Hasenfratz Ora három éve diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakán. Tavaly megnyerte a Budapest a fiatal tehetségekért program fotográfiai díját. A pénzjutalom mellé kiállítási lehetőséget is kapott a Budapest Projekt Galériába, ahol tavaly májusban önálló kiállításon mutatta be a Lyme és az Ikrem témájú munkáit. Gazdaságinformatikusként kedvtelésből fotózott. Amikor döntött, komolyan szeretné csinálni, komplex képzés céljából iratkozott a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakára.
Fiatal, pályakezdő művésznek tartja magát. Öröm volt számára, hogy részt vehetett, és sok embernek megmutathatta a fényképeit, például Újvidéken, a Dunai Dialógusok 2017 rendezvény keretében Az intimitás esztétikája elnevezésű nemzetközi fotókiállításon. Ott ismerkedtünk meg. Ez volt az első nemzetközi kiállítás, amelyen részt vett, így ünnepelte születésnapját. Elmesélte, hogy három évvel ezelőtt járt először Vajdaságban, éspedig Szabadkán, egy fesztiválon, amelyen workshopot is tartott.
Hasenfratz Ora
– Újvidék gyönyörű! Tetszik a hangulatos város, tetszik az építészete. Impozáns a Rajko Mamuzić Képzőművészeti Galéria, ahol kiállítottam a munkáimat.
A nézők közül sokan töprengtek azon, mit jelent a rengeteg gyógyszer a fotóin.
– Alkotói munkásságom lényege: saját problémáimat dolgozom fel a fotográfia eszközével, ezért nagyon személyesek és őszinték a képeim. Az újvidéki kiállítás a privátnak és a publikusnak az esztétikumával foglalkozik. A Lyme-kór nagyon intim téma, mivel azonban ez a betegség rengeteg embert érint, szerintem fontos, hogy publikus legyen. Dejan Slugának, a ljubljanai és a bécsi Foton Galéria kurátorának a közreműködésével jött létre a kiállítás, amelyre ő betervezte a sorozatomat, mert a többi anyag meg arról szólt, hogy a publikus képeknek milyen az esztétikumuk.
Ora a mintegy harminc képből álló sorozatából kilenc munkáját választotta ki a kiállítás témájához. Önarcképek is szerepelnek. Önmagát úgy fényképezte, hogy ne legyen felismerhető a képeken, így is kapcsolódva ahhoz, hogy egy intim témát publikussá tegyen.
– Amikor az ikertestvérem Londonba költözött, akkor tapasztaltam meg, hogy mennyire fáj a távolléte. Úgy éreztem, ő hamarabb le tudott válni rólam, mint én róla. Én ezt az elválást fájdalmasan fogadtam el, és fényképek segítségével dolgoztam fel. Ahogy haladunk a fotósorozaton, úgy egyre kisebb helyet foglal el a térben az ikertestvérem arca, és egyre inkább helyeződik át a fókusz rám. A sorozat elején vannak szimbolikus képek rólunk: egy üvegablak két oldalán állunk. A tükröződést fényképeztem, ott még egymásra nézünk. A sorozatban ez megismétlődik évekkel később: ő elnéz, én meg ránézek. A sorozat végén már ketten két irányba nézünk – mindketten a saját utunkat járjuk. Tavaly májusban a kiállításon azt tapasztaltam, nagyon sok ember tud kapcsolódni ehhez, akkor is, ha nem ikertestvérük, hanem testvérük van. Ugyanezt a fájdalmat ők is megérik.
Az újvidéki kiállításra a betegségét feldolgozó fotóit hozta el.
– Szándékosan használtam élénk színeket. Egyrészt azért, mert a pszichológiában minden színnek megvan a saját jelentése, főleg a lila és a vörös köré építettem a sorozatot (ez egy részlet a sorozatból), nem az összes kép épül a köré. Szakítottam azzal a hagyománnyal, hogy fekete-fehér kontrasztos képpel ábrázolják a betegséget. Szándékosan élénk színeket használtam, mivel a Lyme-kór nálam hangulatingadozást, hullámvasútszerű élményt is okozott. A fotókon látott sok gyógyszert valóban szedtem, természetesen nem egyszerre. Az egyik képen látszik az egy étkezéshez való adag, a másikon látszanak a cseppek, amelyeket használtam. Különféle kezeléseken voltam, a szállodában aludtam, ott készítettem a fényképeket – mondja, majd így folytatja:
– Egyébként a Lyme-kórnak vannak társfertőzései is. Ha a kullancs megcsípi az embert, akkor nemcsak a Lyme-kórt adja át, hanem öt-hat másik betegséget is, ilyen a babézia. A kullancs előbb a kutyát csípi meg, utána az embert, és a kutyából átmegy az emberre, megtelepszik a vörös vérsejtekben. Egy felhőhöz hasonló biofilmet alakít ki, amely megvédi az immunrendszertől és a betegségektől. A vérképemben a babézia körülötti biofilmnek pont ilyen a formája, mint ahogy a hátamat hozzányomom az üveghez. Én így ábrázoltam egy kívülről nem látható betegséget. Fontosnak tartottam, hogy esztétikailag látványosak legyenek a képek, hogy az emberek könnyebben megértsék az üzenetemet. Nem emlékszem arra, amikor megcsípett a kullancs. Ha nem kezelik, évekig él a szervezetben, háromszáz különböző tünetet tud okozni, és minél tovább van a szervezetben, annál lehetetlenebb gyógyítani. A krónikus Lyme-kórból nem lehet teljesen meggyógyulni. Én egy másfél éves antibiotikumkúrán estem át, mire sikerült tünetmentessé válnom. Fotóban dolgoztam fel a betegségemet, mert a fotó révén számomra ez terápia volt, emellett nagyon fontosnak tartottam, hogy ezt publikussá tegyem, mert az emberek valamennyit tudnak a betegségről, de arról már nem, hogy krónikus is lehet. Rengeteg embernek a problémáját éppen a krónikus Lyme-kór okozza, sok orvosnál jártak, de nem derül ki, mi a bajuk. A megelőzés szempontjából nagyon fontos, hogy az emberek tudjanak a Lyme-kórról és a kullancsok veszélyéről, mert megelőzni sokkal könnyebb, mint kezelni. Valamint azért is fontos, mert akinek Lyme-kórja van, legalább informálódik róla, kivizsgáltatja, és van esély, hogy megoldódik a problémája. Sokszor tévesen kezelik a Lyme-betegeket, mivel sok más betegséget tud utánozni. Nagyon veszélyes, mert hosszú távon Alzheimert, Parkinsont és agyi gyulladással kapcsolatos betegségeket is okozhat – mondja Ora, aki rengeteget olvasott erről a betegségről.
Ő a második művész a családban. Az első volt a dédnagyapa, akit személyesen nem ismert, mert a születése előtt meghalt.
– A sváb Hasenfratz dédapám festett, rajzolt, fafaragásokat készített. Gyermekkoromban az ő rajzait másoltam. A rajzokon keresztül úgy éreztem, mintha ismerném. Ő Tóthra magyarosította a vezetéknevét, én azonban az iránta érzett tiszteletből viselem a Hasenfratz vezetéknevet, amely most már nemcsak a művésznevem, hanem a Tóth Orsolya helyett a hivatalos nevem is.
Úgy érzem, még hallani fogunk Hasenfratz Ora fotóiról.
