„Új időkhöz újabb képletek szükségeltetnek.”
(Sinkovits Péter: Rokonságban)
Az a nemzet, amely nem tudja reprodukálni magát, lehúzhatja a rolót. Az a művészet, amelyik tartalmilag üres, elvész. Az a művésztelep, amelyik egyszerűen lecseréli, vagy kiszámíthatatlanul váltogatja, idő után már nem is tudja megtartani a tagságát, elhanyagolttá válik, besül. Az a művész, akinek határozott céljai elfogyóban vannak, maga is elfogy…
Erózió vagy megmaradás
Ha a háború vérebeinek lett volna idejük a még vitális, termékeny, bennünket jól szolgáló, életben tartó és értékeket termő rendezvények kiiktatására is, akkor még ínségesebb időszak következett volna be. De akkoriban más, nagynemzeti törekvésekkel megfertőződött, tragikus leszámolási és átrendezési tervekkel foglalta le magát a széthullás peremére sodródó ország.
Megannyi új képlet, és mind az elfogyás negatívumával küszködik…
A kilencvenes évek elején kezdődött el a fájdalmasan gyors művésztelepi lemorzsolódások időszaka. Nem csak azért, mert az idősebb művésznemzedék fogyni kezdett. A nemzedékváltás mindenkor természetes folyamat volt. Mély árnyékot vetett azonban ránk a hirtelen, kényszerű, eszeveszett elvándorlásokból eredő foghíjasság. Természetesen elsősorban a művésztelep gyors erodálódását láttuk meg elsőként, holott sokkal nagyobb volt a baj: a déli nemzetrészünk veszélyeztetettségéről volt szó. Ami végzetes is lehetett volna a számunkra. Ekkortájt írta meg Koncz István kanizsai költőnk nyers jóslatként a Háború lesz című versét. Tari István pedig ellenkölteményét, Nem lesz háború címen. Háború mégis lett, és nem csak a lelkünkben. Ám sokkoló/roncsoló hatással volt nemcsak az ország népeire, hanem nyomasztó természetességgel a művészetekre, a szellemi műhelyekre: így a művésztelepeinkre is.
Vidékünk hihetetlen gyorsasággal néptelenedett el. Némely művésztelepünk nagy lelombozódásoknak volt kitéve. Sok év távlatából mégis azt láthatjuk, hogy a nagy szétrajzások következtében többségében megmaradtak. Nem tudni, hogy a Jóisten intézte-e ezt így, vagy inkább azoknak az Ács Józsefhez hasonlóan gondolkodó, a szervezett egység erejében kiutat találó művésztelepi vezetőknek volt köszönhető, akik a feladásokat lehetetlennek tartották és zsigerből elutasították. Voltak közöttük régiek és újak. A művésztelepek továbbélési kilátásai ugyanis javarészt a tagság nem természetes ritkulása és az erősen csökkenő anyagi támogatottság miatt roppantak meg. Minden rosszban van valami, ami jó. Vagyis azzá minősül egy idő után.
Szerencsénk, hogy keménykötésű szervezőink és művészeink vannak, akik fontosnak tartották, tartják a művésztelepeink megőrzését. Közülük néhányan a gondokkal teli időszakban túlfeszített munkájukkal próbálták a hiátusokat elfedni. Egyesek művésztelepi vezetőként frontális harcot vívnak a megmaradásért, mások a háttérből hatékonyan segítették a szervezést. Így vagyunk a néhai és mai közismert, vagy „csakcsupán” a háttérből gondos meghatározó figuráinkkal: a Hevér Jánosokkal, Novák Mihályokkal, Zsáki Istvánokkal, Mezei Erzsébetekkel, Léphaft Pálokkal, Csorba Bélákkal, Ádám Istvánokkal, Hevér Gáborokkal (a sor folytatható)… mindazokkal, akik a kilátástalannak tűnő helyzetben is hittel tették a dolgukat.
A mustármag ereje
Ha van egy mustármagnyi hitünk, azzal már hatalmas dolgokat vihetünk véghez. A megmaradás egyik legszebb vajdasági példája volt a temeriniek kilencvenes évekbeli, majd az ezredforduló utáni összefogása. Példaértékű volt a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT), ezt az ifjúsági művésztelepet ekkoriban egymás után két csapás is érte. Előbb a sorozatban elvándorló fiatal művészek miatt csúszott válságba. Ekkor mentőötletként az oszlopos tagság helyébe gyors utánpótlásként egy egész, általános és középiskolásokból álló csapatot léptettek. Kihasználva azt, hogy néhány fiatal képzőművészünk még otthon maradt, és hajlandó is volt foglalkozni velük. Ideiglenesen pótolták ezek a tehetséges gyerekek a katonai önkéntesség elől elmenekült fiatal művésznemzedéket. És lám, vannak közülük, akik az óta művészeti pályára léptek…
1990-től 2001-ig Hevér János elnöklő művésztelep-szervező irányította a TAKT Polgári Egyesületként elhíresült fundust. A Túlabarai Ifjúsági Tábor ismét válságos helyzetbe került, egyrészt, mert a háború után már „regenerálódott” oszlopos tagság egy sajnálatos, félreértéseken alapuló vita után 2001-ben elpártolt a művészteleptől. Másrészt, Hevér János ekkor már nagybeteg volt, és ez év október 23-án távozott is közülünk. Szervezőmunkáját a temerini TAKT polgári egyesülést vezető értelmiségiek vették át. 2002-ben a már előző évben is vendég, Svédországban élő Csikós Tibor festőművészt kérték fel, aki gyakorlott művészeti vezetőként irányította az immár gyér látogatottságú művésztelepen zajló munkát. Szakmai irányításával a művésztelepet ez évben egy külföldről hívó szóra hazalátogató, szívvel-lélekkel dolgozó képzőművészünk mentette a bajtól…
Muszáj-Herkulesek kora
…átmenetileg, hiszen 2003-ra a helyzet olyannyira rosszabbodott, hogy Temerinben a magyar vezetésű önkormányzat megbuktatásával a községi támogatások elapadtak. A TAKT egy évre rá a tetszhalál-állapotot mégis átvészelte. Erős árnyszervezetének kevés pénzzel és – mint oly sokszor – a temerini lakosság (kisiparosok, kiskereskedők, helyi földművesek) segítségével sikerült újra életképessé tennie az ifjúsági művésztelepet. Az immár Ádám István vezette tíztagú szakmai bizottság jelenleg is sokrétű munkát fejt ki: szervez, hagyományőrzéssel foglalkozik, helytörténeti és egyéb nyomtatott kiadványokat jelentet meg, előadásokat és zenei, népzenei hangversenyeket, hagyományápoló programokat valósít meg, képzőművészeti és hagyományőrző szakosztályt működtet. A telephelyüket kiváló érzékkel választották meg, évekig tartó szívós munkával állították helyre az egykori Matuska-féle családi házat, melyet temerini tájháznak rendeztek be.
A TAKT 2003 óta természetes fenntartója az állandó néprajzi kiállításként és hagyományőrző rendezvényházként működő temerini tájháznak. 2016-ban például itt 27 előadás, könyvbemutató, tanácskozás, kiállítás, táncház, tábor és hangverseny valósult meg. A temeriniek gyakran igénylik a helytörténeti és a néprajzi előadásokat. De a csoportos vagy egyéni látogatói rendre megtekintik a tájház kertjében mára teljesen felépített, Móricz Károly (Boy) által megtervezett TAKT Alkotóház kiállításait is. A Prosperitati Alapítvány jóvoltából 2016-ban befejezték az udvar mélyén épített műtermes-kiállítóhelyiséges TAKT Alkotóházat, ezzel sikerült valóra váltani egy régen megálmodott nagy közös tervet. A TAKT szervezete élén jelenleg is kilenctagú az elnökség tevékenykedik: Ádám István (elnök), Jánosi László (alelnök), Balogh Sándor, Csorba Béla, Papp B. Ferenc, Móricz Károly, Utcai Dávid, Magyar Attila és Oláh László. Alaposan átgondolt, biztonságos elgondolásuk egyedülálló a Délvidéken.
Délvidéki művésztelepeink zöme az elmúlt negyed évszázadban olykor tartaléklángon, olykor jobb támogatottságot élvezve működik. Majd két évtizede azonban az Ady Endre által vizionált muszáj-Herkulesek korát éljük.
