„– Miért kell díszíteni, nem lehet egyenes énekelni meg muzsikálni?” – hangzik el az egyszerű, ám zenei és előadói szempontból nyilvánvalóan fontos kérdés Szomjas György filmrendező dokumentumfilmjében. Annak a műfajteremtő rendezőnek a filmjében, aki alig egy hónapja hunyt el, és akinek az autentikus népi zene megörökítése volt munkásságának egyik alapköve. Ki volt a kérdezett, tesszük fel a kérdést? Már jön is a válasz: Fodor Sándor „Neti”, kalotaszegi prímás. A parasztzenész. Az erdélyi nagy prímásnemzedék talán utolsó, legendásan nagy figurája, aki jelenlétével óvta és továbbadta az elődeitől kapott tudását. Ő sincs már közöttünk. Lassan két évtizede lesz, hogy távozott az égiekhez. Mi volt a válasz a kérdésre? Meglepő és egyszerű, de annál mélyebb. Egy hiteles emberi élet tapasztalatainak összegzése jelent meg abban a pár szóban, amely így hangzott:
„– Édesebb a muzsika!”
Eddigi írásaim végén igyekeztem felhívni az olvasó figyelmét egy-egy előadóra. Olyan előadóra, akire érdemes időt szánni, mert munkásságával mély és maradandó emberi nyomott hagyott maga után. Nem utolsó sorban olyanra, aki őszinte és hiteles példakép lehet mindannyiunk előtt. Remélem sikerül alkalmanként, ha csak pár percre is megszabadítani a hallgató figyelmét a napi élet zajától. S ez a néhány perc nemcsak megnyugvást, de feltöltődést is jelent mindannyiunk számára. Talán észre sem vesszük, de egy pillanatra még az idő is megáll ilyenkor. Azt gondolom a zene hallgatása képes erre. Jómagam úgy tekintek a zenére, mint óvó és megtartó erőre, amit bármikor elő tudok hívni, ha annak szükségét érzem.
Szeretném folytatni ezt a gyakorlatot a jövőben is. Igyekszem olyan zenei illusztrációkat választani, amelyek a szívemhez közel állnak. Nagyon sok ilyen felvétel jár most is a fejemben. Közülük néhány nagyon kedves a régi emlékek okán. Olyan kötődés ez, amely egy találkozás, beszélgetés vagy együtt hallgatás élményére épül. Beutazhatjuk az egész világot, megnézhetjük az összes látványosságát, de vissza csak oda vágyunk, ahol értő emberi szó fogadott bennünket.
Ma egy olyan felvételről szeretnék beszélni, amely számomra kimagasló példája az előadóművészi alázatnak, és nem utolsó sorban a hiteles zenei előadásnak. Egy koncert részletéről beszélnék. Mondanom sem kell, hogy zenei idézetünk e heti főszereplője Neti Sanyi bácsi. Amint a felvételen is látható lesz, a fellépő zenészek árgus szemmel figyelik a mester minden mozdulatát. S ő maga a szerény, kedves és mosolygós módján pillantásával tartja kézben a zenét és vezeti a zenekart. Minden fölösleges manír nélkül irányít. Ebben a magasságban ezekre a földi hívságokra már nincs szükség. Szemében ott látjuk az elmúlt évek összes lakodalmát, keresztelőjét, esküvőjét, jeles napjait és temetéseit. Minden olyan pillanatot, ahol valamikor hegedűjével örömöt és enyhülést hozott a ház népének. Végig koncentráltan, hol visszafogja, hol megemeli a muzsikát. Teljes lényével éli meg azt! Ő maga zene. A legmagasabb szintű örömzenélés ez, a szó legnemesebb értelmében! Régebbi írásunkban már elhangzott Sipos Mihály neve. Hegedűjével ő csatlakozik másodikként Netihez. Majd kisvártatva, amikor a táncos pár megjelenik még egy legendás hegedűs, Ökrös Csaba is csatlakozik a zenekarhoz. Szomorú, hogy róla is már múlt időben vagyunk kénytelenek beszélni, lassan két éve lesz, hogy őt is elvesztettük. De ami most kezdődik a színpadon arra talán szavak sincsenek. Ha vannak is, felesleges bajlódni velük. A zene és a látvány mindent elmond. Ők hárman, persze a kísérő zenészekkel együtt, amit ott és akkor elmuzsikáltak méltó védjegye és megtartója magyar zenénknek és hagyományunknak. Nem előre megírt és kidolgozott zenéről beszélünk. A pillanat adta rögtönzés és dallamvezetés magasiskolája ez. Klasszikus zene ez, a szó igazi mivoltában.
A végére álljon itt egy idézet Fodor Sándor „Neti”-től. A sorok mögött ott búvik meg a magunkkal hozott évezredes bölcsesség. Szóljon helyettünk most Ő.
„Nem hagyom magamat, nem fogok meghalni soha! Nem. Én maghalva sohase vagyok. Mindig fognak emlegetni. A tanítványaim azt fogják mondani, egyik a másiknak: Hát te ezt honnan tudod? Hát Sanyi bácsi tanította… Akkor már nem élek? Mindig élek… s akkor én élek, ha meg is vagyok halva. Élek, mert említik a nevemet. Hát az… a nagy régi költőket, akik… azok mindig élnek, még mindig!”
Gépeljük be a keresőbe: Muzsikas with fantastic violinist „Neti”: Kalotaszeg music-1
