Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.”
(Juhász Gyula: Karácsony felé)
Számomra a december az esztendő egyik legszebb, ünnepekkel, szokásokkal teli hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a családok, kisebb vagy nagyobb közösségek tagjai: családtagok, az óvodai csoportok, iskolai osztályok, iskolák tagjai, gyerekek, szülők, iskolában dolgozók, mindenki, aki része az adott közösségnek. Ha belegondolunk, megállapíthatjuk, hogy életünket, mindennapjainkat, az óvodák, iskolák életét sokféle ünnepi időszak, ünnepnap teszi színesebbé. Születésnapok, egyes osztályok ünnepnapjai, az iskolanap, nemzeti és állami ünnepek, a keresztény ünnepkörhöz tartozó ünnepek, szokások, rituálék. Mindez fontos része lehet a pedagógiai programoknak, beépíthető az egyes tantárgyak anyaga.
Az ünnep mindig különleges esemény, amelynek alapvető funkciója a közösség tagjainak az összekapcsolása. Az ünnep sokszor az a pont, amikor találkozik a múlt és a jelen, és egy kicsit benne van a jövő is, hisz azok, akik gyermekként megélik, gyakorolják az ünnepek megünneplését, remélhetőleg továbbviszik, tovább éltetik azokat felnőtt korukban is, persze, abban az esetben, ha szép emlékek, kellemes érzések kapcsolódnak hozzájuk. „Az ünnepek minden múltbeli és jelenkori kultúrának a részét képezik, ami jól mutatja, hogy alapvető társadalmi szükségletet elégítenek ki.” Az ünnep alapvető emberi szükségletet is kielégít, a valahova tartozás, a szeretet, az összetartozás és elfogadás, az önbecsülés és mások megbecsülése, végezetül az önmegvalósítás szükségletét. Arra is szükségünk van nemegyszer, hogy a mindennapok rutinját megtörjük, ehhez szintén hozzájárulnak az ünnepek, mert ilyenkor megváltozik az életünk ritmusa, amikor a rendszeres napi munkát, tanulást szertartásos cselekvések váltják fel.
A mi életünkben az ünnepek a naptári év egy-egy pontjához kapcsolódnak, többségük része a természet körforgásának, sokszor vallási tartalmuk is van, vagy az emberi élet fordulóihoz kötődnek, és ebben az esetben a család tagjait fűzik össze. Mostanában tanúi vagyunk annak is – például Tiszakálmánfalván, a Budiszavai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület esetében –, hogy egy-egy közösségben új hagyományokat teremtenek. „Sok szeretettel és nagy összefogással Tiszakálmánfalva apraja és nagyja elkészítette az első kültéri nagy adventi koszorút” – adták hírül november végén a Facebookon.
Nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a tanügyi intézmények esetében az óvodai, iskolai rituálék, hagyományok és ünnepek, ugyanúgy, mint a családiak, a generációkon átívelő kapcsolatok erejét szimbolizálják.
Az ünnepeknek nevelő értékük van, a személyiségformálás eszközei, lehetőség, amelyet minden nevelői közösségben használni kellene. Az ünnepekkel és nem a tanítással kapcsolatos tevékenységek igen fontosak, nevelésre alkalmat adó közeget jelentenek, ahol a ránk bízott tanulókat új szemszögből ismerhetjük meg, meglátjuk erősségeiket, érdeklődési körüket, ami kapaszkodót ad nekünk ahhoz, hogy közelebb férkőzzünk hozzájuk, kapcsolatot teremtsünk a számunkra problematikus tanulókkal. Így találhatjuk meg ezekhez a gyerekekhez az utat, építhetjük a bizalmat, és pozitív érzelmeket hívunk elő bennük, biztosítva az oly fontos kommunikációs kapcsolatot.
Tanulságos, hogy az „ünnep” vallásetimológiai jelentése „szent idő”, amelyben megfelelő szertartások, az ünnepi viselkedés sajátosságai valamilyen formában mindig megjelennek. Az ünnepeknek fontos eleme az összetartozás érzése, hiszen ez ad különleges varázst az eseménynek. Az óvodában, iskolában a decemberi napok szabályozottsága, szertartásossága, folytonossága, kiszámíthatósága, tervezettsége biztosítja a közösség tagjainak a biztonságot, stabilitást nyújt, terepet ad az érzelmek megélésének, kinyilvánításának. Ilyenkor érzelmek megosztása tapasztalható. Figyelmet, szeretetet, figyelmességet (ajándékot) adunk és kapunk, és mindez alkalmat ad minden gyereknek és a velük foglalkozó felnőtteknek, a gyerekek szüleinek, családjának is a valahová tartozás érzésének megélésére. Fontosak az élő hagyományok, mert közvetítik a közösséghez tartozás értékét, eszméjét, egyben ápolva a közösség értékeinek megbecsülését. Néha meg kell fogalmazni azokat az értékeket, amelyeket mint közösség ápolni szeretnénk, mint ahogyan ezt a kültéri nagy adventi koszorú esetében tették a tiszakálmánfalvaiak, hirdetve az adventi gyertyák jelentését. „Az első (lila) a hitünk jelképe. A második lila gyertya a reményt, a harmadik rózsaszín, amely az öröm színe. A negyedik ismét lila, és a bűnbánatot fejezi ki.”
Tudjuk, hogy a hagyomány közösségteremtő és -megőrző erő, amely egyfajta állandóságot és folytonosságot teremt az óvoda, iskola mindennapi életében. Véleményem szerint minden tanintézménynek tudatosan kellene ápolnia, őriznie és – ha erre szükség mutatkozik – bővítenie hagyományait. Ezen hagyományok ápolásába a közös élettér többi tanintézményét is be kell vonni, és részt kell venni másik óvoda, iskola ünnepeinek megünneplésében is – ápolva az annyira fontos toleranciát, a más kultúrák, nemzetek megbecsülését, mert az ünnepek egyik fő funkciója minden esetben a szűkebb vagy tágabb közösség tagjainak összekapcsolása.
„Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat, amelyekről úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük.” (R. P. Evans)
