a barokk művészet európai virágzásának emléke. A monumentális Szent Ágota katedrális legismertebb eleme a főbejárat faajtaja. 32 faragott tábla őrzi Szent Ágota életének főbb eseményeit, vértanú halálát, pápai címereket és keresztény motívumokat. A székesegyházban nyugszanak az itáliai nagy zeneszerző, Vincenzo Bellini földi maradványai.
Az Etna mellett található Catania legnagyobb attrakciója, a La Pescheria, azaz a halpiac. Kétezer éve (a hétfőket kivéve) mindennap hajnali öt és dél között egzotikus kavalkád lepi el a piacteret. A rámenős halárusok lármája elvegyül az orrfacsaró halszaggal és a bámészkodó, de semmit sem vásárló turistákkal. Rákok, halak, tengeri sünök és sok-sokféle, számunkra ismeretlen herkentyű közül válogatnak a helyiek, hogy finom ebédet készítsenek a családnak a délutáni sziesztáig. Jó fokhagymásan, olívaolajban, pisztáciakrémmel és sok zöldséggel.
