Milyen zenét hallgasson a gyerek? Gyakorló apaként sokszor szembesülök ezzel a kérdéssel. Úgy hiszem, hogy nem elég jó példával járni a gyermek előtt. Többször is megpróbáltam, kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem csak a generációs különbségek döntik el, mit hallgat a gyerek. Bizonyos fokú szellemi érettség is szükséges ahhoz, hogy végre olyan dallamok is kiszűrődjenek a gyerekszoba ajtaján, amikre már szülőként büszkén hivatkozhatok. Nem mellékesen, általános iskolás korban a barátok véleménye kifejezetten ízlésformáló. S nem csak azokban az időkben! Nevezhetném szélmalomharcnak is, azzal a kitétellel, hogy én soha nem adom fel.
Nem tehetem, nem tehetjük! Ha megtennénk, azzal veszni hagynánk a lehetőségét annak, hogy gyerekeink megismerjék a világot, amiben élnek. Mert a zene által képesek lesznek bensőleg látni mindazt, ami körülveszi őket. Aki a zenében pallérozott, másként látja a világot, és másként tekint az emberekre is. Ezért is olyan fontos, hogy beavatást nyerjünk a magasabb zenei műveltségbe. A népdal és a népzene csak az első lépés ezen az úton, mindenek fundamentuma. Mivel minden társadalom a családokra épül, kiemelkedő szerepe van annak, hogy ezek a kisközösségek időben el tudják kezdeni a művészetek, ezen belül pedig a zene iránti fogékonyság ízlésformáló munkáját. Másfelől az iskolák jelentősége sem elhanyagolható ebben a folyamatban! Nem kis feladat ez egyik félnek sem, viszont annál nagyobb a tétje. Korunk művészete meghatározó szerepet tölt be életünkben. A művészetek, így a zene is, ami körülvesz bennünket, alapvetően befolyásolja magát a környezetünket, ezen belül közvetlenül azt a világot is, amiben élünk.
„A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet.” (Platón)
Nagyon fontos sorok ezek. Fölsős diákokkal folytattam eszmecserét e gondolatok kapcsán. Egyrészt kíváncsi voltam arra, mit gondolnak minderről, másrészt igyekeztem őket rávenni, hogy beszéljenek arról a zenéről, amit éppen hallgatnak. Sokan részt vettek ebben a beszélgetésben. Szót ejtettünk mindennemű és fajtájú zenéről. Ők rövid beszámolóban mutatták be saját kedvenceiket. Igyekeztem rávilágítani a zene rájuk gyakorolt hatására. A beszámolók között akadt olyan, ami jó alapot adott egy-egy elmélyült beszélgetésre. A végén pedig közös zenehallgatással oldottuk fel a „komoly” beszélgetést.
Történt egyszer, hogy az egyik osztályban a közös zenehallgatás helyett arra kértek, játsszak már inkább én egy dalt. Pontosabban egy fiú kért erre. Tudtam arról, hogy éppen most szakított akkori szerelmével. Szerette volna hallani azt a dalt. De azt hiszem, leginkább azt szerette volna, hogy a lány is hallja. Egy osztályba jártak. Felzúgott az osztály. Nem tudtam nemet mondani erre a kérésre! Fogtam a hangszerem, és belekezdtem a dalba. Még vége sem lett az első versszaknak, arra lettem figyelmes, hogy az utolsó padban ülő fiú elfordult, és lehajtotta a fejét. Sírt. A dal végére már a többiek is tudták, mi történik. Mindannyian tiszteletben tartották a fiú érzéseit, és senki sem tett megjegyzést a történtekre.
Egy népdal volt. Nem holmiféle sláger a rádióból. Akkor és ott mindenki átérezte és talán megértette a zene mindenek felett álló, felemelő, mindent átvilágító hatalmát.
Erre a hétre egy teljes albumot szeretnék ajánlani az olvasónak. A legavatottabbak legismertebb előadásában hallhatjuk ezeket a szívet melengető sorsénekeket. Üljünk le, és adjuk át magunkat a zenének!
Írjuk be a keresőbe: Ökrös együttes – Kalotaszegi énekek (szöveggel).
