Alice Miller Lengyelországban, zsidó szülők gyermekeként született 1923-ban. 17 évesen szökött meg a varsói gettóból, felnőtt életét Svájcban töltötte. Pszichoanalitikusként azt vizsgálta, miként hatnak a gyerekkori traumák a későbbi életútra, az emberek érzelmi-gondolati világára. Munkásságának egyik legfontosabb eredménye annak felismerése, hogy a felnőttkori kegyetlenségnek a gyerekkorban elszenvedett traumák és szenvedések ágyaznak meg.
A Freud által megalapított pszichoanalitikus irányzat, amelynek kezdetben maga is követője volt, a hangsúlyt az elfojtott, tudattalan emlékek felszínre hozására és feldolgozására helyezi. Millert meglepte, hogy kliensei milyen mértékben igyekeznek a felszín alatt tartani az őket ért gyerekkori traumákat, csak hogy megőrizhessék magukban a szülők sérthetetlenségéről és tévedhetetlenségéről kialakult képet. Felismerte, hogy a gyerekkori szenvedéssel való szembesülés elmaradása nem pusztán egyéni problémákhoz vezet, hanem végső soron olyan társadalmi tragédiák számára is táptalajt biztosít, mint a bűnözés, a rasszizmus vagy a diktatúrák létrejötte. Elmélete szerint a gyereknevelés generációról generációra öröklődő elvei, melyeket követve a szülők igyekeztek a gyerekeik akaratát megtörni, véleményüket figyelmen kívül hagyni, érzelmeiket megkérdőjelezni, végül lehetségessé tették a náci Németországban elkövetett rendszerszintű tömeggyilkosságokat is. A parancsnak vakon engedelmeskedő katonákat ugyanis gyerekkoruk óta arra nevelték, hogy kérdés nélkül kövessék a tekintélyszemélyek utasításait.
1980-ban jelent meg Kezdetben volt a nevelés című könyve, amelyben Adolf Hitler gyerekkorát elemezve igyekezett magyarázatot adni arra, hogyan válhatott egy vámügyi tisztviselő fiából a 20. század legvéresebb kezű diktátora. Már a könyv címe is arra utal, hogy a gyerekkori közeg, a neveltetés meghatározó a személyiség alakulásának szempontjából, az olvasó pedig időnként azon kapja magát, hogy megsajnálja a rendkívül szigorú apa mellett felnövő, gyámoltalan kisfiút, akinek a folyamatos gyásszal küzdő anyja sem tud menedéket biztosítani: a házaspárnak hat gyereke született, de csak ketten érték meg a felnőttkort. Ez a legfőbb oka annak, hogy Millert számos vád éri a mai napig az egyéni felelősség tagadása miatt, holott soha nem állított ilyesmit. Mindössze arra hívta fel a figyelmet, hogy egyedül a társadalom felelősségének felismerésével válhatunk képessé a holokauszthoz hasonló mértékű tragédiák megelőzésére.
Alice Miller munkássága alapján kijelenthetjük, hogy egyedül a gyermekbántalmazás minden formájának megszüntetése, illetve a gyerekeknek járó tisztelet és elfogadás biztosítása vezethet el egy békésebb, boldogabb és mindenekelőtt erőszakmentesebb társadalomhoz.
