Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Farsang van és farsangban szabad a tánc, az ivászat, az evészet! Ilyenkor kevésbé ostorozzuk magunkat a bőséges lakomákért. Most van a disznóvágások, a bálok, közösségi mulatságok időszaka. Pontosabban: most volna, ha Covid nem volna...
Ha még sokáig eltart, akkor félő, hogy végletesen bezárkózunk, otthonainkba és magunkba. Hogy őszinte legyek, számomra mindez nem is olyan furcsa. Annak idején ilyennek: introvertáltnak, magamba fordultnak indultam. Aztán jött a művelődésszervezés. Tizenöt év aktív önkéntes munka és immár több mint húsz év ezen a területen… Néha nagyon aktívan, máskor kevésbé, de jelen vagyok. A doroszlói Móricz Zsigmond MME berkein belül programszervezés, műsorvezetés, a jó öreg Négyesfogatos téli rendezvénysorozatokon is. Négy nyugat-bácskai település: Doroszló, Gombos, Kupuszina, Szilágyi több mint ötvenéves közös művelődési rendezvénysorozata arról szól, hogy a falvak fiataljai és az ottani örökifjak húsz percben, maximum 30 percben bemutatnak egy-egy összeállítást: vidám jeleneteket, táncot, szavalatot vagy zenés produkciókat, mind a négy településen. Ennek lényege, hogy személyes találkozások, barátkozások valósuljanak meg a közösségek művelődési tevékenységének éltetése közepette. Ezt a nagy múltú, téli rendezvénysorozatot is kényszerszünetre bírta a vírushelyzet. Várhatóan az idén már színpadra léphetnek a résztvevők, csak kicsit késleltették az eseményt a mostani házigazdák, a szilágyiak. Tőlük tudom, és ezúton jelentem a Fogatra várakozó, lelkes közönségnek, hogy tavaszra jósolták meg a négy műsoros est megtartásának idejét. Az idei közös ünnep, ha akkor a járványügyi helyzet megengedi, nem marad el. Rendszerint a Négyesfogat-sorozat vacsorával és mulatozással zárul. A közös sikert ünneplő esten a házigazdák főznek a résztvevőknek. Általában paprikás készül, sokszor üsző, bográcsban. Nem elfogultságból, de megsúgom: Nyugat-Bácskában minden településen van legalább néhány szakértője a bográcsosoknak. Nem írok receptet, ebbe most nem megyek bele (egy alkalommal majd külön írást szentelek neki), mert tudom, hogy a marhapörkölt érzékeny téma – Vajdaság-szerte amennyien készítik, annyiféleképpen nevezik és szeretik…
Az is általános tény, hogy aki egyszer belekóstolt a közösségi életbe, amely az említett falvakban egyszersmind a megmaradást szavatoló létforma is, az nehezen rugaszkodik el tőle. Én szintén így vagyok ezzel: sok év alatt véremmé vált. A szívvel-lélekkel való cselekvés eredményez bizonyos érintettséget, amely sokszor okoz lélekszaggató dilemmákat, sebeket, de általában ami okozza, az lesz ami be is gyógyítja alapon a kitartó munka ezen a területen is terem(t) gyümölcsöt, építi az embert. Így forrnak ki olyan életművek a közösségi szolgálat területén, mint amilyeneket például a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség díjaz a magyar kultúra napja alkalmából. Ezúton a gasztrokultúra témaköréből kikacsintva és a VMMSZ elnökségi tagjaként is szeretnék szívből gratulálni közösségeink Aranyplakett, Magyar Életfa és Plakett kitüntetettjeinek! Minden tiszteletem az övék és azoké is, akik engem ebbe a szakmába, hivatásba-hitvallásba bevezettek, akik ilyen-olyan példájukkal tanítottak.
Ahogyan valaki egészen más volnék mostanra akkor is, ha nincsenek a Kuckó Gyermeksarok vagy a Dunatáj Egyesülés civil szervezetek és a benne születő, a közös, jóízű munka érlelte barátságok, bátorságok. Nyugodtan bevallhatom, engem mindezek „neveltek ki” a burkomból, és fordítottak a közösségi tapasztalatok és ingerek irányába. Szinte észrevétlenül magamévá tettem a „szolgálat” feladatkörét, amelynek egyik fontosabb tanítása, hogy nem szabad(na) megsértődni, de sérteni sem, hiszen mind egy cipőben járunk, jó esetben egyforma céllal, azon a bizonyos (és sokszor bizonytalan irányú) közös úton.
Ennyi komolyság után pedig megérdemlünk egy kis (vagy több!) „édességet”, a végére jöhet a nagy klasszikus, amelyet még ha mindenki másként készít is, de ugyanúgy szeret:
Farsangi szalagos fánk
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg porcukor, 3 dkg élesztő, 4 db tojássárgája, 6 dkg vaj, 1 tk. vaníliakivonat, 1 ek. rumaroma, 1 db citrom, 1 csipetnyi só, kevés olaj.
Elkészítése: A szalagos fánk elkészítéséhez a lisztet egy nagyobb tálba tesszük. A közepébe lyukat fúrunk, és beleöntjük a langyos tejet. A tejbe tesszük a porcukor felét, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és rátesszük a maradék porcukrot. Hozzáadjuk a tojássárgákat, a felolvasztott vajat, a vaníliakivonatot, a rumot és a sót. Összedolgozzuk, és addig gyúrjuk, amíg sima tésztát kapunk. Letakarjuk egy konyharuhával, és meleg helyen 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és köröket szaggatunk belőle. Ezután letakarva további 15 percig pihentetjük. Egy mélyebb serpenyőben annyi olajat hevítünk, hogy a fánkok „derekáig” érjen, vagyis ne érjenek majd a serpenyő aljára sütés közben. A fánkok közepét benyomjuk, majd kis adagokban, a lyukas oldalukkal lefelé sütni kezdjük, és lefedjük. Ha megsültek, megfordítjuk, és fedő nélkül készre sütjük. A megsült fánkokat papírtörlőre szedjük, majd ízlés szerint porcukorral és lekvárral tálaljuk.
