Nézd te is!

„Szűknek bizonyult a klasszikus értelemben vett festészet és grafika formai, kétdimenziós volta, így más anyagokkal és kifejezésformákkal kezdett el kísérletezni, mígnem eljutott a természetes anyagokból, talált tárgyakból és festészeti eszközökből kombinált objektumok készítéséig” – írta Butterer Kiss Mártáról Ninkov K. Olga a Mezei Erzsébettel szervezett első közös tárlata kapcsán. A nagykikindai származású újvidéki festőnőt, komoly műtét és a gyógyulás nehéz időszaka után, először arról kérdezem, hogy min dolgozik éppen.

– Nagy bánatomra az orvos megtiltotta, hogy fával és nemezzel dolgozzak, és megterheljem az egyik kezemet. Már az operáció után felhívtam Mezei Erzsébetet, s elpanaszoltam neki, hogy gondolják, hogy én ezt nem fogom csinálni! Ő meg azzal vigasztalt: „Majd kitalálsz valamit.” Igaza volt. Amikor a tanulóim kilépnek a műteremből, alig várom a saját pillanatomat, hogy fessek. Pár hét alatt elkészültem egy kiállításnyira való akvarellel. Az újvidéki Múzeumok Éjszakája idei rendezvénye keretében a Városi Galériában megnyílik az egyik művemről elnevezett kiállításom, a Nézd te is! Vizuális művész vagyok, minden akvarellemen nagyon fontos a szem – a lélek tükre. A nézés összefügg a Múzeumok Éjszakájával, ahol a látás igen fontos a művészek számára.

A kísérletező művésznőt felkérték, találjon ki egy műhelymunkát az említett rendezvényre.

– Úgy tervezem, hommage-t készítek Salvador Dalí részére – mondja.

Az hommage (omázs) francia eredetű elnevezés, olyan műalkotást takar, amellyel a művész a nagy előd emléke előtt tiszteleg, olykor annak stílusát is felidézve. Dalí, a modern művészet egyik leginnovatívabb alakja kigondolt egy külön technikát, a bulletizmust. Butterer Kiss Márta azoknak, akik bejönnek majd a Városi Galériába, lehetővé teszi, hogy elkészítsék a saját munkájukat.

Nézem az állatokról készült csodálatos akvarelljeit… A nyuszika szőre, bundája olyan puha, olyan igazi, hogy önkéntelenül megsimogatom a képet. Elmosolyodom.

– Örülök, amikor meglátom a néző arcán a mosolyt, amelyet kivált a képem. A mosoly, a jó érzés ritka és nagyon fontos, amikor be vagyunk burkolózva a sötétségbe. A mosoly azt jelzi, jó úton haladok. Akvarelljeimmel a puhaságot akarom érzékeltetni. Feltöltöttem az egyik akvarellemet a Facebookra, Penovác Endre festőművész harmadikként kedvelte, ez nagy elismerés. Egyébként egy alkalommal ő biztatott, küldjek akvarellmunkákat egy fesztiválra. Én azzal utasítottam el, hogy nem vagyok jó akvarellista, hiszen olyan ritkán festek akvarellt. Ő azonban kijelentette: „Ha én mondom, hogy jó vagy, akkor jó vagy.” A legjobb barátaimat festem le, az állatokat. Dávid Csilla elküldte nekem a rólam készült fotót egy cicás képemmel. Kérdezte, hogy ezt tegyük-e be az Üveggolyóba. Lebeszéltem, mert ez túl intim, és én csak az állatok számára vagyok ilyen. Akkor elküldte azt, amelyen az egyik tökmunkával, a Sárga tengeralattjáróval kapott lencsevégre. Beleegyeztem, ez jó lesz a nyilvánosságnak, mert művész vagyok, és a képen pontosan meglátszik, mi a fontos: a szem! Különben már kétszer is állítottam ki tökszobrokat a Múzeumok Éjszakáján, de nem a galériában, hanem a Városi Könyvtár kirakataiban. A tökmunkáimat Tökkelütötteknek hívom, szeretem a vicces, derűs dolgokat, meg a magyar nyelv is gazdag olyan szavakban, amelyekben összetételként szerepel a „tök” szó. Dr. Berényi János egyetemi tanár, aki sajnos nincs már az élők sorában, fertőzött meg a tökvilággal, amely teljesen más, és külön kreativitásra, másként gondolkodásra serkent, hogy ne csak színekkel, hanem formával is foglalkozzam.

Butterer Kiss Márta a fából készült alkotásaival lett közismert. A Forum képzőművészeti díjas és a Nagyapáti Kukac Péter-díjas alkotóművész, aki különböző technikákat ötvöz, „a megtalált, közvetítő szerepüket magukban hordozó tárgyakat írja át, új összefüggéseket feltáró rendszerbe helyezve. Az állandóság és a változás, az emlékek rendje foglalkoztatja. Festői eszközökkel gazdagított, talált tárgyait nemezzel egészíti ki, s a néphagyományból táplálkozva, a természetes anyagok szabta mezsgyén haladva, a vajdasági lét örök tartalmait közvetíti”.

A képzőművészeti díjak közül számára a legkedvesebb az Adán kapott Novak Radonić-díj.

– Titkos szavazással mi, festők egymásra szavaztunk a tábor végén, így döntöttük el, kinek a munkája a legjobb. A tévések megérkeztek, és amikor megtudtam, hogy mindenki rám szavazott, örömömben sírva fakadtam. Ha a kollégák szavaznak rám, az az egyik legnagyobb, legkedvesebb elismerés nekem.

Legfrissebb díja Mártának az, amelyet tavaly decemberben kapott tanári munkájáért, a vajdasági rajzpedagógusok díját a rajzmetodika és -pedagógia fejlesztéséért. A díjak és a diákok iránti szeretete még jobb munkára motiválja. Kinevezték az újvidéki iskolaigazgatóságba tanácsadónak: olyan intézmények szakmai támogatásában vesz részt, amelyekben oktatás folyik a kisebbség nyelvén. A helybeli Petőfi Sándor Általános Iskola képzőművészet szakos tanára úgy érzi, szaktanácsadóként sok tapasztalatot meg tud majd osztani a kollégákkal. A mai, nehéz időkben motiválni szeretné őket belső pozitív dolgokkal, hogy ne veszítsék el a kedvüket a tanítástól a sok nehézség ellenére, s hogy higgyenek abban, hogy a sok erőt, tudást, amit beleölnek a személyiségekbe, egy napon valamilyen formában visszakapják.

Márta elmesélte, hogy egy nehéz műtét előtt kérte Istent, mutassa meg a jelenlétét. És az orvossal bejött a volt diákja, és azt mondta: „Tanárnő, láttam a nevét a névsoron, s csak azért jöttem üdvözölni, hogy tudja, nem lesz egyedül, mert én fogom majd a kezét.” Amikor pedig az egyik gyereket értesítette, hogy külföldi kiállításon első díjat kapott, az sírva fakadva mondta: „Ez a legszebb pillanatom az életben!”

– Lelkileg szeretném kollégáimat motiválni, hogy ne úgy érezzék, hiába mennek be az osztályba. Ha száz gyerekből legalább egy észreveszi a munka szépségét, érdemes volt tanítani.

Különben állandóan a művészetben él.

– A művész másképpen látja a világot, s ha másképp irányítja a szemét, az eszét, a gondolatait, mindenben lát valamit, ami irritálja, vagy amire reagál, vagy amit meg akar örökíteni. Állandóan azon jár az eszem, hogyan szépítsem az otthonomat, kialakítok egy mozaikot, vagy szépítem a termet, vagy a szépet átadom a gyerekeknek az iskolában és a képzőművészeti stúdiómban. Úgy érzem, mindig nagy örömmel élem minden napomat. Mert hálát adok elsősorban a Jóistennek, hogy ilyen adottsággal ajándékozott meg, amelybe „bepakolhatom” magam lelkileg is, testileg is, és én az én világomat élem, függetlenül attól, hogy mi történik a külvilágban.